Szerelmünk Rabjai | BEFEJEZETT

32-hihetetlen

Inés

Szétmarcangol az ideg. Kínosan érzem magam. Szinte lerohantam a kifutóról. Számomra ez az istenítés nagyon taszító, és nagyon rosszul érzem magam. Szeretem a reflektorfényt valóban, de ezek a szavak és mondatok felém, nagyon is távol állnak.

Letipegtem a gyönyörű ruhámba, majd meg nem állva a backstageba, kisiettem friss levegőt szívni. Elkaptam a kordon két pontját a kezeimmel, és arra rádőlve kissé, mély levegőket vettem. Nem pánikroham volt ez, csak sok volt most az emberekből. Épp kezdtem megnyugodni, mikor egy ismerős férfi hang megszólított, és egyből felállt a hátamon is a szőr.

—A nagyszerű Inés Ferragni, hölgyeim is uraim.—kezdett el gúnyolódni és tapsolni.—Jajj tévedtem, a tökéletes Inés.—javítja ki nevetve magát.

—A hazudós, titkolózós Hugó Ferragni. Minek köszönhetem részvételét?—vágok vissza. A mérgemet lehetetlen lenne megmérni.

—Hah. Pontosan ezért szerettem beléd olyan könnyen. Ez a száj és ez a magabiztosság.

—Te? Meg a szeretet?—nevetem el magam.—Két külön világ. Te Hugó Ferragni, nem szeretsz te senkit sem, magadon kívűl.—lépek hozzá közelebb.

—Ez nem igaz.—ragadja meg a karom, mérgesen.—Én szeretlek Inés. Te hagytál el egy suttyóért.

—Elég!—próbálom kirántani a kezem.—Én abba a férfiba szerettem bele, akinek előadtad magad. Nem ebbe.—próbálom faképnél hagyni, de visszaránt.

—Azt hiszed ennyivel vége van? Te az enyém vagy!—húz erőszakosan magához. Sosem láttam ilyennek. Sőt elképzelni se tudtam őt ilyennek. Nagyon meglepett, szinte nem hittem a szememnek. Csak néztem rá banbán.

—Engedd el!—kiáltott fel Charles, ahogy kifele rohant Carlosékkal az oldalán. Eszméletlen dühös volt, az egész arca a méregtől lángolt, ahogyan mellém ért.

Hatásos volt, ugyanis az exem elengedett és elkezdett hátrálni. Majd belemosolygott egyet az arcunkba.

—Ezzel még nincs vége.—és elsétált.

Megrémített valóban, de sokkal inkább a meglepettség okozta a sokkomat. A sokkot ami miatt alig bírtam levegőt venni. Azt hittem, hogy sosem tudná a másik oldalát mutatni nekem. El sem tudom képzelni mások, hogy retteghetnek tőle.

Charles aggódó szavai zökkentettek ki az elgondolkozásomból. A többiek miután meggyőződtek, hogy "minden rendben" visszamentek. Kettesben maradtam a barátommal.

—Semmi baj nem lesz! Megígérem. Itt vagyok melletted, és mindig itt is leszek.—nyomja a fejem a mellkasába. Biztonság, ezt jelenti számomra ő.

—Gyertek! Mindenki felmegy egyszerre.—kiabálta egy nő, és célzott arra, hogy nekem még egyszer kikéne másznom arra a kifutóra. Charles elindult, majd miután észlelete, hogy én meg sem mozdultam, hátranyújtotta a kezét.

—Gyere!

—De, akkor... akkor rájönnek..—habogtam.

—Nem érdekel, ki mit gondol. Na gyere!—elmosolyodtam a mondatára, és belekaroltam a karjába. Így vonultunk végig azon az átkozott színpadon. Sokkal kényelmesebb volt számomra és megnyugtatóbb.

—Szeretlek!—mondtam a sétálás alatt, miközben ő mosolygott és integetett az embereknek. Sokszor mondtam már neki, de most gondoltam a lehető legkomolyabban. Szeretem őt, minden egyes porcikámmal. Ő életem szerelme, és remélem ez soha nem is változik. Vele szeretnék megöregedni, és majd egyszer talán az unokáinkat kémlelni egy hintaszékből.

Figyelmét a tömegtől elfordítva, rám helyezte. Le döbbenve nézett rám, már szinte az álla is leesett. Érezte. Érezte ő is, hogy ez az A Szeretlek. A legnagyobb betűs. Én csak rámosolyogtam, megráztam a fejem, és a tömegre helyeztem a tekintetem.

Este a nap zárásaként Charlessel egy jó habos fürdőt vettünk egy üveg vörösbor társaságában.