𝐖𝐚𝐧𝐠 /Taekook/ [ SZÜNETEL:( ]

~𝟿. 𝙿𝚊𝚛𝚊𝚐𝚛𝚊𝚏𝚞𝚜~

Létezik egy kötelék. Nem látható, nem hallható és nem is tapintható.
Csak érezni lehet. Már abban a pillanatban érzed, mikor elóször megpillantod azt a bizonyos valakit, és bizony onnantól kezdve érezni is fogod.

Ne kapj hisztériás rohamot, ha életed hajója néha megbillen egy markánsabb hullámtörésen. Már százszor megijedtél, hogy elsüllyed, és még mindig a nagy vízen hajózol.

Igazából nincsenek határok. Bármit elérhetünk, bárhova elmehetünk, minden csak a gondolatokon múlik. Azon, hogy mennyire korlátozod magad, és zárod el totálisan annak a lehetőségétől, hogy valóra váljon az, amire annyira vágysz. (...) A kérdés, hogy mekkorát mersz álmodni, mersz-e benne hinni eléggé, tiszta szívből, minden áldott nap. Fel mered-e vállalni, kiállni mellette, akkor is, amikor azt mondják mások, hogy ez butaság, mersz-e menni előre, egyedül maradni az álmaiddal, mert senki sem hisz benned? Ha igen, győztes vagy. Nyert ügyed van. A kérdés, hogy még meddig tartasz ki.

A szokottnál sokkal korábban ébredtem fel, s meglepő módon nem is vagyok fáradt. Úgy érzem tele vagyok energiával, ami azt jelenti, hogy Taehyungot el kell vonszolnom magammal reggeli után egy kard edzésre.

Meg mosom az arcom, hajamat megfésülöm, fogkrém pasztával, s a fából készült fogkefémmel meg pucolom a fogam, majd kilépek az ajtón.

Teljes csend uralkodik az egész házban, valószínűleg elég kora lehet.
Ahogy az ablakon kipillantok a feljövő napfényre, rá döbbenek, hogy hamarosan hat óra, ami azt jelenti, hogy nemsokára megtelik a palota, emberek zajával.

Mosolyogva pillantok Taehyung kuckója felé, majd meg is indulok arra. Most megtudja milyen az, mikor fel ébresztik édes álmából.

Először halkan bekopogok, de amint nem érkezik reakció, lassan benyitok a helyiségbe.

Csend, és sötétség honol az egész szobában. Halkan lépdelek beljebb, s amint meg pillantom az ágyban szundító személyt, megtorpanok.

Halkan szuszog, miközben jobb oldalán fekve öleli a párnáját. Ajkai résnyire nyitva vannak, haja pedig lomhán pihen gyönyörű, kipihent arcán.

Mint egy angyal.

Vétek lenne felébreszteni.

Elég sokáig szuggerálom már a fiút ahhoz, hogy eltudjam dönteni, mennyire gyönyörű is.

Való igaz, a hölgyekre szokást ezt a jelzőt aggatni, mégis mikor rá pillantok, más nem tud eszembe jutni.

Hangosan felszusszant, én pedig ijedten nézek rá, de aztán újra lelassul lélegzete, s ha lehet, még jobban szorongatja párnáját.

Bár engem is ölelne így valaki.

Óvatos mozdulatokkal leülök mellé, majd egy kósza hajtincset lesöprök az arcáról.

Mosolyogva merengek rajta, s közben észre se veszem, hogy álmosan, mégis meglepetten pillog rám.

-Jungkook?-rekedt orgánumától ki ráz a hideg, s ismételten ijedten meredek rá.
-Ez egy álom? Mert akkor nem szeretnék felkelni.-csukott szemmel elmosolyodik, bennem pedig hírtelen áll meg az ütő, miközben szívem nagyot dobban.

Taehyung vissza csukja szemeit, majd elfordul a másik oldalára, én pedig minél halkabban próbálok kisietni a szobából.

Ez mégis mit jelentsen? Vajon ezt hogy értette?

Pánikolva sietek vissza a szobámba, majd leülök az ágy szélére.

Miért érzem magam feldúltnak?

Az érzelmeim csak úgy kavarognak bennem.
Az egyik felemet megmelengették ezek a furcsán édesnek ható szavak, másrészt pedig úgy érzem, mintha valami olyat hallottam volna a Herceg szájából, amit lehet, hogy nem kellett volna.

Olyan furcsa, olyan kétértelmű volt az a mondat.

Már nem értek semmit, sem magammal, sem Taehyungal kapcsolatban. Úgy érzem felrobban a fejem ettől a sok érzés és gondolat hatására.

El kell innen tűnnöm most azonnal, mielőtt megfulladok.

Magamra kapok egy melegebb kabátot, majd lesietek az előtérbe, mielőtt bárki meglátna.

Ki kell szellőztetnem a fejem.

Öntudatlanul haladok valamerre, valamerre amerre a lábaim visznek.

Fel pillantok a tájra, s meglepetten konstatálom, hogy annál az elhagyatott tónál vagyok, amelyet Taehyung mutatott.

Eszembe jut az a nap, amit együtt töltöttünk el, s egyből elmosolyodom.

Ismételten meglepődöm reakciómon, s fejem is megrázom.

Mi történik velem?

"Ez egy álom? Mert akkor nem szeretnék fel kelni."

Végig kell gondolnom mit gondolok Taehyungról.

Már első pillanattól fogva vonzott a tekintete és maga a kinézete is. Gyönyörűnek láttam, hisz abban a hittben voltam, hogy leány, de miután kiderűlt, hogy ez nem így van, ez sem változtatott a tényen. Taehyung különleges a szememben, bár nem csak kinézetre. Igencsak vonz, minél inkább megszeretném ismerni, hisz a személyisége igencsak érdekfeszítő és titokzatos. Mikor vele vagyok boldognak érzem magam, mikor meglátom a szívem ezerrel kalapál, s elég sokat merengek rajta. Annyira kedves, vicces és jószívű. Őszinte és bájos. Néha könnyű zavarba hozni, viszont olykor az ellenkezője, ami elég meglepő számomra, ez mégis tetszik. Mellette nem unatkozhat az ember. Könnyen a szívébe lopja magát a viselkedésével. Úgyérzem magam mellett kell tudom, s mindig boldognak akarom látni, hisz a mosolya is olyan bályos, hogy elolvad tőle a szívem egy pillanat alatt.

Eszembe jut amit Namjoon nem olyan rég mondott a szerelemről, s egyből az jut eszembe, hogy Taehyung teljességgel az ideálom, csak férfi formában.

Ez a gondolat azonnal megrémiszt, hisz emlékszem, hogy a tegnapi visszaszólása bizsergést okozott a testemben, még olyan helyen is, aminek nem kellett volna reagálnia egy fiú szavaira, sokkal inkább egy hölgyétől.

Csakhogy a leányok még sosem voltak rám ilyen hatással mint Ő.

Jennievel úgy gondolom, hogy járható út lenne a házasság, mégsem érzek iránta olyan emóciókat mint az unokatestvére iránt.

Szemeim elkerekednek ahogy feldolgozom a gondolataimat, pulzusom az egekbe szökik, közben pedig a lélegzetem is felgyorsúl.

-Az lehetetlen!