NaruSaku - Szerelem a zűr közepén

27.rész Megszökés

Sakura:

Reggel egész boldogan kelltem, Narutoval álmodtam, ahogy kézen fogva, semmitől sem félve, semmitől sem tartva, rejtegetés nélkül sétálunk Konoha utcáin és bolondozunk. Oda köszönünk minden egyes falusinak, akik kedves mosollyal néznek ránk, azt gondolva, hogy mennyire aranyosak is vagyunk. Összefutunk néhány barátjával akik rögtön célba veszik Narutot és szivatni kezdik, hogy szerelmes. Magához huzzák és összeborzolják a haját. Én ott állok és mosoloygva nézem ezt a jelentet és örülök annak, hogy ennek részese lehetek. Tovább megyünk egészen a Teuchi standjához, aki örömmel és tárt karokkal fogad és meg is hív minket egy egy tál rámenre, ami miatt Naruto arcán hatalmas gyermeki mosoly jelen meg. Olyan édes!
De az álom csak eddig tartott... Mindezek után felébredtem és eszembe jutott az estéli beszélgetésem apámmal. Megtiltotta, hogy bárhova menjek és még Maot is a nyakamra tette.

   - Jó reggelt, hercegnő! Remélem nem azon töröd a fejed, hogy hogyan szökhess meg. - hang hallatára felülök és szembe is találom magam Mao-val, ott ült a lábamnál és kardját fényezte. De ahogy észre veszi, hogy megmozdultam gyanusan felém sandit. 

    - Vagy olyan kedves, hogy elengedj magadtól? - kérdem gunyorosan.

    - Nem! Erről ne is álmodj!

    - Ezt nem teheted velem! Olyan mintha egy börtön lenne. 

   - Nem én teszem, apád ő pedig teheti. Én csak az ő parancsát követem.

   - De Mao... - hajoltam feléje.

   - Ne jöjj nekem a "De Mao"-val és azokkal a kutyus szemekkel, mert nem fognak most semmit sem érni. - bosszusan vissza ültem a helyemre. - Te csináltad magadnak Sakura.

   - Ekkora nagy probléma, ha élni akarok? Ha megakarom ismerni anyám és apám szülőföldjét ha... - szeretni és azzal lenni aki viszont szeret? De ezeket már nem mondtam ki hangosan.

   - És el is jön azaz idő, légy türelemmel.

    - De milyen áron? Én nem értem, hogy kerülhettünk ide?

    - Úgy, hogy a falusiak hallani sem akarnak rólunk. Undok emberek!

   - De miért nem akarnak hallani rólunk? Csak annyi lenne az oka, amit apám mond? Vagy valami másról is szó van? 

   - Te most kételkedsz az apádba? - döbbent le Mao a szavaimtól.

Arcom meg sem rebbent ahogy az elkövetkezendő szavakat mondtam. 

   - Nekem ez furcsa, valahogy nagyon is furcsa, hogy annyiért legyünk kitiltva a faluból, mert üldözték anyámat. - hajtottam le a fejemet. 

    - Sakura ezt nem mondhatod komolyan! Sakura miért kezdtél kételkedni, a saját apádba? Mit hallottál? Honnan hallottad? Csak nem... - kissé rèmülten tekintettem vissza Maora. - Az a fiú az oka? Ő mondott valami hülyeségeket neked? - Mao szemei villámokat szortak.

   - Nem! Nem! Mao...

    - Oh, dehogynem. Tudtam, amint aznap keresett téged, hogy ti beszéltetek.

   - Neki ehhez semmi köze, Mao!

    - Ja, persze! Majd ezt meg is lássuk!

   - Miről beszélsz? Mit akarsz csinálni?
    - Most semmit. De találkozom én azzal a sráccal a csatatéren és majd elbeszélgetek vele.

    - Mi?! Mao ne! - ugrottam felé megragadtam a karjától fogva. - Mao, kérlek ne!

    - Miért érdekel téged ennyire az a srác? - ajkaimba haraptak, most mégis mit mondjak. Már ígyis elég hevesen reagáltam ha Narutoról volt szó.