Új kezdet

20. Fejezet

Amikor kirohantam a teremből Máté után, az ajtóban sikeresen fellöktem Pítör barátunkat, amiért sűrű bocsánatkérések közepette rohantam tovább abba az irányba, amerre láttam menni.

Mikor megpillantottam a lépcsőfordulóban, éppen ráérősen sétálgatott, és az airpodsát a fülébe dugva zenét kezdett hallgatni, ami miatt nem hallotta amit kiabáltam neki, úgyhogy kénytelen voltam beérni.

Amikor utolértem, megálltam előtte széttárt karral, hogy ne tudjon elmenni mellettem. Fel se nézve  a telefonjából megpróbált kikerülni, én pedig követtem a mozdulatát, majd miután ezt eljátszottuk egy párszor, kivette a füléből az airpodsa egyik felét, és kérdőn nézett rám.

- Léna, tulajdonképpen te most mit próbálsz elérni azzal, hogy előttem szambázol 3 perce mint valami idióta? - kérdezte unott fejjel.

- Te pedig mit próbálsz elérni azzal, hogy hetek óta nem szólsz hozzám, nem válaszolsz az üzeneteimre, és nem hagyod, hogy megmagyarázzam? Komolyan, ennyire gyerekes vagy?

- Én vagyok gyerekes?? Figyelj, kettőnk közül te smároltál majdnem a volt pasiddal, aztán pedig utánam rohangálsz! Nem kérek a magyarázkodásodból, kösz. Megvagyok nélküle - próbált meg kikerülni, de én abban a pillanatban megfogtam két kézzel az egyik karját, és rángatni kezdtem a másik irányba. Miközben én teljes testsúlyommal, a lábammal kitámasztva magam két kézzel húztam, ő meg sem mozdult, csak szótlanul figyelt, de a szemén láttam hogy mindjárt elneveti magát.

- Meddig szándékozol rángatni? - kérdezte szórakozottan.

- Háh! Látom rajtad, hogy viccesnek találod a szituációt, vagyis már nem vagy közömbös! Tudtam hogy ennek hatása lesz, úgyhogy nem hagyom abba! - folytattam tovább eltökélten a rángatását. Erre egyszerűen csak felnevetett, ami megint egy előrelépést jelentett.

Közben a suliba egyre jobban elkezdtek szállingózni a diákok, akik mellettünk elsétálva nem kicsit néztek ránk furán, majd vállvonva továbbsétáltak. Azonban akadtak olyanok is, akik elővették a telefonjukat, és fényképet vagy videót csináltak, mire én csak egyik kezemmel elengedtem Mátét, és ördögi vigyorral az arcomon stílusosan bemutattam.

- Na jó, látom nagyon töröd magad, már tiszta vörös a fejed, inkább végighallgatlak, nehogy még agyvérzést kapjál itt nekem - szólalt meg egy idő után.

- Tudtam! Há, egy-null ide! - boxoltam egyet a levegőbe, majd mikor felfogtam, hogy amúgy fogalmam sincs hová próbáltam elrángatni az előző 7 percben, találomra elindultam a takarítószertár felé, ahová Máté is furcsa arckifejezéssel követett, majd miután becsuktam magunk mögött az ajtót (takarításunk során megtanultam, hogy a takarítónő nem zárja az ajtót), majd felkapcsolva a lámpát leültem a szűk helyiségben egy vödörre, és szembefordultam Mátéval.

- Szóval. Nekem egyáltalán nem jön már be Andris, ezt már az elején leszögezem - kezdtem bele, de ő persze félbeszakított.

- Ja, azt észrevettem... - dünnyögte.

- Mondtál valamit Szilágyi, vagy csak a szél mozgatta a szádat? Végig tudnál hallgatni?

- Természetesen - morogta kelletlenül.

- Megtisztelsz. Szóval. Mint mondtam, egyáltalán semmilyen érdeklődést nem táplálok Andris felé, gyakorlatilag annyira magasról teszek rá, mint amilyen messze ő van a Nobel-díjtól. Az osztályteremben folyamatosan zaklatott a baromságaival, és amikor megláttál minket, ő rám mászott, én meg aztán rögtön ellöktem magamtól, de mindegy volt, már elrohantál. Szóval ennyi volt, semmi nem történt. Remélem azért nem haragszol annyira.