Új kezdet

9. Fejezet

Másnap tökéletesen ignoráltuk egymást Mátéval, és csak fél szemmel pillantottam rá a rózsaszín hajára. Igazából ez első órában volt, mert addig nem is néztem rá, de mivel előttem ül, ezért muszáj volt ránéznem. Kicsit se lehetett furcsa, hogy az óra közepén magamban kezdek el röhögni, de amikor a tanár szájából elhangzott a Váradi kisasszony a táblához! mondat, már annyita nem találtam szórakoztatónak. Hát, négyest kaptam. Még jó, hogy reggel átnéztem a füzetem.

Múlt héten az osztály egyik szünetben sikeresen begyűjtött egy újabb figyelmeztetést, mivel angol órán négy diák jelent meg összesen. Aranka, Szintia, Andi és Bogi. A többiekkel egyszerűen kinn maradtunk az udvaron, úgyhogy amikor kicsengettek az óráról, pont beléptünk a terembe, és mikor leszidott minket a tanár, azzal magyarázkodtunk, hogy De mi beértünk csengetésre. És ezzel még nem is hazudtunk.

Ma a második szünetben kimentünk az aulába, és csocsóztunk. Először csapatosan játszottunk, úgyhogy 2v2-ket játszottunk, amiket végül felváltottak az 1v1-ek. A legjobban Barna és Juli meccse húzódott el, mert úgy játszottunk, hogy sorban álltunk, és a következő mindig a nyertessel játszott. Végül Juli nyert, és ellene én következtem. A mi meccsünk is elég durva volt, de végül én nyertem. Hát, ugyebár, a régi iskolámban is volt egy rozoga csocsóasztal, engem pedig csak a Csocsó koronázatlan királynőjének hívtak. Vagyis így hívtam magamat. Részletkérdés.

Miután 10-8-ra legyőztem Julit, a helyét átvette Máté. Hát ez szuper. Miért van nekem mindig közöm hozzá?

- Hát, azt hiszem most le leszel győzve - nézett rám önelégülten.

- Azt te csak hiszed!

- Elkezditek még ma, vagy szóban lerendezitek? - nézett az órájára Pítör.

Elkezdtük a játékot, és konkrétan alig ment be egy-egy gól, mert mindig kivédtük, és így is mindig döntetlenre álltunk. Ezzel csak az volt a baj, hogy becsöngettek, és a többiek elkezdtek visszamenni a terembe.

- Barna! Kevin! Tényleg itthagytok? Átmentetek stréberbe, vagy mi? - kérdezte Máté.

- Bocs haver, de matek lesz, és megbukok a picsába, nem hiányzik hogy a tanár pikkeljen rám. - indult meg a terem felé Kevin.

- Kevin, szerintem rád már akkor pikkelt, amikor még nem is ismert, ez már nem változtat semmin - néztem fel a játékból egy pillanatra, amit rögtön meg is bántam, mert kaptam egy gólt.

Már csak ketten maradtunk Mátéval, és tökéletes némaságban játszottunk, amíg el nem érkezett a 9-9. Minden ezen a gólon múlik. Egy pillanatra felnéztem Mátéra, amiért ő is rám, úgyhogy rögtön bevágtam neki egy gólt a kapusommal. És nyertem!

- Basszus! - ütött rá a jobb kezével az egyik csocsó rúdra, amitől el is hajlott.

- Normlális vagy? Most mehetsz büntető munkára! - emeltem meg a hangomat, amit meg is bántam, mert hallottam, ahogy a matek tanár kilép a termünkből, és megindul felénk. Ja, hogy már ment az óra? Hoppá...

- Váradi! Szilágyi! Meg tudná valaki magyarázni, hogy ahelyett, hogy az órámon lennétek, miért a csocsó asztalt rongáljátok?? Ez melyikőtök volt? - mutatott az elhajlított rúdra.

- Léna volt! Nem tudja elviselni, hogy jobb vagyok nála! - fogta rám(!!).

- Mi van? Én? Te állsz azon az oldalon, legalább a tanárt ne nézd hülyének! És mi az hogy nem tudom elviselni, hogy legyőztél? Ez pont fordítva van! - hüledeztem.

- ELÉG! HÁNY ÉVESEK VAGYTOK? HAT? MOST AZONNAL AZ OSZTÁLYTEREMBE, SZÜNETBEN PEDIG ELKÍSÉRLEK TITEKET AZ IGAZGATÓIBA! BEFELÉ! - üvöltött ránk. Hehe, lehet kicsit kiakadt...

Hát, egész órán néma csöndben körmöltem, amit a tanár a táblára írt. Amikor kicsengettek, a tanár magához szólított minket, és rögtön oda is vezetett minket az igazgatóiba.

Úgy tűnik, az iskolai legendák hamisnak bizonyultak, mivel én már kétszer is voltam az ördög barlangjában, és mindkétszer túléltem. Megbeszéltük, hogy egy hétig mi ketten végzünk büntetőmunkát, a többi nap pedig felváltva a többiek, egy teljes hónapig. Mert ez aztán így nagyon igazságos. Ráadásul kitalálták, hogy szakkörökre, illetve sport elfoglaltságokra sem mehetünk ezen a héten, mert ha ezeket együtt csináljuk a büntető munka mellett, túl fáradtak leszünk az iskolában. Hát kösz.

Délután a takarító szertár előtt álltunk Mátéval, és vártunk. Vártunk a takarító nőre.

- Jaj gyerekek, de jó hogy itt vagytok! Már tavaly óta várom a rossz gyerekeket, hogy ne nekem kelljen kitakarítanom az egész iskolát! - fogadott minket kedvesen(?). - Ma tiétek lesz a tornaterem - nyomott a kezünk be egy seprűt és egy felmosó rongyot, lapáttal és vödörrel.

Lerohantunk a tornaterembe, és rekordgyorsasággal felmostam, miután ő összesepregetett.

- Mivel miattad kell büntetőmunkát végeznem, most fizetséget kérek - jelentettem be, amikor már nagyjából kész voltunk.

- Te tényleg ilyen csóró vagy, hogy folyamatosan pénzt kunyerálsz tőlem? - kérdezte.

- Nem pénzre gondoltam.

- Léna drága, tudom hogy megőrülsz értem, de azért ez most nem a legjobb alkalom, ugye tudod? - kérdezte mosolyogva.

- Hülye! Csak arra gondoltam, hogy add kölcsön a baseball sapkádat a jövő hétig.

- Azt biztosan nem! És ha most megbocsájtasz, kiöntöm ezt a vizet, és szólok a banyának, hogy mára végeztünk - emelte fel a vödröt.

Ezután odarohantam hozzá, és kirántottam a kezéből a baseball sapkáját. Hát ez tök jó meg minden, csak ugyanabban a kezében volt a vödör is, úgyhogy az egész kiömlött.

- Te teljesen megőrültél?! - akadt ki.

- Basszussss - szitkozódtam.

- Hát, akkor jó munkát - indult volna el.

- Ezt komolyan gondolod? Eleve miattad vagyok itt, nem is én tettem tönkre a csocsóasztalt, úgyhogy szerintem úgy fair, hogy ha én miattad szenvedek, akkor te is szenvedj miattam.

- Ahj, megőrjítesz! Na jó, kérek egy felmosó rongyot. - adta meg magát.

- Köszi - kiabáltam utána, amikor már nem volt a helyiségben.

- Na jó, mostmár igazán visszaadhatnád a sapkámat - szólalt meg Máté, amikor kiléptünk a suliból.

- Nem - zártam le a témát.

- Oké, akkor adj valamit, ami jó lesz váltságdíjnak - kezdett el alkudozni.

- Én? Mit tudnék én adni? - kérdeztem, mert tényleg nem értettem, hogy egy lány mit adhatna egy fiúnak. Mert mondjuk egy lány simán elcsórhatja egy fiúnak a pólóját, pulcsiját, baseball sapkáját stb. De nekem nincs semmim, amit adhatnék.

- Mit tudom én - röhögte el magát.

- Holnapra döntsd el, addig ez nálam marad - küldtem felé egy győztes mosolyt.