Új kezdet

19. Fejezet

Andris 2 hete érkezett meg. Az elmúlt időszak gyakorlatilag arról szólt, hogy Andris zaklatott a hülyeségeivel és tapadt rám mint valami pióca, miközben Máté egy szót sem szólt hozzám. De tényleg. Amikor még nem volt itt Andris, és nem vesztünk össze, gyakran jöttünk együtt iskolába. Persze mostmár ez sincs, szóval a helyzet mondhatni katasztrofális.

Ma sikeresen felkeltem fél órával hamarabb mint szoktam, és egyszerűen nem tudtam visszaaludni, úgyhogy a konyhában ettem reggelire a maradék sütiből (anyára rájött a süthetnék, úgyhogy mostanában folyamatosan sütiket csinál, amit én természetesen nem bánok...), majd miután elvégeztem a reggeli rutinom elindultam.

Az osztályban még természetesen nem volt senki, úgyhogy leültem a helyemre, és elkezdtem olvasni. Kb 10 perc telhetett el, én pedig már éppen a legizgalmasabb résznél tartottam, amikor hirtelen két kart éreztem magam körül.

Felsikítottam (basszus, halálra rémültem), de a tenyerével befogta a számat.

- Ssshh nyugi kislány, csak én vagyok - hallottam Andris (?!?!?!?!) hangját.

- ANDRIS? - fordultam hátra ijedten, amikor levette a kezér a számról.

- Léna drága, ha tovább folytatod a sikoltozást, kénytelen leszek elhallgattatni téged - nézett rám vigyorogva.

- Anyád jó egészségnek örvend? - szedtem le magamról a kezeit dühösen

- Jaj ne legyél már ilyen!

- De, ilyen vagyok, képzeld, mivel amióta betetted ebbe az iskolába a lábad, nekem fenekestül felfordult az életem, és minden ami történik velem, az SZAR!! - üvöltöttem az arcába, amikor a nagy hévben felálltam vele szemben.

- Ne engem hibáztass mindenért, kettőnk közül te költöztél az ország másik felébe! Én a helyedben megbocsátanék, miattad jöttem ide! - lépett eggyel közelebb.

- Biztos miattam jöttél ide! Maximum azért, hogy itt is tönkretedd az életemet!

- Miért, régebben tönkretettem az életed? Nem úgy vettrm észre... - megint közelebb lépett, miközben önelégülten elmosolyodott.

- Az régen volt. Az már a múlt, ez viszont a jelenem volt. És a jövőm is ez lett volna, ha nem cseszed volna el ezt is - indtam volna meg valahová (azt nem tudtam hová, de el onnan) amikor a csuklómnál fogva visszarántott, amitől vészesen közel kerültünk egymáshoz.

- Úgy látom most sem nagyon ellenkezel - hajolt még egy kicsit közelebb, amikor hírtelen kivágódott mögöttünk az osztályterem ajtaja, én pedig ellöktem magamtól Andrist.

- Aha. Látom mennyire sajnálod - mondta Máté, és már el is tűnt a folyosón.

- Kösz. Megint sokat segítettél - mondtam Andrisnak, aztán sietve Máté után indultam.