Új kezdet

22. Fejezet

Délután 16:55 van, és nekem fogalmam sincs, hogy Máté miről beszélt, hogy miért akar találkozni, hogy hol akar találkozni, és egyáltalán az egésszel nem voltam képben.

Miközben teljes tehetetlenségemben ültem a kanapén és magamban értetlenkedtem, valakinek ráragadt az ujja a csengőre, úgyhogy a fülemet befogva siettem az ajtóhoz, azt kiabálva hogy MEGYEK MÁR! MEGYEK MÁR!

- Technokolba nyúltál, vagy miért nyomod úgy a csengőt mint akinek odaragadt az ujja?? - álltam meg Máté előtt összefont karral.

- Csak biztosra akartam menni - vont vállat.

- Jah. Biztosan megsüketültem - forgattam meg a szemem, majd beljebb invitáltam. Ő teljes természetességgel lehuppant a kanapénkra, majd kényelembe helyezte magát.

- Kényelmes? - kérdeztem mosolyogva.

- Ja. Tök jó kanapé, kell nekünk is egy ilyen - paskolta meg az anyagát.

- Hmm, ebből a szemszögből még nem is néztem. Kipróbálom én is - indultam meg felé.

Ezután ördögien elvigyorodtam, majd odasétáltam Máté mellé, és leültem olyan szorosan mellé, amennyire csak tudtam, majd a vállára hajtottam a fejem. Erre ő furcsán nézett rám, majd elfogadta az előző cselekedetem, és fél karral átölelve magához húzott. Egyszer csak felemeltem a fejem a válláról, és mélyen a szemébe néztem. Mivel már eleve közel voltunk egymáshoz, egy kicsit közelítettem felé, mire elmosolyodott, aztán hitetlenül elnevette magát.

- Szép próbálkozás - mosolygott rám.

- Nemár! Ünneprontó! - fogtam meg egy párnát, majd hírtelen felé hajítottam, ami el is találta, mivel elég közel voltunk amúgy is, és nem volt lehetősége kitérni előle.

- Kölcsönkenyér visszajár! - ismételte meg az előbbi cselekedetem, mire én "dühösen" átrohantam a kanapé másik felére, felkaptam egy párnát, és visszafutottam hozzá, majd elkezdtem vele püfölni. Erre ő annyit tudott csinált, hogy a két kezével védte magát, miközben mindketten nevettünk. A végére már úgy kikészítettem szegényt, hogy a kanapén elfeküdve védte ki az ütéseimet.

- Na jó, ebből elég! - vette el tőlem egy pillanat alatt a párnát, mire én nevetve kezdtem hátrálni az ülőgarnitúrán (micsoda megfogalmazás xd), de elértem a végére, és ő rögtön lecsapva a lehetőségre egy utolsó csapást rám mért a párnával, majd lefogta a fülem mellett a két karomat, és kétoldalt az alkarjával támaszkodva nézett le rám egészen közelről.

Akkor már egyikőnk sem nevetett, én pedig elvesztem a barna szempárban, ami érdeklődve vizslatott.

- Megvagy - mosolyodott el, majd lemászott rólam és leült mellém.

- Szóval, miről akartál beszélni? - kérdeztem úgy, mintha az előző 10 percben nem egymást püföltük volna egy párnával, és utána sem történt volna semmi érdekes.

- Gondoltam megbeszélhetnénk néhány fontos részletet a fogadásunkkal kapcsolatban - kezdett bele.

- És pedig?

- Szóval a koncert. Bécs ugye elég messze van, és apám kocsival visz minket. Már ha nyersz - kacsintott rám. - Úgyhogy nem akarom hogy az éjszaka közepén vigyen minket haza, ráadásul lehet hogy valamelyikünk be is piál, ami nem túl jó. Úgyhogy a koncert helyszíne melletti hotelben le van nekünk foglalva egy szoba három napra, vagyis a koncert napjára, és az azutáni vasárnapra és hétfőre. Rajtad múlik, hogy vissza kell-e mondani.

- Három nap? Bécsben? Szülők nélkül? Ebbe szerinted anya belemegy?

- Muszáj lesz neki - vigyorodott el - De ez majd kiderül.

- Elég furcsa ez a fogadás. De tetszik - dőltem hátra elégedetten.

- Hát még nekem...

Egy ideig csend telepedett közénk, amit én törtem meg.

- Nem nézünk valami fimet? - kérdeztem kiskutya szemekkel.

- Felőlem. Nézzünk valami randomot Netflixen.

- Nincs Netflix előfizetésem - mondtam lelombozva.

- Mi? Ez fura, pedig azt hittem. HBO Go?

- Az van.

- Oké, az is jó lesz.

Ezután elindítottam az HBO Go-n egy random filmet, ami amúgy valami horror volt, amivel csak annyi volt a baj, hogy másodpercenként sikítva, szorosan becsukott szemmel bújtam Mátéhoz, aki kedvesen és együttérzően kiröhögött, mire én lesújtó pillantást vetve rá újra visszaültem a helyemre, elhatározva, hogy többet nem történik ilyen. Ez megtörtént kb 5 percenként, úgyhogy nem biztos hogy a horrort nekem találták ki.

A film után Máté hazament mert nekem még leckét kellett csinálnom, de persze előtte még felhívtam Julit és tájékoztattam a történtekről. Ez mindig a fontossági lista élén áll :).