őszintén | jikook ✓

10.

Mély levegőt véve meséltem el töviről hegyére mindent a barátaimnak, ők pedig szinte már hüledezve hallgatták, hogy anyám mégis milyen személyiség. Nem voltam képes a szemükbe nézni, egyszerűen csak szégyelltem minden egyes dolgot amit el kellett hogy mondjak nekik. Féltem attól is, hogy esetleg majd elítélnek ezek miatt, féltem, hogy máshogy viszonyulnak majd hozzám, hogy ez mind-mind kihatással lesz a kapcsolatunkra.

Nekik is hihetetlen volt minden amit meséltem, hiszen mindnyájan voltak már nálam, de annak lassan egy éve. Azóta ilyen anyám, s nem is lepődöm meg, hogy nehéz nekik mindezt befogadni. Mindig kedves volt mindenkivel, aranyos volt minden barátommal, sütött nekik, főzött rájuk, s gondoskodott róluk mikor nálunk voltak, mégis apám végett olyan lett mint egy roncs. Fogalmam sincsen, hogy mégis mit tudnék csinálni vele, egyszerűen velem nem képes kommunikálni, nem hajlandó hallgatni rám és bármit mondok neki; támadásként fogja fel. Pedig én csak segíteni szeretnék neki, hogy újra olyan élete legyen mint előtte, hogy ismét az az életvidám nő legyen, akit mindenki annyira kedvelt a mosolygós személyisége végett és a szép külseje miatt. Olyan gyönyörű nő volt kívül-belül, most pedig rá sem lehet ismerni. Az élete egy 180 fokos fordulatot vett, s azóta csak egyre lejjebb megy azon a bizonyos lejtőn.

-Jiminnel is beszéltem, ugyanis kierőszakolta belőlem a válaszokat, úgy mint ti.-Szólaltam meg egy kis idő után, míg mindenki értetlenül nézett össze, de aztán ismét rám pillantottak.-Azt mondta szívesen segít, vannak kapcsolatai, csak szóljak neki. Egyelőre azt mondtam, hogy bírom, nem hiszem, hogy szeretnék neki gondot okozni azzal, hogy őt presztrálom ezzel.-Vontam meg vállam, majd kezemnek támasztottam fejemet, s így dőltem az asztalra.

-Te beszéltél Jiminnel és nekünk ezt nem is mondtad?-Szólalt meg Lisa, míg én sóhajtva húztam el számat.

-Ne haragudjatok, nem akartam, hogy ő tudja meg előttetek, sőt, neki el sem akartam mondani.-Szabadkoztam azonnal, bár szerintem fölöslegesnek bizonyult.

-Nem haragszunk, éppen ellenkezőleg.-Mosolygott Tzuyu, s most rajtam volt a sor, hogy értetlenül nézzek a kis társaságra.-Ez nagyon nagy szó, hogy másnak is megnyílsz, nem csak nekünk. Sőt, már magában az nagy szó, hogy bárkinek is megnyílsz. Hogyan érte el?-Hadarta kíváncsian.

-Nem tudom, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy muszáj vagyok neki elmondani. A tekintete amivel illetett szinte parancsolta, vagy nem is tudom.-Húztam össze magam mint egy felénk kisgyerek.

-Melegség öntött el amikor bele néztél a szemeibe, vagy csak szimplán megijedtél?-Kérdezte Hyo Seop őszinte érdeklődéssel a hangjában. Milyen kérdés ez?

-Hát..Alapjáraton melegség, egyedül azért ijedtem meg, mert mikor nem beszéltem majdnem ott hagyott és nem akartam, hogy elmenjen.-Hyo Seop mosolyogva nézett kis társaságunk két női tagjára, akik hasonlóan sunyi mosollyal néztek vissza rá, majd rám. Értetlenül néztem őket, körülbelül úgy, mintha mindenki flúgos lenne, s látszott a fejemen, hogy őszintén azt is gondoltam abban a pillanatban.

-Most mi van?-Ráztam meg fejem, ám ők csak legyintettek egyet.

-Babapofi, nem hiszem, hogy Jimin azért ajánlotta fel a segítségét, mert teher lennél számára.-Tért vissza Tzuyu az előző témához, én pedig hálás voltam amiért átlendültünk ezen a fura mosolygós valamin. Néha úgy érzem, hogy tényleg teljesen meg vannak zakkanva, főleg mikor Jimin van a témában.-Szerintem beszélj vele! Hol van most?

-Valami lánnyal randevúzik.-Ahogy ezt kimondtam egyszerre csaptak homlokukra, s szinte már lemondó sóhajjal ültek le, mint akik hirtelen elfáradtak valami végett. Ignorálva a tényt miszerint megint furák; inkább tovább beszéltem.-De holnapra lefoglalt, hogy tudjunk találkozni.