őszintén | jikook ✓

37.

Hétfőn valóban korán kelt mindenki, hajnal ötkor már talpon volt a kis csapat, s míg a fiúk kábán ültek egy körben, addig a lányok a reggelin dolgoztak. Istenem! Mi lenne velünk a nők nélkül?

–Legközelebb fogjátok vissza magatokat, az a szegény sátor majdnem szétszakadt miattatok!–Bökött az említett tárgyra Bora, míg Jimin halálian vörös fejjel kezdett inkább enni. Nevetve ráztam meg fejemet, közben simítottam a fekete hajú combjára, hogy ne érezze magát annyira kellemetlenül.

–Csak irigy vagy, hogy Yoongi aludt mint egy medve és nem kaptad meg a jussod.–Szemtelenkedtem vele, ami végett nekem vágott egy semmiből jött vastagabb gallyat. Elképedve néztem rá, ugyanis eléggé szépen eltalálta a térdem.

–Te szemtelen kölyök, ne feledd, hogy ki az idősebb!–Fenyegetett meg mutatóujjával, míg én fülem, farkam behúzva emeltem védekezően magam elé két karomat. Lehet, hogy nem kéne kihúzni nála a gyufát, igencsak gonosz tud lenni, ha dühös.

A búcsúzkodást indulás előtt mindenki letudta, hiszen innen már mindenki a saját dolgára ment. Bora persze dolgozni indult, Yoongi pedig elkísérte. Tzuyu nyilván otthon nyomja az ágyat, Hyo pedig valószínűleg be néz a tesójához. Hana nem tudom mit fog kezdeni, de végülis teljesen lényegtelen, többet úgy sem fogunk már beszélni. Bár jól kijöttünk egymással; nem tartottuk lényegesnek, hogy a későbbiekben is fenn tartsuk a kapcsolatot. A mi "történetünk" ennyi volt. Talán jobb is. Lisa azt mondta be néz az iskolába, ő részt szeretne venni mindenen. Úgyhogy mi odafelé vettük először az irányt, hisz' hazafelé már én is velük utaztam.

–Holnap találkozunk. Aztán csak okosan!–Kacsintott ahogy becsukta a kocsi ajtót, majd mosolyogva intett egyet.

–Na? Merre?

–Haza. Befejezem a csendéletet, utána tanulok.–Bólintott egyet, majd már el is indult.

Őszintén szólva fogalmam sem volt arról, hogy mégis hogyan kéne viszonyuljak mindezek után Jiminhez. Ő egy nagyon érdekes személyiség, tele van meglepetésekkel, s eddig nem volt ilyenben része. Nem azt mondom, hogy én teljesen talpraesett vagyok efféle téren, de tudom mit és hogyan kéne tegyek. Most viszont teljesen meg vagyok lőve, azt sem tudtam hirtelen, hogy merjek-e ránézni, vagy se. Szeretném kifejezni az iránta érzett szerelmem, de fogalmam sincs, hogy ez mennyire lenne ínyére.

Végül addig gondolkodtam, hogy már csak akkor kaptam észbe, mikor a lakás elé értünk. Ráérősen csatoltam ki magam, s indultam meg az alacsony fekete hajú után, aki szokás szerint csak úgy szedte a lábait. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy mégis hogyan mehet egy ennyire pici ember ilyen gyorsan? Még tőlem is gyorsabban tipeg, pedig én aztán hozzá képest égi meszelő vagyok.

–Amíg festesz én kicsit gyakorlok a táncra.–Mosolyodott el halványan, én pedig bólintottam egyet válaszul. Ezek után mindketten a saját dolgunkra indultunk.

Jimin szobájából kihallatszott a zene, így festés közben volt egy kis hangulatom is szerencsére. Sokkal jobb kedvvel vágtam bele, több lett az életkedvem is. Sőt, még mosolyogni is neki álltam hirtelenjében. Bár ez lehet annak volt köszönhető, hogy Jimin az enyém lett. Hiába telt el majd' egy nap azóta, még mindig alig bírtam felfogni. Hihetetlen volt számomra, hogy mennyire vak voltam a kezdetektől fogva, s az is az volt, hogy végül mégis észbe tudtam kapni. Jimin egy nagyon különleges ember és megérdemli, hogy valaki szeresse. Én pedig ezt fogom tenni minden egyes nap. Szeretni fogom őt, és meg is próbálom kimutatni felé, hogy komoly szándékaim vannak vele kapcsolatban. Én nem egy gyors, futó kapcsolatot akartam vele lerendezni, hanem hosszú-hosszú, évekig tartót. Ki tudja? Talán egy nap majd el is veszem.