𝐖𝐚𝐧𝐠 /Taekook/ [ SZÜNETEL:( ]

~𝟷𝟸. 𝙿𝚊𝚛𝚊𝚐𝚛𝚊𝚏𝚞𝚜~

Addig mondják, hogy ostoba vagyok, míg kezdem nem érteni a leckét; addig mondják, hogy gyáva vagyok, míg valóban félni kezdek; addig mondják, hogy bűnös vagyok, míg kezdem fölfedezni magamban a "bűnös gondolatokat" - sőt néha már piszkos kis tettekre is elszánom magamat. Megállítani pedig ezt a torzító folyamatot igen nehéz, mert ha elhatározom, hogy egy rosszindulatú kritika ne hasson rám, a puszta önvédelem is rengeteg energiát emészt föl, arról nem is szólva, hogy aki túlságosan el van foglalva önmaga megvédésével, az nem képes igazi önismerettel foglalkozni - nem tud saját magának igazságos bírája lenni. Ha mások bántanak, nem marad erőm benső háborúm megvívásához. Az ártatlan áldozat szerepébe merevedek, és természetesen visszagyűlölök. Vagyis gyűlölködő leszek magam is.

A szeretet ereje tökéletes. Ez az erő kreatív, önszerveződő, egészséges, öngyógyító, emellett bőségesen rendelkezésre áll. A félelem ereje beszámíthatatlan, destruktív, erőszakos, betegségeket okoz, és hiányos. Szélhámosként mutatkozik meg, eltorzítja valódi lényedet, és arra vesz rá, hogy a valódi éneddel ellentétes módon viselkedj.

Remegő kezekkel, erősen zakatoló szívvel lépek be a palota hatalmas, barna ajtaján.

Idegesnek érzem magam, viszont mikor Namra nézek, ő pedig rám mosolyog, kissé megnyugszom.

A reggeli idő már rég letelt, s mivel én azon nem jelentem meg, biztos vagyok benne, hogy igencsak leleszek szidva.

Ez már nem az első alkalom, hogy ki hagyom a reggelit, viszont így, hogy két királyi egyed is itt tartózkodik, az igencsak tiszteletlen dolog a részemről.

-Jungkook!-amint meg hallom édesanyám ideges hangját, a vér megfagy az ereimben.

Még csak most kezdtem megnyugodni, és már újra úrrá van rajtam a szorongás kellemetlen érzése.

-Meg tudhatnám merre jártál?-kezeit csípőre teszi, s mérges tekintettel mered rám.

Épp szólásra nyitnám ajkaimat, hogy kinyökögjek valamiféle magyarázatot, de Namjoon sokkal előbb teszi ezt meg helyettem.

-Elnézést kérek Királyné! Jungkook korán felébredt, s mikor találkoztunk a folyosón, meg kértem, hogy jöjjön el velem az árusokhoz. Egy könyvet vittem vissza, s elszaladt az idő. Az én hibám!-Nam, a füllentése után mélyen meghajol, nekem pedig egy kisebb darab kő esik le a szívemről.

Édesanyám méregeti egy ideig, aztán felsóhajt, majd rám néz.

-Tényleg így van?-szemöldökét kérdőn felhúzza, én pedig bólintok.

-Igen! Sajnálom, hogy ki hagytam a reggelit.-anyám szemeibe nézek, majd halványan meghajolok.

-Hát rendben!-válaszolja, mire ismét megkönnyebbülök. -Büntetésből el kell menned a folyóhoz mosni!

Nagy szemekkel nézek a Királynéra, hisz ez a szolgálók feladata, s tudja jól, hogy még sosem csináltam hasonlót. Szégyen, vagy nem, de a házimunkát ki nem állhatom.

-Taehyung lesz a felügyelőd, de nem kérheted a segítségét! Délre pedig érj vissza! Egy órád van!

A név hallatán gyomrom görcsbe rándul, viszont nem a jó értelemben most. Szerettem volna kicsit elkerülni, de anyám rendesen keresztbe tesz nekem.

Ha nem érezném magam kellemetlenül a Királyfi miatt, még nem is bánnám, hogy vele kell most lennem, de jelenleg egész máshogy érzek.

Édesanyám meg sem várja válaszom, sarkon fordul, majd az emelet felé veszi az irányt.

Ijedten nézek Namjoonra, aki ingatni kezdi a fejét, de tudja jól, hogy nem mehetünk szembe az uralkodó akaratával.

Elég nehéz lesz így távolságot tartanom Taehyungtól.

Az épület előtt rugdosom a kavicsokat, Taehyungra várva, majd amint meg pillantom az említettet, azonnal elkapom róla a tekintetem.

-Szia.-köszön kedvesen, majd miután megköszörülöm a torkom, viszonzom.

Látom, hogy kezében van a teknő, tele ruhával, s egyből elkap a rossz érzés, amiért Ő cipekedik.

-Nem kell!-szól rám, mikor elakarom venni tőle a teknőt, s hátra is húzza kezeit.-Menjünk!-rám mosolyog, majd némán bólintok és utána eredek.

-Szótlan vagy.-szólal meg, jó néhány perc néma csend után, mire ijedten kapom rá tekintetem.

-Ne haragudj! Korán felébredtem és még fáradt vagyok. Nem vagyok ehhez hozzá szokva.-kínosan mosolyogva húzom el a szám, amire jókedvűen felnevet.

Tette miatt jóleső bizsergés fut végig testemen, s ez most kifejezetten zavar.

-Azt észre vettem, hogy korán felébredtél.-mosolyog rám, s ekkor hírtelen rám tör a pánik, hisz eszembe jut, a reggeli incidens, mikor is bementem hozzá, s azt mondta álmoskás hangon, hogy ha bent vagyok az álmaiban, nem szeretne fel ébredni.-Nem voltál az ágyadban mikor ébreszteni mentem.-amilyen gyorsan jött a pánik, úgy nyugszom is meg, hisz ez azt jelenti, hogy nem emlékszik rá.

-Valóban így történt.-válaszolok, majd nem sokkal később meg érkezünk a folyónak azon részéhez, ahol mosni szokás.