Szerelmünk Rabjai | BEFEJEZETT

24-csak barátok

Charles

Ma, azaz csütörtökön lesz egy szabadedzésünk. Majd pénteken tökéletesen megszervezve a legnagyobb felhajtást, lesz egy divatbemutató is. Melyre meghívtak modellnek. És legnagyobb örömömre Inés is felvonul. Imádom őt nézni, mert csodálatos egy jelenség.

—Jó reggelt!—nyomok egy puszit a mellettem épp alvásából felkelő lány homlokára.

—Lehetne ilyen minden reggelem.—húzza le rólam a takarót. Majd én visszahúzom, egyenesen le róla, el is felejtettem, hogy ruha nélkül alszik.

—Azta kurva...—csak bámulom.

—Héj, kifolyik a nyálad.—neveti el magát.—Megkívántál?

—Az nem kifejezés.—kezdeném el csókolgatni a kulcscsontját, de eltol.—Mi a baj?

—Szerinted kibírunk 24 órát?

—Nem, de nem is akarom kipróbálni.

—Légyszives. Az én kedvemért.—kéri.

—De Inés, ilyen jó még senkivel sem volt.

—Kicsim. Megoldjuk ezt.—úgy vagyok vele, hogy hagyom. Szerintem ő se bírja ki.

Felöltöztünk, mikor meghallottuk a csengőt. Ami igen gyorsan el is hallgatott. Lesiettünk, de Deb már beengedte az öcsémet. És ahogy láttam, már igen jól be is mutatkoztak.

—Á Charles. Őt szeretnéd nekem bemutatni ugye?!—kiállt fel a spanyol lány. Válaszul, csak eltolom a fejét.

—Nagyon örülök Inés, a nevem Arthur.

—Szia drága. Te már ismersz engem?—néz rám és az öcsémre felváltva.

—Tudnom kéne valamit?—néz furcsán a testvérem.—Igazából én csak a social médiáról ismerlek.—na ez kínos. Eszem ágába se volt a Inést a családom közelébe engedni még.

—És ti, kik is vagytok egymásnak pontosan? Vagy mi zajlik itt épp?—mutogat a fiú kettőnkre. Meg se merünk szólalni.

—Jajj istenem, nagy dolog. Jókat dugnak együtt, mondjuk, úgy, hogy hallhatóan élvezeteseket.—neveti el magát Deb. Majd ránk néz.—Mi van? Az öcséd, nem a KGB-től jött.—célozza nekem a lány.

—Dobtuk a párjainkat egymásért, röviden. De öcsikém, ez még nagyon nem publikus? Megértetted? Mi csak barátok vagyunk.

—Figyelj, én átveszem. Vigyázok helyetted is rá.—kacsint Inésre a kisöcsém.

—Fogd be!

—Ne, én élvezem.—mondja a barátnőm.

—Fejezd már be te kis önző! Valamelyiket hagyd meg nekem is.—célozza barátnőjének Debora.

—Mindkettőt vállalom.—jelenti ki Arthur. És mind a hárman össze nevetnek. Szerintem ez nem vicces.

—Apropó öcsikém, miért is vagy itt?

—Ja igen, ma este anya vacsit ad, nagyjából 7-8 fele mondta, hogy hívjalak meg titeket Charlottéval, de azt hiszem ez módosul. Nos jöttök mindhárman?

—Figyelj Charles, menj, megértem, hogy ez még elég korai lenne és fura. Meg amúgy is, nem tudom a verseny is, hogy lesz. —mosolyog rám a lány.

—Milyen verseny?—kérdezi az öcsém.

—A monacói Horse GP. Lenne kedved kijönni?

—Persze, anyáék is jönnek. Igazából mindenki.

—Baszki. Baszki. Ez nagyon nem akar nekem összejönni. —omlok össze.

—Charles, semmi baj. Bemutatsz mint egy jó barátod. Vagy teljesen megjátszuk, hogy nem is ismerjük egymást.

—Tudjátok mit, adjátok be, hogy barátok vagytok. És este találkozunk. Sziasztok.—köszön el a testvérem.

—Majd meglátod édes. Nekem semmi bajom sincs, egyik opcióval sem.—hajol közel, s támaszkodik rám a barátnőm.

Reggel még összekészültünk, és kimentünk a pályára. Nagyon sűrű napunk lesz, különösen Inésnek. Az edzésem után, megyünk is ki együtt délután a lovardába, ahol későbbiekben ezek szerint a családom is csatlakozik. Őszintèn, hogy ebből mi fog kisülni, azt még magam sem tudom.