𝐖𝐚𝐧𝐠 /Taekook/ [ SZÜNETEL:( ]

~𝟸. 𝙺ö𝚝𝚎𝚝, 𝟸. 𝙿𝚊𝚛𝚊𝚐𝚛𝚊𝚏𝚞𝚜~

A legtöbb ember azt gondolja, hogy ha őszinte, akkor ezzel mások visszaélhetnek. Pedig ez nem így van. Ha én őszinte vagyok, és kimondom, ami velem történt, megszabadulok a tehertől.

A szívvel, akár a virágokkal, nem szabad durván bánni, hanem meg kell várni, amíg magától kinyílik.

Kell ahhoz bátorság, hogy engedd magadat szeretni. Hogy őszintén megmutasd a csupasz valódat, feltárd a szívedet és beengedj valakit a legbelsőbb világodba. Pláne akkor, ha már odabent romok is vannak.

-Taehyung? Miszél hozott? -meglepetten pislogok a Hercegre, ugyanis az esküvő óta nem is találkoztunk, bár akkor sem beszéltünk sokat. Jókívánságot mondott, majd ott hagyott.

Ezek után az érzéseim vele szemben teljesen furcsán viselkedtek. Hol örültem ennek, hol pedig fájt a helyzet. Borzalmas volt a hiányérzetem az első hetekben, de aztán teljesen alábbhagyott minden, amit kiváltott belőlem. Viszont most, hogy újra látom, egy kis izgatottság válik rajtam úrrá. 

Mintha egy kicsit hízott volna, bár ez egyáltalán nem baj, hisz sokkal erősebbnek néz így ki, viszont a kecses, és gyönyörű formái ugyanúgy megmaradtak. Arca élesebb, markánsabb. Sokkal férfiasabb, haja pedig furcsa módon sokkal világosabb. Szinte már szőke. Ez vajon mitől lehet így?

-Már említettem korábban, hogy én sokat jártam ide, na de, te hogy kerülsz ide? -leül egy farönkre, s kérdő tekintettel mered rám, én pedig felsóhajtok, majd helyet foglalok mellette.

-Amikor ideges vagyok, vagy szomorú, mindig elkóborolok valamerre, és most ide hoztak a lábaim.-még véletlenül sem szeretném elmondani neki, hogy lassan már rendszeresen járok ide, bár még magam sem tudom, hogy miért.

-Miért, mi a baj? Jennievel van valami probléma?-Taehyung ijedten kezd faggatózni, én pedig elméletben jól fejbe is kólintom magam, amiért képes voltam ilyeneket mondani előtte.

Ugyan konkrétan nem Jennie a legnagyobb hibás ebben az egészben, hanem én, és a furcsa érzéseim, melyek néha elöntenek, s ennek az általános okozója Taehyung, hisz van amire rá jöttem a napokban, s bár ennek dühítenie kéne, mégsem érzem mgama annak.

-Nem Taehyung. Vagyis...Nem! Igazából Namjoonnal volt egy összetűzésünk. Nem értek azzal egyet amit Ő mond, Ő pedig nem ért azzal egyet, amit én mondok. Mindig elgondolkozom rajta, hisz azért idősebb nálam, de nem Ő az aki ezt érzi, hanem én.

-Nem szeretnéd megosztani velem?-Taehyung a tenyerét az enyémre helyezi, amit meglepetten fogadok, s egy enyhe bizsergető érzés is át fut az érintett részen. Meleg, s puha keze felmelegíti az enyémet, ez pedig igazán jólesik.-Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, ha valakit megölnél, azt sem adnám tovább, hisz én megbízom benned, ezért halálom napjáig őrzöm a titkaidat.-szívem nagyot dobban szavai hallatán, s ha akarnám, ha nem, akkor is megtudnék benne bízni, hisz Ő elárulta nekem már a -szerintem-legnagyobb titkát, ami bizonyítja azt, hogy tényleg megbízik bennem.

-Tudod Taehyung, nagyon tetszett nekem a húgod.-szemeibe nézek, nyomatékosítva az utolsó szót, hisz mindketten tudjuk az igazságot. Bólint, s közben kérdőn néz rám, várva a folytatást.
Látom rajt, hogy közbe akar szólni-gondolom, mert múltidőben beszélek Jennieről, de megengedi, hogy befejezzem a monológom, ez pedig való igaz, hogy így illik, mégis nagyon jólesik.
-Tényleg azt hittem, hogy megtaláltam benne magam, egy olyan embert akivel őszintén boldog lehetek, de aztán egyre laposabbnak éreztem ezt az egészet a házasság után. Úgy érzem, hogy csak azért viselkedett úgy, hogy nekem imponáljon, bár ezt nem hinném, viszont mióta házasok vagyunk, nem is csinálunk semmit együtt. Úgy érzem magam mint egy hetvenéves akinek márcsak az unalmas hétköznapjai maradtak meg, miután kiélte magát az elmúlt években.  S ha ez még nem lenne elég, hatalmas nyomást érezek magamon, hisz hamarosan megkoronáznak. Én erre nem állok készen. Félek, tele vagyok kételyekkel, és hiába vannak körülöttem annyian, úgy érzem senki nincs mellettem. Namjoonal próbáltam beszélni mindezekről, de az Ő látásmódja más. Amúgy sem akartam ezt a kényszerházasságot, szerinte pedig csak adnom kell egy esélyt. Én adtam, és úgy érzem ez kettőnk között elbukott a második hónap után. Nem tudom mit tegyek Taehyung.-kétségbeesetten nézek rá, Ő pedig egy ideig csak csendben vizslat, majd hírtelen elmosolyodik és megszorítja a kezem.

-Ha a kényszerházasság nem lenne kötelező a mi köreinkben, akkor is történne hasonló. A városban, a normális emberek saját maguk választják ki a párjukat. El dönthetik, hogy tetszik vagy sem. Ha nem, akkor tovább haladnak, de igen, ha egymásba szeretnek, akkor együtt lesznek. Van a fellángolás értése, mely' nem tart sokáig, így el válnak az útjaik miután kiélték saját vágyait, vannak akik hosszú hónapokra, vagy évekre megtalálják a szerelmet, akár még házasságra is vetemednek, mert úgy érzik, megtalálták az igazit, s boldogan élnek haláluk napjáig, de van olyan eset is, mikor elmúlik hosszú idő után a szerelem érzése és elválnak. Ezeket mind saját akaratukból döntik el az emberek. Meg tehetik. A mi, és a te helyzeted is más. Abban igazat adok Namjoon hyungnak, hogy esélyt kell adni, viszont a te helyzeted is megtudom érteni, mégha Jennie ellen szólok is. Mindenki megérdemli a  boldogságot, és nem tudom tisztában vagy-e azzal a ténnyel, hogy elválhatsz. Igaz, a kényszerházasság nem azért van, de te talán még engedékenyebb helyzetben is vagy, hisz a szüleid elég megértőek és valamivel engedékenyebbek. Ha ez nem így lenne, már az első nőhöz hozzá adtak volna, és a szökéseidet sem úsznád meg annyival, hogy mosnod kell.

Taehyung szavai felnyitották a szemem. Pont ezt szerettem volna. Ilyen megértésre vágytam.

-Na és mit tanácsolsz? Mit tegyek? Én nem tudom leélni az életem Jennivel. Nem szeretem úgy, ahogy azt gondoltam. Mint férj nem tudok helytállni mellette. Magamat ismerve, csak veszekednénk a későbbiekben, és ugyan úgy elszöknék, ha Király vagyok, ha Herceg. Nem szeretnék boldogtalanul leélni egy egész életet.-Taehyungra nézek, aki megértően bólint, majd kissé komoly, de mégis kedves arccal néz rám.

-Szerintem elsősorban Jennievel kellene beszélned és meghozni egy közös döntést. El kell mondanod neki, mit érzel, de az Ő szemszögét is megkell hallgatnod. Lehet, hogy találtok rá megoldást, ha pedig nem, akkor közös megegyezés alapján szétmentek, viszont akkor már a szüleiddel is beszélnetek kell, közösen. Ezügyben pedig megszeretnélek nyugtatni. Biztos nehéz lépésnek gondolod, de hidd el, hogy a szüleid szeretnek téged, és azt akarják, hogy boldog légy.-Taehyung szemei mélyen hatolnak az enyémbe, minden szavát sikerült megemésztenem, s bármennyire is beszél komolyan, nekem ez nagyon jól esik.

Szeretem benne, hogy ennyire határozott és komoly. Pont egy ilyen személy kell mellém. Aki tényleg, érdemben is hozzá tud szólni a témához, s ha kell, a szemembe mondja az igazságot. Egy olyan személy, aki megért.

-Köszönöm Taehyung. Nekem pont egy ilyen beszélgetésre volt szükségem.-nagy, széles mosollyal az arcomon nézek rá, boldogságomat pedig viszonozza szintén egy mosollyal, melyet úgy imádok látni orcáján.

-Örülök, hogy tudtam segíteni, s bármikor ha szükséged lenne rám, csak szólj.-biztatóan megszorítja a kezem, melyet még mindig fog, majd hírtelen felkel, ezzel együtt pedig engem is magával ránt.

-Hova megyünk?-kíváncsian nézek rá, de csak egy aranyos kuncogást kapok válaszul.

-Titok!-zárja le ennyivel, s tovább rángat maga után, azóta is kezemet fogva.

~~~~~~~~~~~~
Wáá! Szerintem megírtam az eddig talán leghosszabbnak bizonyuló részt. Remélem nem volt unalmas:/ a következő rész viszont egészen biztos, hogy izgalmas lesz!

Mindenkinek Boldog és Szerencsés Újévet Kívánok!🫶🏻❤️❤️💜💜