Szerelmünk Rabjai | BEFEJEZETT

21-próba barátság?

Inés

A szívem belehasadt de úgy tettem, ahogy Marco ajánlotta. Megígérte, hogy egyszer felhív Hugó.
Én meg azt ígértem meg neki, hogy élvezni fogom őszintén az időt Leclerccel.
Visszamentem hozzá, ő már türelmetlenül a teraszon várt.

—Bocsánat, ha megvárattunk. De én el is köszönök haver. Sok sikert, mindenhogy.—kacsint Marco.—Aztán okosan.— és elmegy. El, teljesen a házból. Megígérte, hogy az életemből nem tűnik el.

—Nos? Ki mondod végre a döntésed?—türelmetlenkedik a pilóta.

—Igen, ki.—mosolygok.— Charles te vagy a döntésem, te vagy a valaha volt legjobb döntésem.

—Nem tudom, hogy ezt Marconak köszönhetem e. De örülök, és semmi más nem érdekel továbbá. És akkor most hogyan tovább? Átköltözöl mondjuk hozzám?

—Igen, aztán holnap már baba.—hülyéskedek.— Lassítsunk. Ameddig Monacóban vagyok, szeretnék nálad lenni, amennyiben ez lehetséges.

—Persze, hogy az, teljes mértékben.

—Köszönöm Charles.Indulok a versenyen, ha már úgy felspannoltál, úgyhogy még a lovakat is intéznem kell.

—Már Monacóban vannak.—jelenti ki.

—Hogy mit csinálsz?—kérdezem döbbenten.

—Meglepi, ja és még egy meglepit tartogatok. Valószínű nagyon elbíztam magam. De végül jól sült el.

—A szavam elakad tőled.—kulcsolom át a nyakát karjaimmal.— De mi a másik meglepi?

—Ahhoz, pakolj össze gyorsan, mert indulnunk kell Monacóba.—csak elnevetem magam.—Komolyan Inés, ha tudnád már összepakoltál volna.

—Charles, mi van ide hívtad az anyámat?—elmosolyodik és megrántja a vállát.—Ugye csak viccelsz.?

—Pakolj már.—indít meg a házba.

Miután összepakoltam, kocsiba ültünk, és egy laza 6 órás út várt ránk. Az úton megbeszéltük, hogy mások előtt, nem mutatkozunk úgy együtt, csak mint barátok. Megegyeztünk, hogy ez egy próba kapcsolat lesz, ha átmegyünk utána, már nem érdekel minket ki mit ír rólunk, vagy szól hozzánk. Már kb a felén túl voltunk, mikor este lett, és a sofőröm pedig álmos.

—Vezessek?—kérdeztem.

—Isten óvjon attól. Még a végén sajátkezűleg töröd össze az autóm.

—Jaj, ne szórakozz már. Állj meg, és cseréljünk helyet.—nevet rajtam.—Most!!—harsanok fel. Ami megtette hatását, ugyanis megtörtént.

—Aludj nyugodtan.—mondtam neki.

—Fogok eleget a koporsómban. A helyének a kiásását, épp most kezdték el.—fogja meg az övét.

—Fejezd már be. Vér profi vagyok, meg az index is működik. Aggodalomra semmi ok.

Tizen percek múlva beletörődött, sőt még meg is dicsért. Majd combomat fogva elaludt. Felkeltettem mikor a gps-be beütött célhoz, vagyis egy reptérhez értünk Monacóban.

—Raksz fel a következő gépre, vagy mi lesz?—kérdezem miközben befele sétálunk. De ő nem válaszolt, csak sétáltunk, és sétáltunk.

—Liliiiii!—hallok meg egy ismerős hangot. Majd oda fordulok.

—Deb?—levagyok sokkolva, mikor a lány rám ugrik.—Hát te mit keresel itt?—ölelem át, miközben rajtam függ.

—A lovagodnak köszönhető. Uh, élőben még helyesebb.—mondatával zavarba hozza Charlest. Mi ketten csak nevetünk.

—Te sem tudod, mit csináltál most Charles Leclerc.

—Hát, remélem a legboldogabb lánnyá tettelek Inés Ferragni.—nézünk egymás szemébe.

—Fhuj, ebből elég is lesz. Befogok hányni.—barátnőm mondatán összenevetünk.—Ja és felejtsd el, hogy tudlak az új neveden hívni.

—Még újabb van neki—jelenti ki a fiú, és nézek rá érdeklődően.—Lilien Leclerc.—győztes mosolyt villant meg.

—Ez tetszik. Passzol.—mondja kaján mosollyal a száján Deb, és le ökölpacsiznak a pilótával.

—Maradjunk a sima Inés vagy Lilynél.

A barátnőm ült az én ölemben az anyóson így mentünk el hajnalban Charles házáig. A barátnőm egyből kérte, hogy mutassa meg a szobáját, és ő le is feküdt aludni. Én addig a házat szemlélgettem.

—Ne haragudj, hogy még nem szedtem le a Charlottés képeket.—mondja a fiú a hátam mögül. Őszintén fel sem tűntek, hogy vannak. Én nem azokat szemlélgetem, hanem a régi családi fotókat.

—Ugyan, dehogy. Semmi gond.—s nézem tovább a családi képeket.—Ő az apukád?—mutatok az egyik férfira a képen.

—Igen.

—És ő ki?—mutatok egy másikra, aki piszkosul hasonlít Charlesra.

—A keresztapukám. Volt.—mondja utolsó szavát fájdalmasan.

—Részvétem. Igazán nagyon hasonlítottatok egymásra, nem igaz?

—De, minden téren.—egyre búskomorabb. Ezért úgy döntök témát váltok.

—Uh, és ez a piszok helyes fiatal srác ki?

—Az öcsém.—kezd el nevetni.

—Igazad volt, bemutathatnál neki.—kezdem el húzni az agyát. Ugyanis nagyon jól tudom mi erre a reakciója.