𝐖𝐚𝐧𝐠 /Taekook/ [ SZÜNETEL:( ]

~𝟷𝟶. 𝙿𝚊𝚛𝚊𝚐𝚛𝚊𝚏𝚞𝚜~

Azt állítom, hogy fontos az érzelmek kimondása. Vajon erre nem lehet ráfázni? Dehogynem lehet, ha valaki nem az adott helyzetben és adott pillanatban mondja ki. Ebben a világban, sajnos, nagyon sokszor nem lehet őszintén kommunikálni, nem lehet őszintén elmondani, hogy egy adott helyzetben mit érzek, mit gondolok. Ha valaki ennek ellenére mégis megteszi, vagyis a nem megfelelő helyzetben és pillanatban őszinte, akkor nagyon sokszor hülyének fogják nézni és kihasználják. A külvilágban tehát nagyon sokszor nem lehet a pozitív emberi értékek szerinti funkcionálni. Nem lehet.

-Jungkook?-ijedten fordulok hátra, de amint meg pillantom Namjoont, kissé megnyugszom.

-Már órák óta kereslek.-mérgesen néz rám, kezeit pedig csípőre teszi.-Meg tudhatnám miért csámborogsz itt a városban?-szinte fel sem fogom számonkérését, csak bambán pislogok rá. Tekintete megváltozik mogorváról, ijedté, s közelebb sétál hozzám.-Jungkook? Valami baj van?

Nem válaszolok kérdésére, szimplán elnyúlt arccal, s elveszetten pislogok rá.

Joon kétségbeesik, majd óvatosan a vállamra helyezi kezét.

-Gyere, menjünk egy nyugodtabb helyre.

Némán bólintok, majd gondolom el indulunk arra a part részre, ahol mindig Namjoon rám szokott találni mikor elszökök.

-Nagyon meg ijesztesz Herceg! El árulnád mi a gond?

-Össze vagyok zavarodva Hyung!-kissé idegesen fordulok felé, de aztán orcám szomorúvá válik ismételten.

-Én tudok esetleg segíteni?

-Nem tudom.-felsóhajtok, majd elfordítom tőle a fejem.

-Ha úgy érzed, körül is írhatod a dolgot. Nem kell elmesélned ha nem akarod, bár örülnék neki.-bíztatóan mosolyog rám, én pedig gondolkodni kezdek.

Namjoon az a személy, aki születésem óta velem van, s akiben a legjobban megbízom. Tapasztalt, így biztos vagyok abban is, hogy talán még segíteni is tudna a zűrzavaros elmém helyretételében. Mindíg mellettem van, olyan mint egy testvér, vagy egy második édesapa. Őszintének kell lennem vele.

-Hyung. Múltkor meséltél arról, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni.-mondatom után bólint, én pedig folytatom.-Azokat az érzelmeket amikről beszéltél, én is éreztem. Láttam magam előtt valakit. Akkor még nem tudtam ki is lehet az, aki éppen a fejemben járt abban a pillanatban, de most már kezdek rá ébredni.

-Csak nem?-Nam meglepetten pislog rám, emiatt pedig zavaromban, vagy inkább szégyenemben lehajtom a fejem.-Jungkook. Te szerelmes vagy?-szelíd hangon, mosolyogva mustrálja lényem, mely valoszínűleg a pokol alján fog elégni.

-Lehetséges.-suttogom magam elé, mire Namjoon,-akár egy lebilincselő pletyka hallatán,-szája elé teszi kezeit, s nagy szemekkel mered rám.

-De hisz ez remek hír! Miért búslakodsz? Jennie kisasszony nagyon rendes és szép Hercegnő.

A név, s a feltételezés hallatán gyomrom összerándul, s úgy érzem menten elájulok.

-De én nem rá gondoltam.-suttogom még halkabban, de hála a nagy csendnek amely körbe vesz minket, biztos vagyok abban, hogy hallotta amit mondtam.

-Hogyan? Talán találtál egy másik hölgyet? Nemes?-kérdezősködik tovább, én pedig lassan meg fulladok ebben a nyomásban.

-Nemes, de..

-De mi? Idősebb? Fiatalabb? Történt vele valami? Vagy tán' a családjával amiért titkolod? Jungkook ne keljen mindent harapófogóval kihúzni belőled!-erélyesebb hangvétele felnyomja a vérnyomásom, így meggondolatlanúl ejtem ki a számon azt, amit nem is akartam bevallani.

-Nem lány!

-Tessék?-a döbbent kérdést meghallva, a sírás folytogató érzése törik rám. -Jungkook, ezt mégis hogy érted?

-Szerinted? Mégis, hogy lehet ezt érteni Hyung? Egyértelmű nem? -rimánkodva, s idegesen gesztikulálva nézek az idősebbre, aki teljesen sokkolt arccal mered rám.-Nem lány az akit meg szerettem.-suttogom szemeibe nézve, majd ránk borul a csend.

-El mondod kiről beszélsz?-kérdezi sokkal lágyabb hangon, néhány perccel később, ez a hangnem pedig igencsak meglep.

-Felesleges. Szerintem te is tudod ki lehet az. De Nam, ez nem helyes! Ez nem lehet! Én beteg vagyok? Bűnös lélek? Ki fognak ezért végezni!?-szemeim megtelnek könnyel, ahogy az idősebbre nézek, s próbálok láthatatlanul is segítséget kérni.

-Herceg, kérlek nyugodj meg egy kicsit. Mond el, hogy mit érzel most.

-Össze vagyok zavarodva, ideges vagyok, és úgy érzem, hogy ez nem helyes!

-Na és mit érzel iránta? Mit érzel, amikor vele vagy?

-Boldog vagyok. Felszabadultnak érzem magam. Gyereknek. Úgy érzem bármit meg tennék csak azért, hogy mosolyogni lássam. Már első látásra felkeltette a figyelmem, s ez csak jobban kinőtte magát a napokban is. Sokszor gyönyörködöm a szépségében, és vannak bűnös gondolataim. Olyan nekem, mint egy megfejthetetlen rejtvény, melyet minden áron meg akarok oldani. Titokzatos, szeleburdi, ugyanakkor komolyabb nálam. Kedves, vicces, olykor incselkedő, ez pedig nagyon vonz. Olyan mint én. Akár legjobb barátomnak is nevezhetném, én mégis erősebb kötődést, vagy akár vonzódást érzek iránta, mint szabadna. Sosem éreztem még ilyet, és ez megrémiszt, pedig húsz esztendős vagyok. De talán az a legfélelmetesebb, hogy ez a személy, aki iránt így érzek, az nem Jennie, hanem Taehyung.

- Egyszer az életben mondd azt, amit érzel!
- Jó, rendben. Legyen. Megteszem. Úgy éreztem, hogy el kell jönnöm, mert lehet, hogy igazán fontos leszel nekem és ettől borzasztóan megijedtem, mert akkor meg tudsz bántani... vagy csak nem voltam kész rá, hogy ennyire szeressek valakit, mint Téged.