Szerelmünk Rabjai | BEFEJEZETT

35-a boldog születésnap

Inés

Bevallom kicsit rettegtem, ugyanis a kis hancúrozásunk után, Charlesnek meglepetése volt számomra. Féltem, hogy szülinapom alkalmából, megkéri a kezem, de mertem remélni, hogy kreatívabb.

A konyhában voltunk, és ittam a citromos jeges teám, míg Charles a telefonját nyomkodta. Debora, nem volt itthon, ugyanis Lorenzoval randizott, bár szerinte ez csak egy találkozó.

—Nagyon elfoglaltnak tűnsz.—fürkésztem a fiút, miközben megtámasztottam az állam a jobb kezemmel.

—Lassan készülődj!—mondta, és fel sem nézett rám.

—Öhm, persze, azonnal. De mihez is?

—Az első meglepetésedhez.—még mindig nem nézett rám.

—Legalább, ha már ennyire titkolózol, dressz kódot adj.

—Kényelmes oh, és csinos, mert utána már nem jövünk haza.

—Kössz a segítséget. Sokat ért. Legalább mint vaknak a zseblámpa.—mondtam mérgesen, majd feltrappoltam az emeletre. Őszintén, nagyon szarul esett, hogy Charles így viselkedett velem. Majd egyszer csak, míg a ruhák között variáltam, felkiabált, hogy elmegy, majd nemsokára jön, addigra legyek kész. Ezután már csak az ajtó csukódását hallottam.

Értem én, hogy meglepetést akar, és ezért ez a nagy suttyogás, de igen is ez már fájó. Meg is érintett, annyira, hogy könnyemet sem bírtam megtartani. Nekem nem kellet ajándék már, se óriási meglepetés, nekem csak figyelem kellett tőle.

Pár perc múlva összekaptam a lelkiállapotom, és kiválasztottam egy citromsárga, combközépig érő szoknyát, melynek válla le volt ejtve, így jól kiemelte a barna csontos kulcscsontom. Valamint felvettem a fehér fonott magasított szandálom. A hajam egy kontyba kötöttem a tarkómnál, sminket pedig a szempillaspirálom kívűl nem tettem fel. Felvettem még egy arany színű órát és egy hozzá színben passzoló nyakláncot.

Nagyjából 1 óra alatt haza ért a barátom, aki gyorsan kirittyent. Felvett egy világos kék inget, és egy fekete farmer rövidnadrágot.

Pár percen belül el is indultunk. Ahogy beültünk a kocsiba bekötötte a szemem. Én szótlanul hagytam, túl kedvetlen vagyok már a megkérdőjelezéshez is.
Nagyjából fél óra múlva megérkeztünk, és kivezetett a kocsiból, majd egy helybe álltunk, és csak furcsa hangokat hallottam, majd egy kis meleget kezdtem el érezni. Majd az egyensúlyom is megbillent, és elkaptam valami peremet.

—Charles. Mi történik? Mi ez?—vinnyogtam ijedten.

—Jól van.—állt be mögém, és nyújtott támaszt.—Mostmár leveheted.—vette le a szemkötőmet.

Amint megpillantottam, hogy pontosan mi is folyik itt, majdnem elájultam. Egy hőlégballonon voltunk, ahonnan csodás volt a kilátás, főként mondjuk azoknak akiknek nincs tériszonya.

—Wá! Wá! Jézusom!—kezdtem el torkom szakadtából kiabálni.

—Héj! Héj, mi a baj?—kérdezte halál nyugodtan a barátom.

—Nem kapok levegőt! Állítsák meg!—kezdtem el veregetni a kosarat.—Leakarok szállni.—szaladgáltam össze vissza.

—Kicsim. Mi a baj? Nem tetszik?

—Mind meghalunk!—ordibáltam, mit sem foglalkozva a barátom kérdéseivel.

—Inés, állj már meg.—kapott el szemből, és fogta a vállaim.—Nem tetszik a kilátás?—kérdezte.

—Milyen kilátás? Én csak a halálunkat látom.—könnyeztem.—Kurva szép lenne, ha kimerném nyitni a szemem.

—Baszki, te tériszonyos vagy.

—Te meg valószínűleg Einstein.

—Várj. Gyere ide.—húzta a hátam a mellkasához.—Csukd be a szemed, és vegyél mély levegőt.—azt tettem amit mond, egy pár percig.—És most lassan nyisd ki a szemed.—karolta át a mellkasom, és úgy fonta össze karjaink. Majd közel hajolt a nyakamhoz, és le is támasztotta oda a fejét.

Egy idő után megnyugodtam, és elkezdtem élvezni. Tényleg gyönyörű volt a kilátás. Nagyjából egy fél órát lehettünk fent, és bámulhattuk a lemenő napot.
Lélegzetelállító élmény volt.

Majd vissza szálltunk a kocsiba, és következett a következő meglepetése. Egy gyönyörű és különleges étterem a tengerpart mellett. Ő ment előre és a kezét fogva mentem utána, majd egyszer csak a padlóról a tekintetemet felszegezve megpillantottam magát a lehetetlenséget.

Egy hatalmas asztalnál ült; anya, a testvérem, a mamám, Debora, a Leclerc család, Carlosék, Landoék, Flo, és még egy pár barátom. Nem hittem el, és kérdően bámultam rájuk.

—Egy igazi kis angyal.—vetett egy pillantást anyu Charlesre. Hát tényleg az. Ezért tűnt el, és ez nyomasztotta annyira, hogy mindenki itt legyen. Elképesztő ez a srác.

—Boldog Születésnapot!—nyomott egy puszit az arcomra, miközben derekamat átölelte a keze.
Hát, boldog az biztos.

Ünnepeltünk, beszélgettünk, ittunk, ettünk és nevettünk. És ami a legfontosabb; együtt voltunk mind.