𝐖𝐚𝐧𝐠 /Taekook/ [ SZÜNETEL:( ]

~𝟷. 𝙿𝚊𝚛𝚊𝚐𝚛𝚊𝚏𝚞𝚜~

Tudod mit utálok a tündérmesékben? Túl magas elvárásokat állítanak. Eredetileg a jóképű herceg nem vesz le mindig a lábadról. Annyira valótlan. Mint a szerelem. Egyetlen hely, ahol működik, az a filmek.

Az én életem nem egy tündérmese.

Gondoltam magamban, mikor elolvastam a hitvány papírt, ami egy régi könyvben díszelgett. A minap megszöktem otthonról, a délután folyamán, hisz azt hittem, hogy azon nyomban meg fullaszt az a nyomás, amit édes szüleim borítottak a nyakamba.

Ismét.

Nem is tudom merre, csak mentem, majd egy könyv árus előtt meg torpantam. Érdeklődve néztem a kopott, leharcolt papír kötegeket, majd megakadt egy szürke borítású, keménylapos tárgyon a szemem. Érdeklődve vettem el, majd bele lapoztam a könyvbe. Ropogós hangja volt. Valószínűleg többször is elázhatott az idő során, így a megszáradt, roppanós hang ennek jele lehetett, de ez engem egy cseppet sem izgatott.

Érdekesnek találtam a metaforikus, elgondolkodtató irományokat melyek eléggé passzoltak a gondolataimhoz, ezért kivettem a zsebemből a fekete, vászon tasakom, majd annak tartalmába bele mélyesztettem ujjaimat, s az árus kezébe adtam 5 jangot.

Illedelmesen megköszöntem, amit viszonzott, majd hónom alá fogtam a könyvet, s elindultam egy csendesebb helyet keresni magamnak.

Szerencsémre az emberek nem ismernek fel, hisz ilyenkor, ha kijövök teszek azért. Hatalmas szalmakalapot helyezek a fejemre, mely' el takarja fél orcámat, s a szokásos lila Hambok helyett, egy erre alkalmas kék színű ruhát húzok magamra.

Azt szeretném, ha ugyan úgy tekintenének rám, mint mindenki másra.

Fel nézek a kéklő égre, melyen a fehér bárányfelhők lomhán sodródnak arrébb a szélnek köszönhetően, ezzel aranyos, vagy vicces formákat felvéve. A madarak repkednek, élelmet visznek kicsinyeiknek, a mellettem lévő patak pedig lassan csordogál, ezzel kellemes hangot hallatva.

Mélyet szippantok a friss levegőből, szemeimet pedig behunyom.

Bárcsak ilyen nyugodt életem lehetne. Távol mindenkitől. Messze a szigortól, és a megfeleléstől.

Szabadságra vágyom.

Amit nem kaphatok meg.

Mélyet sóhajtok, majd leteszem magam mellé a könyvet.

El gondolkodtatott ez a pár sornyi költemény.

"Eredetileg a jóképű herceg nem vesz le mindig a lábadról."

Ez így is van.

Jómagam is egy Herceg vagyok, s tényleg nem veszek le senkit a lábáról, bár nem azért, mert annyira csúnya lennék, csupám engem nem érdekelnek a Hercegnők.

Édesanyám rengeteget foglalkozik eme dologgal, miszerint elértem már azt a kort, hogy el vegyek egy nemes leányt, viszont én nem érzem úgy, hogy el jött volna az időm.

Én még élni szeretnék, gondtalanul, s nem a népet irányítani.
Ezzel nem arra célzom,  hogy hagynám veszni a néünket, s lusta lennék, vagy felelőtlen, csupán húsz évesen még korainak érzek ekkora felelősséget húzni magamra.

Nem mellesleg, én szeretni szeretnék valakit. Valakit aki nem kényszer, s akiért teljes szívemből oda lehetek. Aki velem nevet és sír. Aki olyan virgonc mint én. Akit nem érdekelnek egyes szabályok. Aki mellett gyermeknek, ugyanakkor érett felnőttnek is érezhetem magam. Aki mellettem van bármi butaságot is teszek, s aki teljes szívéből szeret engem. Egy olyan társra vágyom, aki olyan mint én, mégis más.