Új kezdet

8. Fejezet

Igazából azóta, hogy beragadtunk a liftbe, egy szót sem szóltunk egymáshoz Mátéval a kötelezőn kívül. Azóta eltelt egy hét, és az iskolába már tökéletesen beilleszkedtem. Sőt, már az se fáj, hogy Iza hátbaszúrt. Ha szeretik egymást Andrissal, hát egészségükre. Nem az én dolgom.

Viszont Máté hajfestése (felelsz vagy merszben kapott feladat) a mai napra tolódott el, mivel előző héten az apjával valami üzleti vacsorán kellett résztvenmie, ahol persze nem lehetett rózsaszín haja. Azért az fura lenne.

Ma egész nap azt magyarázta mindenkinek, hogy ő bizony holnap (kedden) már rózsaszín hajjal fog megjelenni. Csak hát nem tudta hogy mit kell csinálni, hol vegyen hajfestéket stb. Ehhez nekem csak annyi közöm volt, hogy én voltam az egyetlen lány, aki ráért délután.

Éppen az iskolai könytvárból kikölcsönzött regényt olvastam, amikor üzenetem érkezett Messengeren.

Elbaszott Ébresztőóra: Léna! Segítened kéne! Hogy fessem be a hajam? Hol vegyek hajfestéket? Nem akarok fodrászhoz menni, mert rohadt sok idő amíg lejön az a festék!
Én: Lol még mindig Elbaszott Ébresztőóra a neved😂
Elbaszott Ébresztőóra: Igen, én is pont azért írtam rád, hogy megtudjam ezt a roppant fontos információt...
Én: Ha bunkó vagy nem segítek...
Elbaszott Ébresztőóra becenevét a következőre állítottad: Máté😑.
Máté😑: Na jó, most hogy kiszórakoztad magad, segíts...KÉRLEK!
Én: Oké, átmegyek, elviszlek a Müllerbe, veszünk neked hajszínezőt, és egy bizonyos összegért még segítek is befesteni a hajad
Máté😑: Ezt majd megbeszéljük. Siess!
Én: Ha feltartasz nem jutok át egyhamar

Két perccel később már Mátééknál voltam. Igazából fogalmam sincs miért segítek, arról meg pláne nincs, hogy miért nekem kell segítenem, de mindegy. Addig sem unatkozok.

- Léna! De jó hogy itt vagy! - nyitott nekem ajtót.

- Szerintem ezt a mondatot most mondtad életedben először és utoljára - léptem be a lakásba.

- Szerintem is, ezt még kimondani is fájt.

- Na ugye.

- De azt ugye nem gondoltad komolyan, hogy pénzt kérsz azért, hogy segítesz befesteni a hajamat? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Nem, de jössz nekem eggyel...bár, ha jobban belegondolok, nem is jönne rosszul egy kis plusz zsebpénz... - gondolkoztam el.

- Khm szerintem ezt hagyjuk. Inkább induljunk.

- Rendben.

Szerencsésen végigbumliztunk a fél városon, mire odaértünk a legközelebbi Müllerhez, amit kinéztem a Google térképen. Hogy miért pont a Müllerbe kellett menni? Fogalmam sincs.

- Ez szerinted jó lesz? - mutatott fel egy újabb árnyalatú rózsaszín hajszínezőt.

- Normális vagy? Úgy akarsz kinézni mint Pinkie Pie? - bámultam megrökönyödve hol rá, hol pedig a kezében tartott dobozra.

- Igazad van, ez egy kicsit erős színű

- Csak egy kicsit...

- Na, ez viszont tuti jó! - emelt fel diadalittasan a levegőbe egy újabb dobozt.

- Na, ez tényleg nem rossz, menjünk a pénztárhoz, aztán húzzunk innen, mielőtt még azt hiszik hogy valami farsangi bálra készülünk...szeptemberben!

- Jó jó, mehetünk.

Miután hazabumliztunk (miért kellett a világ másik felére elmenni? Ááá) felmentünk a lakásukra.

- Amúgy most ugye nem gondolod komolyan, hogy befestem a hajad? - kérdeztem furán.

- Hát, ha már úgyis itt vagy... - nézett rám kutyaszemekkel.

- Minek nézel te engem? Szerinted nekem erre van időm, kedvem és energiám?

- Aha.

- Jó, tényleg ráérek, de miért mindig én vagyok a baromságaid áldozata?

- Hidd el, nekem sem ez a legnagyobb álmom, de ha nem lesz holnapra rózsaszín a hajam, jövök majd eggyel Barnának, mivel ő adta ezt a feladatot felelsz vagy merszben. És hidd el, nincs rosszabb, mint neki szívességet tenni.

- Inkább akkor jössz nekem eggyel, mint neki? Biztos vagy ebben? - vigyorodtam el gonoszul.

- Hát ja, tőled nem félek... - kezdte el mondani, mire én majdnem átdöftem a tekintetemmel - annyira.

- Na jó, akkor kezdjük el, mert nincs hozzád idegrendszerem. Először mosd meg a hajad.

Amíg ő a fürdőben volt, én felvettem a fejhallgatómat, és zenét hallgattam. 10 perc múlva kijött a fürdőből tökéletesen száraz hajjal.

- Te idióta! Komolyan megszárítottad a hajadat? Csak azt kondtam, hogy mosd meg, azt nem, hogy szárítsd is meg! - fogtam a fejem, és komolyan nem tudtam hogy sírjak vagy nevessek.

- Miért, nem kellett volna?

- NEM! - kiabáltam rá.

- Jó, nyugi, bevizezem és megtörlöm. Az úgy jó?

- Kettő perced van, ha nem készülsz el, itthagylak!! - néztem az órámra.

Pár perc múlva ki is jött, immár törölközőszáraz hajjal, vagyis bevizezte a haját, és megrörölte.

- Ehhez amúgy én miért is kellek? A saját hajadat meg tudod mosni, rá tudod kenni a festéket, fél óra múlva pedig le tudod mosni. Vagy azt várod, hogy én rakjam ezt az izét a hajadra? Vagy mi?! - nyavalyogtam tovább.

- De olyan unalmas így, és amúgy sem tudom hátul mindelhol tökéletesen befesteni.

- Nem vagyok a fodrászod, se az udvari bolondod. Amúgy neked olyan furcsa személyiségváltozásaid vannak. Először unott vagy és nemtörődöm, aztán bunkó, most meg mint egy nagyranőtt óvodás.

- Most mit akarsz? Hogy legyek paraszt? Az is lehetek, ha téged ennyire zavarlak. Bocs, akkor inkább megcsinálom egyedül. Még az is jobb mint a te társaságod.

- Akkor én megyek is, örültem a találkozásnak, meg hogy pazarolhattam a buszjegyeket és az időmet. Szia! - vágtam be magam mögött az ajtót.

Először is: életem legbizzarabb élménye volt rózsaszín hajfestéket vásárolni egy olyan sráccal, aki eddig halálra idegesített, és amúgy csak néhány hete ismerem.

Másodszor: miután hazamentem, teljes mértékben megbántam azt, ahogy viselkedtem. Ő tényleg csak segítséget kért, én pedig folyamatosan azt magyaráztam, hogy mennyire nincs kedvem ehhez, aztán meg számonkértem azért, hogy miért nem paraszt. Most erre mit mondjak? Lehettem volna kicsit kedvesebb, és mondjuk segíthettem volna neki. Mondjuk azt nem tudom, hogy miért volt neki szülksége ehhez segítségre, talán tényleg csak társaságra vágyott. Akkor miért nem hívta át Barnát vagy Kevint? Mondjuk ha őket hívja, tuti azt a rikító pink hajfestéket vették volna meg.