Új kezdet

26. Fejezet

Szia SZÍVEM - jött oda röhögve.

- Ha. Ha. Ha. - forgattam a szememet, tudva, hogy innentől ezzel fog zaklatni folyamatosan.

- Na? Miről akartál beszélni? Csak nem az elvesztett fogadásról? - mosolyodott el gonoszul.

- Milyen elvesztett fogadás? - értetlenkedtem.

- Léna, az előbb csókoltál meg Linda szeme láttára féltékenységből.

- Miről beszélsz? Az csak egy szájrapuszi volt!

- Hát sajnálom. Az ugyanúgy ér.

- Nem! Én ezt nem akartam, nem úgy gondoltam, nem is történt semmi, csak felejtsd el, RENDBEN?! - fogtam a fejem kínomban.

- Ilyen nincs. Elvesztetted a fogadást, így jártál. Veszíteni is tudni kell.

- Nemmm ezt én nem csinálom - tiltakoztam továbbra is.

- Na jó, kezdem megbántva érezni magam. Ennyire nem akarsz velem járni? Én tényleg nem kényszerítelek semmire, a te döntésed.

- Nem úgy értem, csak kicsit hirtelen jött ez az egész. Aludhatok még rá egyet? - kérdeztem kicsit bűnbánóan.

- Persze. Annyi időt kapsz amennyit csak szeretnél, én nem sürgetlek.

- Köszönöm. Szerintem menjünk vissza a többiekhez, mert ahogy látom mindenki minket bámul - mondtam, mikor hátranézve láttam ahogy az egész csapat egyszerre néz minket. Kicsit olyanok voltak mint a szurikáták :b.

- Nem tudtatok volna kicsit kevésbé feltűnően bámulni? - kérdeztem, amikor odaértem hozzájuk.

- Bámulni? Ki? Hol? Bámult titeket valaki? Pffff biztos valami bunkó lehetett... - beszélt össze-vissza Juli.

- Aha aha igen, szerintem is elég bunkó. Meg amúgy egy kicsit idegesítő is, szerinted nem? - kérdeztem mosolyogva.

- De de. Én eskü nem bírom, fhuuu egyenesen utálom.

- Nem tudom kit kell utálni de beszállok - jött oda hozzánk lelkesen Anna. Hát, mindenkit más tesz boldoggá.

- Jelenleg épp azt aki bámult - mutattam Julira.

- Ahhhaaa biztossss - nézett furán.

- Oké, szerintem ne zsibbasszuk mások agyát is a hülyeségeinkkel - nevette el magát Juli.

- Szerintem se.

- Amúgy nem kéne odamenni? - mutatott Anna a többiek felé.

- Ömm deee lehet - indultunk el gyorsabban a fedett részhez.

- ...Úgyhogy gyerekek 10 perc múlva indulunk, kezdjetek készülődni - hallottuk az ofő utolsó mondatát, majd mindenki elindult a házába.

- Héhéhéhé - állítottuk meg Bogiékat. - Hova megyünk még ilyenkor? - kérdeztem értetlenül.

- Ez igazából szabadon választott program, éjszakai túraszerűség. Aki akar az jön, igazából csak a környéken sétálunk, de aki nem akar jönni maradhat a táborhelyen - magyarázta.

- Ohh értem. Ti jöttök?

- Hát mi már elég fáradtak vagyunk, úgyhogy inkább a szobánkban csinálunk valamit addig.

- Nem tudom, mi menjünk, Juli? Anna? - néztem rájuk.

- Nem! - vágta rá azonnal Anna.

- Na jó, ennél gyanúsabb még nem voltál te nekem. Miért tiltakozol ennyire hirtelen? - néztem rá összevont szemöldökkel.

- Mert....fáradt vagyok?

- Aha aha....akkor most elmesélsz mindent - tette csípőre a kezét Juli.

- Oké lányok szerintem akkor mi most megyünk - indultak el Andiék.

- Okés, akkor sziasztok! - köszöntem el.

- Jó éjt!

- Na mesélj - fordultunk vissza Annához.

- Nem történt semmi, csak... - kezdte kicsit félénken.

- Csak?!

- Hagyd már hogy elmondja! - förmedtem Julira.

- Jólvanna.

- Szóval amikor az előbb visszamentem a szobámba ezt a cetlit találtam az ágyamon - nyújtott felénk egy kis papírt.

Julival türelmetlenül próbáltuk kitépni egymás kezéből a lapocskát, mire végül valahogy csak elolvastuk mindketten.

- De hisz ez...

- Ez....

- PETI ELHÍVOTT RANDIZNI!!!!!! - kiáltottuk egyszerre Julival.

- Jójójó nyugiii ez még gyakorlatilag nem minősül randinak, csak beszélni akar velem.

- Az már majdnem ugyanaz!!!! - lelkesedtünk tovább.

- Na, hogy álltok lányok? - lépett hozzánk Barna. Persze Barnika a legjobbkor, ne hagyják már az embert nyugodtan pletykálni.

- Ahogy látod leginkább sehogy - mondtam, majd gyorsan berohantam a szobánkba az elemlámpámért és a telefonomért, illetve felvettem egy pulcsit, mert már azért kezdett hűvösödni.

A szobánkban Aranka és Szintia valami filmet néztek az egyik emeletes ágy fölső részében megosztott fülhallgatóval. Hát, mindenkinek máshogy telik az osztálykirándulás.

Időközben Juli is utánamjött, úgyhogy együtt léptünk ki a házból. Egy kis csapat már összegyűlt a főkapunál, úgyhogy mi is csatlakoztunk. Ott voltunk mi ketten, Barna, Máté, Dávid(?), Szabi és Ádám.

A csapat a kővetkezőképp nézett ki: Barna épp egy giganagy hangszórót próbált kapcsolgatni, miközben Máté kitépte a kezéből a telefonját, mondván, hogy berak valami kevésbe trash zenét, mire Barna visszavette a telefonját, és megint valami mást kapcsolt. Na, hát ez most megtörtént úgy minimum ötször. Ebből az egészből mi annyit érzékeltünk, hogy előttünk megy a bunyó a telefonért, miközben tök ugyanolyan dalok szólalnak meg a háznagyságú 100 kilós hangszóróból. Eközben az ofő szegény épp azt próbálta magyarázni, hogy egy településen vagyunk, ahol élnek EMBEREK, akik már rég ALUDNÁNAK, úgyhogy legalább vegyék kicsit halkabbra, amit meg sem hallottak persze, történetesen a MÉG MINDIG üvöltő zenétől. Eközben mi öten, Dávid, Ádám, Szabi, Juli és én hátrahőkölve, megtartva a biztonságos távolságot figyeltük a történéseket. A vége az lett, hogy Sárkány tanárnő egyszerűen odasétált, majd kirántotta a JBL-t Barna kezéből (aminek a súlyától láthatóan kicsit ő is meglepődött), majd a vállara akasztva, lejjebb vévé a hangerőt egyszerűen kisétált vele a kapun, miközben mindannyian teljes ámulattal néztünk utána. Barna leginkább a rohadt drága hangszórója után.

Szóval így indultunk el. Egy picit zajosan, az egész környék legnagyobb örömére.