NaruSaku - Szerelem a zűr közepén

11.rész Vihar előtti csend

Sakura:

Kellemes estében torkolodtunk. Apám hosszan mesélt a küldetéseikről, a történésekről anyával. Nagyon jó volt hallgatni, elképzelni és még jobb volt látni apámat, ahogy szeliden tekint és mosolyog a visszaemlékezésekre. Szinte a vacsoráról is lemaradtunk, Mao jött szólni, hogy siessünk vagy nem fog semmi sem maradni. Megszerettem volna kérdezni, hogy honnan szerezte, de nem adatott a végén alkalom rá. Másnap reggel mire már felkelltem apám már nem volt a közelben. Ám volt valami fura a levegőben, valami a hangulatban, mindenki arcán izgatottság látszott, mintha valamire vártak volna, mintha valami készülne. De csak én nem tudok róla? Mindenki olyan határozott, fel van csillanva a szemük.

    - Mao! Mao! - léptem közelebb a feketés zöldes hajú, vörös szemű jó barátomhoz. - Történt valami? 

     - Sakura, jó reggelt! Nem, miért kérded? - kezébe vett egy kendőt és fényesíteni kezdte a kunai-at. 

    - Nem tudom, úgy érzem valamiért mindenki izgatott, mindenkinek csak úgy ragyog a szeme. 

     - Talán a tegnapi edzés, nagyon jól sikerült. - mosolyodott el, de még ez is olyan fura volt. - Nincs mit törnöd az eszed kiscsaj, minden rendben van! - ezzel kezét a fejemre tette és összeborzolta a hajamat.

    -  Mao! - szóltam rá, de már el is lépett tőlem. 

    - Oh, és ne járkálj el messzire! - fordult vissza és felemelte az ujját, figyelemfelkelltően.

     - Nem fogok! - igazitottam meg a hajam. 

Egész este az járt a fejemben, hogy miért küldtek ki a faluból? Még mindig nem tudtam helyére tenni ezeket a darabokat. És őszíntén az is eszembe jutott, hogy mi van ha figyelnek? Mi van ha előbukkanak és elküldenek még innen is? Lenne erre joguk? Felhatalmazásuk? De ezek olyan butaságoknak tűnnek! Hessegesd el a gondolataidat Sakura! Nemsokára beköltöztök Konohába és biztos vagyok benne, hogy akkor elmondják valami félreértés volt és elnézést kérnek. 

Ezzel reggeli után, rögtön úgy is döntöttem, hogy elmegyek a patak parthoz és találkozom Narutot. Bár nem tudom ha ilyen korán ott lesz, de majd megvárom. Ha nem akkor a szokásos időbe, addig csak pihengetek a fa árnyékában és gyönyörködöm a patakban. De ahogy közelítettem a helyet, egy alak kezdett kirajzolodni ahogy ott állt a patakra nézve. Először megfordult a fejemben, hogy megforduljak, de aztán megpillantottam a szokásos fekete- narancssárga tréning szereléket és gyorsítottam a lépteimen:

    - Naruto! Naruto! - kiabáltam és integettem hevesen. Már itt van?!

    - Sakura! - fordult meg és kék szemei tündökölve felragyogtak. 

    - Hát te már itt... vagy - amint elé értem, hirtelen átszellte a köztünk lévő távolságot és átölelt. Meglepődtem és nem tudtam hirtelen, hogy reagáljak. 

     - Sakura, annyira jó látni! Annyira féltem, hogy történt valami veled. Nem értettem, egész este ezen járt a fejem és egyáltalán nem értettem, hogy mi volt az tegnap, miért tette azt a senseiem. Annyira sajnálom! - ölelt szorosan, mintha attól félne, hogy bármelyik pillanatban eltűnhetnék.

Naruto... Naruto aggódott értem? Lassan karjaim behajlodtak és átölelték a derekát.

     - Minden rendben, nem történt semmi! - valahogy olyan boldognak éreztem magam Naruto karjaiban, bizsergés járta végig a testemet és mintha ezernyi kis pillanhó repdesne a gyomromban. Ezek a szavak, miért esnek ilyen jól? Miért esik ilyen jól ez az ölelés?

     - Mi történt miután Kakashi - sensei  elvitt? Nem bántott ugye?  - húzodott el tőlem és aggodó kék szemeivel rám nézett.

     - Nem történt semmi, egész uton meg sem szólalt. Nem bántott, ne aggódj! - felemeltem a kezemet és végig simitottam arcán. Úgy éreztem ahogy egy kicsit meg is könnyebbül ettől. - Neked nincs semmi dolog most? Azt hittem, hogy késöbb fogsz ideérni.