Szerelmünk Rabjai | BEFEJEZETT

39- felelőtlenségünk következménye

Inés

Teltek múltak a napok, és a hetek, s Hugó igyekezett. De tényleg igyekezett, csak sajnos nálam ez kevés volt. Szerettem őt, és szeretem is, de a szívem másé, s azt már vissza nyerni sosem fogja.

Reggel korán keltem, ugyanis teli voltam programokkal. Főztem egy kávét, mikor Hugó is megérkezett a konyhába, már munkába indulva.

—Jó reggelt!—köszöntött. Bekell, hogy valljam, piszok jól néz ki, kár, hogy ekkora egy szívtelen rohadék.

—Jó reggelt!—kortyoltam bele a kávémba.—Kérsz egy kávét?

—Nem, köszönöm, nagyon sietek. Késésben vagyok. Csak szerettem volna megkérdezni, hogy esetleg lenne e kedved este elmenni vacsizni?— hogy mi? Tettem fel magamban a kérdést, de ez valószínű az arcomra is kiült.—Mondhatsz nemet, esküszöm nem zsarollak meg.—nevettük el magunkat.

—Legyen. De ez nem egy randi!—jelentettem ki. Majd ravasz mosolyra húzta száját, s elhagyta a házat. Piszkosul tudja, hogy mi a lányok gyengéje, és azt is milyen jól néz ki öltönyben.

Felöltöztem gyorsan én is, és kiszaladtam egy közeli lovardába, ugyanis Hugó elintézte, hogy a lehető leggyorsabban oda érkezzenek a lovaim. Épp akkor értem oda, mikor a kamionról elkezdték őket leszedni.

—Itt is lenne a három ló.—nézett rám mosolyogva a kedves bácsi. Csakhogy, valami nem stimmelt.

—Három? Kié a harmadik?—érdeklődtem.

—Az összes az öné. Mindhárom a maga nevén van.—én csak pillogtam, ugyanis nem értettem, hogy mi történik. A bácsi a kezembe nyomta mind a három ló útlevelét. Levezették a már jól ismert lovaimat, majd jött a gyönyörű harmadik. Mindkét lovamnál magasabb volt, és körülbelül mindene izmos volt. Egy gyönyörű sötétes pej árnyalatú szőrbe takarózott, csoda volt ez az állat. Elő kerestem az ő útlevelét, hogy megtudjam a nevét, s egyet-s mást.
Mint az alvilág istene, Hádész, nevet viselte, ami igazán találó is volt. S a tulajdonosa helyén tényleg az én nevem szerepelt. Ekkor kaptam egy üzenetet.

Hugó

Boldog (utó) Születésnapot! Remélem
tetszik. Nagyon passzoltok!😘

Nem hittem el, hogy tőle van. Sőt azt se, hogy az enyém, ez a pompás példány. Hugó tényleg nagyon próbálkozik, nem csak a menjünk el valahova, és ágyba reggelikkel. Lehet ideje lesz nekem is engedni. Ugyanis jó hosszú közös idő elébe nézünk.

Miután elhagytam a lovardát, siettem be a városba az ügynökséghez, ugyanis újra beindul az életem. Alig várom már, hogy minden héten más kifutón sétálhassak. Majd Marcoval beültünk egy kávét meginni.

—Inés, ne már. Már majdnem 2 hét telt el, és te még mindig nem tetted túl magad.

—Hogyan is tudnám? Valaha egyáltalán túl fogok lépni?

—Őszintén? Biztos nem.—köszi a megnyugtatást Marco, de legalább őszinte volt.—Ritka kémia volt köztetek.

—Hagyjuk is, légyszíves.

—Oké. És Hugóval mi a helyzet? Mit szóltál a döntéséhez?—kérdezi, de fogalmam sem volt miről beszél.—Vagy nem tudod?

—Mit kéne már megint tudnom Marco?—dőltem hátra, s vágtam a besokallós fejem.

—Igazából ez jó, vagy hát.. na mindegy, mindenféleképp hihetetlen. Hugó ott hagyta a családi bizniszt.—mosolyogott.

—Hogy mi?—szaladtak fel a szemöldökeim. Ez létezhetetlen.

—Bizony. Ja és apánkat is elintézte. Egy újjal nem fog hozzád érni.

—Szóval azt akarod nekem mondani, hogy Hugó Ferragni nem bizniszel tovább se droggal, se más undorítóságokkal?—néztem rá hihetetlenkedve.

—Majd meglátod. Tényleg próbálkozik, csak nehéz neki.

—Hát, azt látom.—nevettük el magunkat.—Akaratos, makacs kis köcsög.

—Az öntelt kimaradt.—tette hozzá. Majd nevettünk még egy jót, s észbe kapva majd elfelejtettem, hogy nőgyógyászhoz kell rohannom. Marco vállalta, hogy elkísér, ezzel is több időt töltve együtt. Nem volt itt szó, semmi ördöngösségről, csak egy rutin vizsgálatról.

Kecses pózba széttártam a lábamat a doktornőnek. Megcsinált mindent, de olyan fura volt az arckifejezése.

—Inés. Jöjjön csak egy picit vissza.—hívott vissza az öltözőből, s ez az amivel a frászt hozta rám.

Kiléptem a váróba a beszélgetésünk után a dokival, s Marco boldog arckifejezése fogadott, ami gyorsan átment aggódóba mikor megpillantott.

—Mi a baj?—léptünk ki a friss levegőre.—Inés!

—Terhes vagyok Marco. Terhes.—folyt ki pár könnycseppem.

—Mi? De mégis, mennyi idős?

—5-6 hetes.

—Tehát, lehet Hugóé is de Charlesé is.—pontosan barátom, eltaláltad, s itt van a probléma gyökere.—Szerinted kié?

—Nem tudom Marco. Bárcsak ne is lenne.

—Héj ilyet ne mondj. Megoldjuk.—nyugtatott a barátom.

—Szinte biztos vagyok benne, hogy Charlesé. Vele eléggé felelőtlenek voltunk. De nem mehetek hozzá vissza, így meg Hugó fog megölni.

—Tudom. És ha, azt mondanád Hugónak, hogy az övé? Charlessel, meg úgysem fogsz többé találkozni.

Kicsit morbid gondolat volt ez. Hugót apának? El sem tudom képzelni. Mindenesetre vártam ezzel a döntéssel az estéig.