Szerelmünk Rabjai | BEFEJEZETT

34-A verseny

Inés

Őszintén, szerintem én jobban izgulok Charlesnél. Annyira akarok neki, hogy összejöjjön,ha még nem egy első hely, de legalább, az , hogy beérjen a célba, főleg egybe.

Reggel korán már kint voltunk a pályán, és tisztes "baráti" távolságban sétáltunk egymás mellett. A feszültsége a csillagos eget súrolta, és rossz volt, hogy nem tudom őt testileg is támogatni. Akár csak fogni a kezét, vagy megpuszilni, vagy akár csak összebújni. De nem lehet, mert a média.

Pár óra múlva, már a rajtrácson állt a jól megérdemelt első helyen, én pedig a többiekkel szurkoltam é szorítottam a boxból neki.

A lámpák pirosan izzodtak, mikor kialudt az összes hirtelen, és mindenki egyszerre taposta a gázt. Sajnos a szűkös kanyar miatt, már az első percben baleset történt. Sergio Perez és Lewis Hamilton között, és sajnos ennek elszenvedője volt Norris is.
Ez miatt új rajt következett, méghozzá egy gördülő, amit az én párom indíthatott. Tudtam, hogy ha a kiállásokat nem szúrják el, és a kocsi sem hibásodik meg, Charles marad az első, és ebben mélyen bíztam.

Pár perc eltelte után a biztonsági autó mögött, indulhatott volna újra a mezőny, de ekkor istentelenül nagy és nem várt eső vert el mindent. Ekkora hatalmas nagy esőzést, ilyen hirtelen, még sosem láttam. Sokáig filóztak a toronyban, hogy mi legyen a versennyel, de végül behívták őket.
Nagyjából egy jó háromnegyed órát-órát tölthettek a paddockban a pilóták. Charles elemezte a pályát és az eddigi mozdulatait, majd megpillantott engem. Olyan bágyadtan nézett rám, láttam, hogy van valami baja, azt hittem rosszul lett. Így nem érdekelt semmi, oda rohantam hozzá.

—Minden rendben édes?—kérdeztem, miközben átkaroltam a vállát.

—Tudod, az eső nem az erősségem, és egy 10 perc múlva újra kimegyünk. Ráadásul csúszik is.—nyomta le a föld felé, a bús és aggodalmas fejét.

—Annyira féltelek, de aztán rájövök, hogy a világ legjobb pilótái közül is te vagy a legjobb.—mosolygok rá bizalmasan.

—Tudod, Max piszok jó esőben. Simán ezen a pályán is leelőz.

—Hetne—fejeztem be utolsó szavát.—, de nem fog. Nem fog, mert te nála is jobb vagy, és ami még jobb, sokkal biztonságosabb is. Ő túl kiszámítható, te pedig megtudod hozni a váratlant.

—Ez az eső...—néz ki a boxból.

—Jajj már, ne szórakozz. Félsz egy kis esőtől?—mosolyogtam meg. De láttam, hogy neki nincs ilyen nevetős kedve.—Na gyere.—fogtam meg a kezét, és húztam ki az esőre. De ő meghátrált. És elvette a kezét.

—Mit csinálsz?—nézett rám érdeklődően.

Mindig is őrült voltam, most sincs ez másképp. Egyedül állva a paddockban, ahol mindenki lát, kint forogtam az esőn vidáman. Ezt kémlelte Pascal is, de az egész ferrari csapat is, sőt még sok más csapat is.
Sokan megmosolyogták, sőt egy páran még ki is jöttek.

—Gyere már!—néztem a fiúra, ahogy megálltam a pörgésemből, teljesen elázva. És ismét a kezem nyújtottam. De ekkor már rákapott, és egyből megforgatott. Ketten táncoltunk az esőben, pont mint két elcseszett életű halálra ítélt. De én mégis éveztem.
Nem hazudok azzal, ha azt mondom, hogy minden szempár minket figyelt. Minket mégsem érdeket.

Kis idő múlva visszaültek az autóba, és kezdődhetett megint a stressz. Max pont megakarta előzni Charlest, a vizes csúszós aszfalton, mikor a barátom egy szabályos manővert alkalmazva "kiszorította" ellenfelét, majd újra próbálkozása során megcsúszott, és a falba csapódott. Szerencsére nem történt baj.

A tökéletes vége. Ferrari első és második hely, ellenfeleik teljesen nulláztak. És aminek még jobban örültem, hogy Charles lett az első. Viszont ismét istentelenül szakadt az eső, így alig mentek ki a pilóták elé. Én bevállalva ezt az istentelen zuhatagot, kint vártam.

Kiszállt az autóból, kiélvezte a győztes megható pillanatát, majd lepacsizott még pár emberrel, és megindult a szűk kis csapata felé. Mindenkivel lepacsizott, mikor meglátott engem. Egy lenge mosolyt ejtett miközben megindult felém, lendületből a számat hozzá nyomta az övéhez, és megcsókolt.

—Héjj. Szabad ezt?—toltam el magamtól.

—Mindent szabad.—mosolygott, majd újabb csókba "kényszerített". —Te vagy a legjobb dolog az életemben.—mondta, majd a szemeimbe nézett, miközben homlokunk egymásnak volt nyomva.

—Szeretlek Charles Leclerc.

—Szeretlek Inés Leclerc.—mosolyogjuk meg mindketten.

Ő úgy vélte, hogy mindez az én érdemem, hiába hajtogattam neki, hogy ez csakis az övé, nem hagyott alább.

Ekkor is jöttem rá, mennyire tud becsülni ez a fiú, és milyen alázatosan szerény.
Este megbeszéltük, hogy elmegyünk a többiekkel ünnepelni, de mikor haza értünk kettesben is megünnepeltük.

Ennyire érzelmesen még sosem szeretkeztünk. Mindent éreztem, amit ő. Felettem támaszkodott, és épp megcsókolt, majd elhajolt.

—Sosem voltam még ennyire boldog.—mondta meghatódottan a szemeimbe. Ekkor már én is tudtam, hogy ő a legjobb dolog az én életemben, és, hogy sosem akarom elveszteni. Azt kívántam, hogy örökre ebben a percben maradjunk.

De sajnos semmi sem tart örökké...
És minden jót valami rossz követ.