Új kezdet

7. Fejezet

1 Héttel később
Előző héten gyakorlatilag is elkezdődött a tanítás, a legnagyobb bánatunkra. Ezen kívül még annyi érdekes történt, hogy kiderült, hogy a kilencedikesek zártak be minket a termünkbe, mert jó poénnak tartották, ami igazából nekünk is az volt, mert nem volt tanítás. Ja, és elmentem életem első rajzszakkörére, legnagyobb sajnálatomra Aranka társaságában, illetve Kevin kinevezte az integetős macskát osztálykabalának (?), úgyhogy most ott ül az ablakpárkányon. Mármint a macska, nem pedig Kevin.

Egész vasárnap a mai napot vártam, hogy végre beteljesüljön a tervem, amit a felelsz vagy merszben készítettem elő. Reggel amikor felkeltem, egy halom üzenet fogadott Mátétól, de nem néztem meg őket, a személyes reakciójára voltam kíváncsi. Magamra kaptam egy pulcsit (ma hűvösebb volt mint általában) és egy szakadt farmert, aztán kiléptem az ajtón.

Hallottam, hogy Mátéék lakásában valaki épp az ajtót nyitja, úgyhogy gyorsan berohantam a liftbe, mielőtt utánam jön, de pechemre pont berakta a kezét a két csukódó ajtó közé, úgyhogy kénytelen voltam szembenézni vele.

- Ezt komolyan gondoltad, Liftes csaj? - kérdezte dühösen, miközben becsukódott mögötte az ajtó, én pedig megnyomtam a földszint gombot.

- Neked is jó reggelt - kuncogtam, elnézve azt, ahogy kinézett. Lila karikák a szeme alatt, kócos haj...kétségtelen, bevált a tervem. Milyen rosszindulatú vagyok...

- Jó reggelt? Jó reggelt???!! Hajnali fél öt óta fenn vagyok!! - dühöngött tovább.

- Na látod, most visszakaptad - mondtam, miközben megpróbáltam kiszállni a liftből, de Máté utánam kapott, és megnyomta az alagsor gombot, úgyhogy becsukódott az ajtó.

- El fogok késni!

- Ahogyan én is! - felelte. Hát de miatta késünk el!

- És ez engem hol érdekel? - mondtam, miközben megint nyílt az ajtó, de rögtön be is záródott.

- Hé, hagyd már abba, nem érek erre rá!

- És ez engem hol érdekel? - ismételte meg az előbbi mondatomat. Ott a pont.

Na, pár pillanattal később ha valakik kamerán néztek volna minket, annyit láttak volna, hogy két idióta nagyranőtt óvodás felváltva nyomkodja a kinyitás becsukás gombot, pár pillanattal később pedig lekapcsolnak a lámpák, és onnantól vak sötét.

- Ez te voltál? Azonnal kapcsold vissza! - hallottam Máté hangját egészen közelről.

- Szerinted én voltam? Oké, hogy szuperisten vagyok, de azért az áramot én sem tudom csak úgy elvinni! - mondtam szerényen.

- Hé, hol vagy? - indultam el Máté irányába, mire egy mellkasba ütköztem.

- Még fel is akarsz lökni, azok után, hogy beállítottál nekem egy ébresztőt hajnali fél ötre, KÖLCSÖNKENYÉR VISSZAJÁÁÁR névvel? Kis erőszakos... - suttogta a fülembe az utolsó mondatot, amitől kirázott a hideg.

- Nem, csak kicsit félek a sötétben... - vallottam be, mire elegánsan kiröhögött, majd hirtelen csönd állt be, és közelebb hajolt, majd amikor már csak pár centi választott el minket, egyszerűen összeborzolta a hajam, és távolabb lépett.

- Héé - próbáltam lelapítani a kócos hajamat.

- Azt hitted megcsókollak, mi? - röhögte el magát.

- Álmaidban.....SE! Csak félek a sötétben, és jó volt hogy közel van valaki - vágtam rá.

- Persze persze... Tudom, hogy mindig is azt akartad, hogy megcsókoljalak - mondta, és a hangján hallottam, hogy mosolyog.