őszintén | jikook ✓

8.

Jimin várakozva nézett rám, miközben nekem szorongásom a felszínre tört, s igyekeztem nem szét szedni az ujjaim azzal, hogy folyamatosan csipkedem őket, tépem a bőrt róluk és ropogtatom őket. Mindenfelé néztem, csak rá nem. Egyszerűen nem voltam képes a szemeibe nézni, s azt kívántam, hogy bárcsak megnyílt volna alattam a talaj és jó mélyen elnyelt volna, hogy aztán soha többet ne kerüljek ilyen kellemetlen helyzetbe, s senkinek se okozzak több problémát.

Jimin türelmetlenül kopogtatta az ujjait az asztalon, de kívülről nem mondtad volna meg, hogy az. Inkább csak egy kis düh látszott arcán. Állkapcsa lényegesen megfeszült, volt, hogy nyelvével szája belső felét nyomkodta, ami ismerős mozdulat volt tekintve, hogy néha én is ezt csinálom, ha ideges vagyok. Lehet, hogy nem kéne a tűzzel játszanom.

-Elestem és beütöttem az arcom.-Nyögtem ki percekkel később, ő pedig gúnyosan felhorkantott.

-Én meg hülye vagyok, igaz? Ne akard nekem beetetni, hogy "elestél"!-Rajzolt macskakörmöket a levegőbe, míg én elszégyellve magam ültem előtte.-Jungkook, az Isten áldjon meg, én nem akarok neked rosszat!-Tette össze két kezét, így kissé olyan hatást keltett, mintha imádkozna, de heves beszédéből és kezei rázásából lehetett látni, hogy közel sem így volt.-Lisáék tudnak róla?-Válaszul csak fejemet ráztam, míg ő hitetlenkedve dőlt hátra a széken, tette fel egyik karját a háttámlára, s vakarta homlokát.-Komolyan nem kérdezem meg többet Jungkook.-Dőlt előre, így még határozottabb benyomást keltve, mint eddig.-Mi történik veled?

Továbbra sem voltam képes válaszolni neki, a szavak a torkomra forrtak és csak ültem előtte kukán. Mintha elvették volna a hangomat, úgy éreztem magam.

Jimin bólintott egyet, majd felkapta az asztalról a tárcáját és felállni készült, hogy távozzon. Zavarodott tekintettel néztem rá, mégis egy kis kétségbeesés is látszódhatott arcomon. Ugye nem akar elmenni?

Keze után kaptam, a szavak pedig hihetetlenül gyorsan hagyták el ajkaim, szinte pillanatok alatt.

-Anyám tette, nem baleset volt.-Néztem szüntelenül az asztalt, míg ő hihetetlenül lassan ült vissza helyére, gondolom nem igazán akarta elhinni amit hallott, valamint zavarodott is lehetett egy kicsit.

-Nem egészen értem.-Rázta meg fejét, míg én végre hajlandó voltam ránézni. Mérge elszállt, innentől kezdve inkább csak aggódást véltem felfedezni arcán, de még szemei is félelemtől csillogtak.

-Anyám alkoholba fojtja a bánatát, sokat veszekszünk és ha dühbe gurul, akkor kissé kiszámíthatatlan. Az első sebek egy üveg által keletkeztek, mikor neki dobta a mögöttem lévő falnak. Ez semmi komoly, csupán erősebben pofozott fel.-Rántottam meg vállam, mintha semmiség lenne az egész, pedig belül mindketten tudtuk, hogy közel sem így van. Anyám minden egyes alkalommal el vesz belőlem egy darabot, s mélyebb sebeket ejt bennem, amikről neki fogalma sincsen. Akármennyire is vagyok már-már felnőtt, ettől függetlenül engem is megviselnek az efféle dolgok. Apám, anyám..És azt is tudom, hogy nem fogom sokáig bírni ezt az életvitelt. Anyának muszáj lesz változnia, mert káros saját magára is nézve és rám is.

-Jungkook..-Csúsztatta kacsóját az enyémre, majd sóhajtva nézett egyenesen szemeimbe. Látszott rajta, hogy fogalma sincsen, hogy mégis mit mondjon, a szavakat kereste szüntelenül és idővel már mindenfelé nézett, csak rám nem.

-Jimin, nyugi! Nem kell semmit mondj, nem kell sajnálod sem és segítened sem kell! Isten óvjon attól, hogy a terhedre legyek!-Nevettem fel kínosan, ő pedig kissé szorított kezem fogásán.-Majd megoldom.

-Tudom, hogy milyen érzés mikor a családi háttered szar és egyedül vagy, valamint nem tudod, hogy kitől kéne segítséget kérj.-Szólalt meg ignorálva az előző pár mondatomat.-Tudom, hogy ilyenkor képes lennél egyedül az egész világ ellen harcolni és azt is, hogy azt hiszed, hogy senki sincsen, aki meghallgatna vagy segítene neked.-Sóhajtott egy nagyot.-De Jungkook, ez nem így van!-Rázta meg fejét egy szomorú mosollyal arcán, majd arcomra simított, s egy könnycseppet törölt le onnan. Észre sem vettem, hogy némán sírni kezdtem.-Lisa és a többi barátod ott vannak neked és azért is vannak neked, hogy tudjanak segíteni, hogy melletted álljanak és támogassanak téged mindenben. Nem ismerjük egymást olyan régóta, de remélem tudod, hogy rajtuk kívül rám is bármikor számíthatsz, sőt. Kapcsolataim is vannak, ha az kell. Csak arra kérlek, hogy beszélj! Beszélj a barátaiddal és ha gondolod, beszélj velem!-Mosolyodott el halványan, míg én bólintottam párat, s közben próbáltam vissza tartani könnyeim. Jimin helyéről felpattanva kerülte meg az asztalt, majd mellém ülve szorosan magához ölelt, s hátamat simogatta nyugtatás képpen.

Ötletem sincs miért, de Jimin jelenléte, az illata, a hangja, az ölelése mind-mind megnyugtatott, s remek hatással voltak rám. Szorosan bújtam hozzá, s az sem érdekelt, ha vagy ő, vagy pedig a többi vendég hülyének néz, de egyszerűen csak ölelni akartam őt, s mindent leszarni legalább egy pillanatig. Csak szimplán szükségem volt rá ott és akkor.

-Sokat jelent, hogy számíthatok rád, köszönöm.-Húzódtam el tőle kissé, míg ő oldalra döntötte fejét, s mosolyogva simította meg arcomat.

-Természetes!-Mosolygott kedvesen, míg én viszonozva gesztusát öleltem meg ismét, s hajtottam fejemet vállára. Megnyugvásra találtam mellette, a személyében. Szükségem volt rá.

2022.06.12.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!💗

Hibákért elnézést!🥺

Sajnálom, hogy volt egy kb. 3 napos kihagyás a könyvben, de a hétvégén esküvő volt, valamint a legjobb barátnőm péntek óta nálunk van, úgyhogy nem volt időm sajnos írni nektek.🥺💗