𝐖𝐚𝐧𝐠 /Taekook/ [ SZÜNETEL:( ]

~𝟽. 𝙿𝚊𝚛𝚊𝚐𝚛𝚊𝚏𝚞𝚜~

Csak hagynod kell, hogy minden történjen úgy, ahogy történnie kell. Nem kell a görcsösség, az csak mindent megöl úgy, ahogy a ragaszkodás is. Engedd el. A Sors rendez, sodor, leginkább embereket az életedbe anélkül, hogy azt kérned kellene. Hagyd, hogy tegye a dolgát, mert így még mindig okozhat meglepetéseket - és hidd el, imádni fogod.

Az igazán kínos mindig az volt, amikor döntenem kellett, ez okozta mindig a legnagyobb kínszenvedést. Viszont amint meghoztam a döntést, attól kezdve nem haboztam többet, hanem egyszerűen csak véghez vittem, amit elhatároztam - és rendszerint hatalmas kő esett le a szívemről, hogy már minden eldőlt.

Választhatod, hogy helyesen cselekszel, vagy választhatod, amiről tudod, hogy nem helyes. És ha rossz döntést hozol, már az is büntetés, ha együtt kell élned a következményekkel.

Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet; arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a Világ szépségét.

Miután Taehyunggal kiszomorkodtuk magunkat, megpróbáltam vidámabb hangulatot teremteni kettőnk között, amit úgy értem el, hogy egy véletlen folytán, egyáltalán nem szándékosan bele esetem a tóba.

Amint fejem kibukott a víz alól, meglepett pislogást láttam magam előtt, majd hírtelen hangos kacarászásba kezdett.

Meg mosolyogtam tettét, majd egy hírtelen mozdulattal magam mellé rántottam.

Nagy levegőt vett, mikor fel ért a víz tetejére, s nagy szemekkel, enyhén mérges arccal vizslatott, s már kezdtem megbánni előző cselekedetem, mikor is hírtelen lefröcskölt.

Pislogtam párat, hogy felfogjam az előző tettét, s amint észre vettem huncut vigyorát, azonnal revansot vetettem rá.

Nevetve fröcsköltük egymást, miközben ruhánk már teljesen vizes volt, de ez minket egyáltalán nem zavart.

Egy kicsit úszkáltunk is a tiszta, csillogó vízben, néha pedig a fiatalabbon legeltettem a szemem, ahogy a víz és a nap hatására megcsillan hófehér bőre, s ázott hajkoronája.

Olyan akár egy angyal.
Hihetetlen szépséggel áldotta meg az ég.

Már annyira nem is érdekeltek furcsa gondolataim, inkább csak a jelenbe éltem bele magam. Jól éreztem magam Taehyunggal, ennél több pedig nem is kellett nekem.

Amint kellőképp ki szívott minket a víz, ki ültünk a füves partra száradni, közben pedig beszélgettünk.

Úgy éreztem, nekem is meg kell osztanom magamról információkat, hogy méginkább tudassam vele bizalmamat.

Elmeséltem neki az összes csínytevésem, hogy hogyan szöktem meg otthonról, vagy azt, hogy miként surrantam ki egy vacsoráról egy aktuális Hercegnőt magára hagyva. Mikor Namjoon kergetett a palota körül, s el bújtam előle azért, hogy megússzam a szüleim lesújtó monológját a tiszteletteljes viselkedésről, s bár ha ez éppen sikerült is, utóbb mindig fejmosást kaptam. Ezt nem tudtam kivédeni, akkor mégis azt gondoltam, hogy ettől meg tudom magam kímélni jelen pillanatban.

Taehyung jót nevetett felidézett emlékeimen, aminek roppantul örültem, majd amint megszáradtunk, szomorúan közölte, hogy ideje lesz vissza mennünk a palotába, hisz el kell készülnöm a külön vacsorára.

Érdeklődve, összevont szemöldökkel néztem, s kérdeztem rá, hogy mégis milyen külön vacsoráról beszél, majd amint szembesített a ténnyel, azonnal össze facsarodott a szívem, s az első gondolat ami eszembe jutott, hogy én ezt egyáltalán nem akarom.

Ugyan Taehyungnak nem árultam el, ezzel szembeni érzéseimet, inkább neki nem beszélnék erről egyenlőre, hisz talán akkor nem is láthatnám azok után.

Muszáj be vállalnom ezt a kényszert, hogy magam mellett tudhassam még egy darabig.

~~~~~~~~~
Tudooom, ez igen rövid rész lett, és nem is lett annyira érdekfeszítő, de ezt a következő részben mindenképp pótolni fogom!💜