Szerelmünk Rabjai | BEFEJEZETT

40-ha nincs ló, jó a szamár is

Charles

Már több mint egy hónap telt el, de én még mindig nem vagyok túl Inésen. Fáj, mert tudom, hogy én vagyok az oka neki amiért elment. Túlreagáltam az egészet, bár ne tettem volna, és akkor még mindig velem lenne. Tehát a boldogtalanságom oka én vagyok. Nem tudok róla semmit, írtam neki minden egyes nap, és hívtam is, valamint hangpostát is hagytam. De egy idő után már meg sem kapta. Ő tényleg tovább lépett. Nekem is ezt kellene tennem. 1 hónap alatt alig mozdultam ki, csak hétvégente este bulizni, meg mikor versenyre kellett mennem.
Az elején még faggattam Deborát, hogy mondjon el mindent amit tud a lányról, de igaz barátként tartotta a száját. Azt mondta, ez így jobb nekem is.

Deb egészen kinőtte magát már-már az én legjobb barátommá is. Ugyanis Lorenzoval alkotnak boldog párt, és Deb Monacóba is költözött, a bátyámhoz. Nagyon boldognak tűnnek, és úgy fest eddig tényleg nagyon passzolnak. Bár annyira nem mint mi Inéssel.

—Na jó! Elég ebből a punnyadásból!—lépett be Deb a nappaliba. És hangoskodásával felkeltett a másnapos kanapés alvásomból.

—Legközelebb kétszer meggondolom kinek adok kulcsot.—hunyorogtam. Debnek amúgy is volt kulcsa, még az itt lakása miatt, de nem akartam vissza kérni. Utólag nézve, ez egy szar ötlet volt.

—Kelj fel! És kapd össze magad. Nemsokára mennünk kell.—húzta el a függönyöket. Majd elfelejtettem ez a hülye megnyitó partyt valami új márkának, amire természetesen megkellett hívniuk, és Debnek elfogadnia a nevemben.

—Gondolom felesleges erőfeszítés ellenkeznem.—sóhajtottam. A lány csak elmosolyodott. Túl jól ismertük már egymást.

Röpke negyed óra alatt készenlétbe vágtam magam. S a kísérőm is teljesen elkészült. Deb gyönyörű volt, de koránt sem ert a barátnője nyomába számomra. Vállalta, hogy elkísér, ezzel elszakadva Lorenzotól, ugyanis mind tudták, hogy manapság az alkohol jó barátom.

Oda értünk erre a nagy felhajtásra egy hotelben, és már egyből el is ment az életkedvem. Rengeteg ember, aki mind megjátsza magát, s jópofizik mindenkivel, áh nekem ehhez nincs kedvem. Nincs kedvem, különösen alkohol nélkül, ezért egyenesen a bárhoz mentem.

—Egy dupla whiskyt kérem.—intettem a pultosnak.

—Na hát! Már duplával indítasz?—mondta a pult oldalán egy elegánsan öltözött nő. Majd a fejét is felém fordította, így már megismertem.

—Jól nézel ki Charlotte.

—Bárcsak én is ezt mondhatnám, de szét vagy csúszva.—nem tévedett, a lelki állapotom kiült a testemre is.

—Nincs kedved valamit meginni?—kérdeztem.

—Ahogy látom, te már bele is kezdtél.—kuncogott. Majd komolyra fordítva a szót, szétnézett.—Inés nem bánja?—szólt be keményen.

—Attól tartok, hogy őt már nem érdekli, hogy én mit csinálok, és kivel.—ekkor felcsillant a szeme a lánynak.

—Akkor tudnék jobb programot is ajánlani.—kacsintott, s bele kortyolt italába. Lehúztam az italom, majd utána mentem. Az egyik hotel szobájába húzott be. Lefeküdtünk, de koránt sem olyan volt mint Inéssel. Semmit nem éreztem, és koránt sem volt szenvedélyes, kb mint egy nyugdíjas pár csak annyira.

—Hova mész?—kérdezte a lány, mikor észlelte, hogy már félig felöltöztem.

—Vissza.—feleltem egyszerűen.

—Mit gondolsz? Lehetne minden úgy mint régen?—hát úgy biztos nem, a szívem másé, de ő elhagyott. De Ő mindig a szívemben lesz. Csúnya dolog, de ha nincs ló, jó a szamár is.

—Nem tudom. Majd meglátjuk.—s ezzel kiviharoztam a szobából.

Úgy éreztem magam, mint aki megcsalta a párját, csakhogy nekem nincs is. Hiába várok rá, hogy visszajöjjön mélyen belül, tudom, hogy nem fog. Tudom, hogy tovább kell lépnem, s elengednem őt örökre. Mert amilyen cseles lány valószínű már soha többé nem fogunk találkozni.

Inés

Már lassan három hónapos terhes vagyok. Hugónak elmondtam, hogy 50-50 százalék van rá, hogy ő az apa. Természetesen nem fogadta boldogan, de nem tette jobban tönkre a kedvem. Figyelmes volt, talán életében először. Teljesen elvetette az abortusz ötletét, hallani sem akart róla. Mondjuk ezzel meglepett, nem gondoltam volna, hogy apa akar lenni, különösen nem egy olyan gyerekéé nem, aki lehet nem is az övé. A pocakomból alig látszott valami, anya szerint ez a genetikámnak köszönhető. Azt mondta neki is 6 hónaposan látszódott csak meg, plussz a dokik is megnyugtattak, hogy minden rendben van. Igen, anya is tudott az állapotomról, igazából a szűk család plussz Deb, és Hugó testvérei.

Sem anya, sem Debora nem repesett az örömtől. Anya életében egyszer találkozott Hugóval, de már akkor eldöntötte, hogy nem kedveli, bezzeg Charles bármi rosszat tett volna ő akkor is a szíve csücske maradt volna. Debora kifejezetten utálj a párom, és ez viselkedésén meg is látszik, ezért Hugó sincs oda a lány idegesítő és bunkó viselkedéséért. Nem hibáztatom őket, csúnya dolgokat tett a fiú, de a szerelem bolonddá tesz nem? Piszkosul szerelmes volt belém, már tényleg az őrült módon, de ezen változtatott, s mára már csak a lehető legfigyelmesebb és legtisztelettudóbb énjét mutatja.
Azt beszéltük meg, hogy modellkedni fogok, amíg a hasam abszolút nem szúrhat szemet, ugyanis nem szeretném a social mediának kiadni a gyerekem sosem. És versenyezni fogok kb míg 5 hónapos nem leszek. Így harmóniát teremtve az életemben.

Hugóval már majdnem teljesen úgy viselkedünk mint régen. Együtt alszunk, csókolózunk és le is fekszünk. Persze nem olyan mint Charles, de nem szabad rá gondolom, különben minden harmónia felborul. Megegyeztünk Hugóval, hogy viselem a gyűrűt, mintha házasok lennénk, de nem fogunk megesküdni. Egyszerűen én már nem szeretnék, s ő ezt tiszteletben tartja.

Kiderült már az is, hogy ikreket vártam, de sajnos nem voltam erős mindkettőhöz, így már csak egy magzat maradt életben. Ez miatt a padlón vagyok, és csakis magamat okolhatom. Hugó nagyon sokat nyugtat, és ápol ez miatt, de a véleményem nem változik. Másnak nem is mondtuk el, mert rettegek bevallani.
De a lényeg, hogy így is lesz egy kisfiam. És abban reménykedem, hogy születése után az adottságaiból rájövök, hogy melyik férfitól van.