Szerelmünk Rabjai | BEFEJEZETT

22-hagyjuk kibontakozni

Inés

—Inés, ne húzd ki a gyufát.

—Ne? Pedig pont az a célom.—húzom önelégült mosolyra a szám.

Reakcióként, pedig neki vágott a falnak. Mélyen szemembe nézett, s fürkészte azokat.

—Szeretlek Inés.—mondata meglepett.

—Én is szeretlek.—mondtam. De úgy érzem, ezt elhamarkodtuk.

Elmosolyodott. A nyakam kezdte el csókolgatni, amitől majd elolvadtam. Majd felkapott, és az étkezőasztalra tett. Letépte rólam a felsőt, ès melleimet kezdte el finoman csókolgatni. Én két kezemmel kitámasztva, fejemet hátradöntve élveztem. Hátra döntött a nyakamnál fogva, és lehúzta rólam a gatyát, majd a bugyit is, így fejét a lábam közé fúrta, és tovább kényeztetett. Nem bírtam hang nélkül, néha-néha felnyögtem halkan.
Majd eggyé váltunk. Ilyen egekbe emelő még sosem volt. Néha én karmolgattam a hátát, néha megcsókoltam, néha ő szorongatta a combom. Az érzelem és a szenvedély tökéletes harmóniája.
Megragadott, és az emeletre vitt a szobájának a fürdőjébe. A mosdókagylón folytattuk. Nem tudnám megmondani melyikünk élvezte jobban. Mindketten kicsit megizzadtunk. Ezért egy jó habos kád mellett döntünk. Bele feküdt a kádba, majd én háttal neki dőltem. Sokáig csak puszilgatta a vállam, vagy a hátamon rajzolgatott ujjával. Majd egyszer csak megtörte a csendet.

—Nem szeretnél nevet változtatni?

—Legközelebb, csak akkor változtatok, ha férjhez megyek.

—Akkor megkérem holnap a kezed, úgyis hozzá vagy már szokva az elhamarkodott lánykérésekhez.—nevet fel, válaszul csak az arcába nyomok egy adag habot.

—Inés Leclerc. Nem is tudom, nem hangzik jól.

—Ez tényleg nem. Legyél inkább Lilien Inés Leclerc. Deby-nek igaza van, ez igazán jól hangzik.

—Meglátjuk. Hány gyerekünk lesz?

—2. Egyértelműen. Egy fiú és a húgocskája.

—A legjobb felállás. Hogy, hogy szeretnél lányt?

—Tudod őt jobban lehet óvni. Mondjuk a fiúktól, főleg ha az anyjára fog ütni.—mondja, s puszit nyom a nyakamra.

—És a nevük?

—Hervé Jules Leclerc és Sofia Valeria Leclerc.

—Húha, eléggé bonyolultak.

—Hervé mint édesapám, Jules mint keresztapám. A lány meg szimplán különleges. Miért mi a te ötleted?

—Héliosz és Aténé.

—Miért pont görög istenek?

—Héliosz mint nap, fényt hoz az első gyermek a házaspár életébe. Aténé mint a harc istennője, kivívja magának a saját igazságát.—kalandozok el gondolataimban.

—Eddig is tudtam. De te nagyon különleges lány vagy. Megérdemled a világ összes csodáját.

—Hát, az egyiket már megkaptam.—hajolok vele szembe.

—Komolyan mondtam.

—Mit? Azt, hogy menjek hozzád?—kérdezem ijedten.

—Jesszus, dehogy. Azzal én még várnék. Hanem, hogy szeretlek. Én még így embert nem szerettem.

—Charles, én is szeretlek. De egy kicsit hagyjuk még ezt kibontakozni jó? Ebből már rossz nem lesz.—a fiú csak beleegyezően bólint.

Ohh hát hogy ne lenne rossz? Inés túl optimistán gondolkodik. S nem látja a közelgő katasztrófa jövését.