Szerelmünk Rabjai | BEFEJEZETT

33-időmérő

Charles

Szombat reggel, tehát időmérő. Konkrétan rettegtem. Tudtam, hogy nekem kell az első rajtrácsra beállnom, különben semmi esélyem. És azt us tudtam, hogy kocsi törés nélkül kéne ezt kiviteleznem.

Korán reggel már elmentem otthonról, ugyanis a lányok majd anyát megvárva jönnek. Az autómba beülve, egy kis ajándékdoboz várt az anyósülésen. Nem is tudtam hirtelen hova tenni, a kis piros kidíszített dobozt. Kinyitottam és egy kis kulcstartó volt benne, amin az alábbi szerepelt: Nekem te vagy a hősöm!
Tudtam ki tette oda, ő pedig azt tudta, hogy nekem ez mennyit fog jelenteni, egy kis időre el is felejtettem idegeskedni. Majd kiértem a pályára, és újra égtem a lámpaláztól.

—Na hát, csak nem egy kis félelmet látok Charles Leclercen?.—nevet Carlos, és hátba vereget.

—Ugyan, mitől is félnék? Végülis még egyszer sem sikerült befejeznem a hazai pályát.

—Aggodalomra semmi ok, most itt van a kis szerencsehozó Inésed. Apropó, hogy van?

—Megijedt, nagyon. Az a paraszt sosem bánt így vele. És még most is fél a következményektől. Pedig megmondtam neki, hogy nincs oka.

—Haver, én nem akarlak elkeseríteni, de ha Hugó Ferragni azt mondja, hogy nincs vége, annak tényleg nincs még vége.

—Carlos, ezt inkább most hagyjuk. Van elég bajom. —hagyom hátra a csapattársam.

Miután Inések is kiértek a pályára, a barátnőm megakart győződni róla, hogy velem minden rendben, így bejött az öltözőmbe. Akkor már nálam a tetőfokára hágott a feszültség.

—Héj, ne izgulj már, minden rendben lesz. —tette a kezét, az arcomra.

—Tényleg? Ilyen egyszerű?—bunkózok vele, és elhajolok a kezétől.

—Én szerintem, most már egyedül hagylak.—nyúlt a kilincsért a lány. Majd rájöttem, hogy mekkora köcsög voltam vele.

Megfordítva a falhoz nyomtam a lányt, és rátettem a kezem a torkára. Majd magamhoz húzva megcsókoltam.

—Van neked ilyenekre időd?—kérdezte két csókunk közt.

—Rád mindig.—vettem fel ölembe, majd az asztalra raktam. Kibújtattam ruháiból, majd magamat is. Pár menetet lezavarva az asztalon a kanapén, és a falnak neki nyomva, összekaptuk magunkat, és elhagytuk az öltözőm.

—Sok sikert.—mondta, és egy puszit nyomott óvatosan az arcomra. Majd elment megkeresni a többieket.

Miután vége lett az időmérőnek enyém lett a pole. Mérhetetlenül büszke voltam, és még mindig hihetetlen volt, hogy nyertem kocsi törés nélkül. Szorosan mögöttem Max végzett, így tudtam, hogy nehéz dolgom lesz holnap, és után a harmadik helyezett Carlos lett.
A csapatom nyakába ugrottam, majd meglátva a családom oda rohantam hozzájuk. Annyira boldog voltam, hogy legszívesebben addig csókoltam volna Inést, ameddig levegőt kapunk, de tudtam, hogy egy ölelésnél több nem fér bele. Így egy közös, nagy ölelést kaptak.

Lezavartuk az interjúkat, képeket mindent, ezek után nem vágytam másra, mint egy kiadós alvásra. De ez sajnos nem következhetett be egy darabig, ugyanis a családom átjött ünnepelni.

Deb és Lorenzo elmentek bort venni. Majd mikor felértek, bementek a konyhába. Már szükségünk volt a borra, de ők még mindig nem hozták a konyhából, ezért, úgy döntöttem, hogy megnézem őket.

—Hol van már az a...—tettem volna fel kérdésem, de pont egy nagyon rossz pillanatot zavartam meg. Épp csókolóztak, én pedig leblokkolva álltam.

—A bor, viszem!—menekült Lorenzo, hogy ne őt faggassam.

Nem szóltam egy szót sem, csak mosolyogva ráztam a fejem, a lány mellett.

—Látom, hogy akarsz valamit mondani. Mond Charles.

—Semmi, semmi.—nevettem el magam, majd kiindultam a konyhából, de előtte még egy mondatot elszórtam Debynek.— Csak tudod, időszerű lenne döntened, hogy melyik fiút választod. —majd ott hagytam. Ebben semmi bunkóság nem volt, csak szerintem magát is teljesen összezavarja.

Miután láttam a barátnőm posztját, és, hogy miket írtak oda azt hittem felrobbanok. Miért hiszik azt mások, hogy az ő dolguk eldönteni, hogy nekem ki a jó vagy a jobb? Sosem láttak bele a kapcsolataimba úgy mint én, vagy a közeli barátaim. Bosszantó.
Valamint, lassan egyértelművé is válik, hogy Inés a barátnőm.