Új kezdet

18. Fejezet

Hétfőn olyan lelkesedéssel mentem iskolába, mint akinek a fogát húzzák.

Pénteken ofő órán az osztályfőnökünk említette, hogy hétfőn új osztálytársunk érkezik. Ezzel a többiek nem nagyon tudtak mit kezdeni, úgyhogy ezt így elraktározták magukban, különösebben nem érdekelte őket. Engem viszont annál inkább.

Az mondjuk kissé aggaszt, hogy Máté ehhez mit fog szólni, mivel elfelejtettem megemlíteni neki azt az apróságot, hogy az új osztálytársunk az általa csak Seggfejként emlegetett Andris lesz.

Apropó Máté. Egyáltalán nem tudok rajta kiigazodni. Először bunkó, majd jófej, aztán meg megcsókol, most meg odaadja a pulcsiját. De nem is járunk hivatalosan. Nem vagyok a barátnője. Gyakorlatilag semmi. Most akkor mi van?

Amikor beértem az iskolába, mindenki a szokásos hangulatában volt. Kivéve engem és Julit. Mindketten egy pindurit stresszesek voltunk. Én azért, mert a volt pasim újra az osztálytársam lesz, Julira pedig átragadt a hangulatom.

Első órában a szaktanár helyett az ofő lépett be a terembe. Andrissal együtt.

- Sziasztok gyerekek! Bemutatom az új osztálytársatokat, Andrist. Remélem jól fogod érezni magad az osztályban, és gyorsan beilleszkedsz. Hová szeretnél ülni? - nézett körbe a tanárnő a teremben. Máté akkor hátrafordult hozzám, és azt hiszem, csalódottságot láttam a szemében. Megpróbáltam neki eltátogni, hogy majd megmagyarázom, de ő csak megrázta a fejét és visszafordult. Marha jó.

- Mondjuk... - gondolkozott el Andris, aztán a tekintetét az enyémbe fúrta - Léna mellé. Régi jó ismerősök vagyunk - mosolyodott el önelégülten, miközben az osztályban minden szempár rám szegeződött.

- Rendben, ahogy szeretnéd. Akkor gondolom Léna sem fog ellenkezni, úgyhogy ez meg is van oldva. Juli, kérlek... - kezdett bele, de a barátnőm félbeszakította.

- Tanárnő, ne haragudjon a stílusomért, de én BIZTOS HOGY NEM FOGOK ELÜLNI INNEN! - mondta olyan hangsújjal, hogy még én sem mertem volna vele ellenkezni.

- Jó, jó. Aranka, kérlek ülj eggyel arrébb - adta ki az utasítást, amivel amúgy én sem ellenkeztem, nem nagyon fog hiányozni Aranka társasága. Csak ne Andris ülne a helyére.

Aranka boldogan arrébb cuccolt eggyel, miközben Andris leült mellém, és felém fordult.

- Szia Léna, hiányoztál.

- Hát te nem - forgattam meg a szemem.

- Naa! Mi ez a stílus? Ezt tanultad apucitól?

- Apucinak mindjárt egy piros tenyérnyom lesz az arcán, ha nem fogja be a száját.

- Muszáj most lerendeznetek a családi vitát? Óra van, figyelni próbálnék - fordult hátra hozzánk Máté.

- Igazad van, bocs.

Ezután egy ideig békénhagyott. Lehetett úgy kb 5 perc.

- Amúgy ki ez a gyerek? Nagyon zabosnak tűnik - utalt az előttünk duzzogó Mátéra. Hosszú lesz ez a nap...

Inkább nem is válaszolok neki, az lesz a legjobb. Csak ignorálom.

Óra végéig szerencsére békénhagyott, úgyhogy nyugtom volt. Szünetben viszont annál kevésbé, mivel mindenki egymás szavába vágva kérdezgette, hogy honnan ismerem Andrist, mi közöm hozzá, stb.

- Léna! Miért nem mondtad hamarabb, hogy ismered?

- Igen! Igazán mondhatnál valamit!

- Most akkor ki ez a gyerek?

- Az exe - mondta pont olyan hangerővel Máté, hogy mindenki meghallja.

- MI VAN? LÉNA! MONDJ MÁR VALAMIT!

- Elég! ELÉG! - fogtam be a fülem, és kirohantam az osztályteremből, egyenesen a lánymosdóba.

Időközben becsöngettek, de engem nem érdekelt, nem akartam visszamenni a terembe.

Még éppen sírtam egy kicsit, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó, úgyhogy néma csendben, lélegzetvisszafolytva vártam, hogy mi fog történni.

Hallottam, hogy az illető megnyitja a csapot, kezetmos, majd elzárja a csapot.

- Meddig szándékozol egy fülkébe bezárkózva úgytenni, mintha nem lennél itt? - szólalt meg Máté(!!?) hangja kintről.

Ezután letöröltem a könnyeimet, kicsit rendbeszedtem magam, majd kinyitottam az ajtót.

- Te sírtál? - nézett mélyen a szemembe.

- Dehogy sírtam. Honnan veszed? Miért sírtam volna? Azt hiszed gyengeidegzetű vagyok?!

- Nem, csak egy fekete szétfolyt sminkfolt díszeleg mindkét szemed alatt - világosított fel.

- Ezzzz értehtő indok - gondolkodtam el.

- Szóval? Miért nem mondtad el? - fonta kereszte karját.

- Mármint mit?

- Léna, ne tettetsd már a hülyét, pontosan tudod miről beszélek.

- Csak egyszerűen nem volt soha megfelelő alkalom...

- Nem volt megfelelő alkalom? Az nem lett volna megfelelő, amikor hazafelé mentünk a strandról? Vagy mondjuk esetleg meg is kérdezhettél volna, hogy találkozunk-e, és akkor teremthettél volna megfelelő alkalmat. De nem, persze. Miért is tetted volna...

- Jól van, értem, elcsesztem! És? Most mit csináljak? Egyáltalán neked ez miért fáj annyira? Nem vagyok a barátnőd. Soha nem kérdeztél meg, hogy lennék-e a barátnőd, tehát teljesen jogtalan, hogy ennyire ki vagy akadva. Most akkor mi van, Máté?

- Igazad van, nincs semmi. Egyáltalán semmi, Léna. Egyáltalán semmi - sétált ki a mosdóból.

- Ömm...izé...minden oké, Léna? És amúgy mit keresett Máté a lány mosdóban? Léna? Léna, jól vagy? - érkezett meg Juli.

- Úgy nézek én ki mint aki jól van? - sírtam el magam (újra), mire ő szoros ölelésbe vont, majd amikor már kicsit elcsitultam, távolabb tolt magától.

- Mesélj.

És én minden bajom elmondtam neki. Hogy Máté mennyire kiakadt, és hogy mi történt a mosdóban.

Eddig olyan jó életem volt ebben az osztályban, de Andris persze a szimpla jelenlétével tönkre tudja ezt tenni. Mostmár igazán eltűnhetne a föld színéről. Bővem elég volt belőle ez az egy óra.