𝐖𝐚𝐧𝐠 /Taekook/ [ SZÜNETEL:( ]

~𝟸. 𝙺ö𝚝𝚎𝚝, 𝟾. 𝙿𝚊𝚛𝚊𝚐𝚛𝚊𝚏𝚞𝚜~

Az én szerelmem nem a szépségből született. Ilyesmihez nekem semmi közöm nincs, hogy is keveredhetnék ilyesmibe. Csakhogy egy másféle szerelem, mely bátortalanul, hosszú ismeretség után, a szenvedések kohójában jött létre, az állhatatosság kovácsolta ki, a tiszta szeretet révén vált tartós ötvözetté, kiállta az értelem próbáját, s a végén magától bontakozott ki hibátlan teljességében, ez a szerelem nevetett a szenvedélyen, mely forrón lobban fel, s hirtelen kialszik; ez a szerelem, ez kötött le engem; és bármi is támad fel, akárhogy táplálja, akárhogy széthúzza, azt nem szemlélhetem érzéketlenül.

Elmerengve sétálok valamerre a város utcáin, a nemrég olvasott köny leljesen összezavart és gondolkodóba is ejtett.

Újra és újra elolvasom, próbálom felfogni a szavak súlyát. Biztos vagyok abban, hogy a nagyapám írta ezt a könyvet. De abban is biztos vagyok, hogy ilyen dolgokról nem beszélnek az emberek. Mit kereshetett abban a boltban? Talán többet tudhatok meg az eladótól!

Ezzel a gondolattal is fordulok meg azonnal, arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy Taehyung itt lesz, és ennyire közel hozzám.

Unottan néz rám, kezei össze vannak fonva mellkasa előtt, bennem mégis megáll az ütő, és nem csak az ijedtség miatt.

-Kezdek hozzá szokni ahhoz, hogy reggelente bújócskázni akarsz!-mosolyog rám, amitől nagyot dobban a szívem, de aztán mérgessé válik az arca.-Két órája kereslek! Elfelejtetted, hogy edzésre kell menned?-kérdőn oldalra dönti a fejét, de még mindig nem válaszolok neki.

Túlságosan is a gondolataim rabja lettem, ami neki is feltűnik, és a kezemben lévő könyvre néz.

-Jungkook? Jól vagy? Mi ez a könyv?-aggodó tekintete láttán azonnal észhez térek, és enyhén meghajolok bocsánatom jeléül.

-Ne haragudj Taehyung. Nagyon elmerültem a gondolataimba. Tudod, nem teljesen vagyok még tisztában a saját érzéseimmel. Egy feleségét szánnak nekem a szüleim, mégis te vagy az aki tetszik nekem és aki iránt erős érzelmeim vannak. A válaszokat keresem, és azt hiszem, hogy ez a könyv segíthet nekem.-felmutatom az említett tárgyat, ő pedig lassan kiveszi a kezemből és olvasni kezdi a sorokat.

-J.H? Ő kicsoda?

-A dátumot elnézve és magát a történetet, valószínűleg Jung Hanbin lehet. A nagyapám.

Taehyung nagy szemeket mereszt rám, majd vissza néz a könyvre.

-Ezek szerint a nagyapád..?

-Úgy tűnik.-felsóhajtok, majd elveszem tőle az arany bevonatú füzetet.-Épp a könyves boltba akartam vissza menni, hogy válaszokat kapjak néhány kérdésre.

Taehyung szó nélkül ragadja meg a csuklóm, majd hátatfordítva kezd el vonszolni a belváros felé.

-Ha válaszokat akarsz, akkor meg fogod kapni! Segítek! Az edzés ráér! Ez most sokkal fontosabb!

Elmosolyodom viselkedésén, aztán szaporábbra vesszük lépteinket.

Miután vissza tértünk a boltba, az árus felé vettük az irányt.

-Elnézést Uram!-a megszólított kérdőn néz ránk fonott kalapja alól, ráncos szemeit pedig kapkodja kettőnk között.
-Tudna mesélni erről a könyvről?-felé nyujtom az említett darabot, öreg látószervei pedig hatalmasra nőknek, majd kikapja a kezemből.

-Ezt mégis hol szerezted?-mérgesen intézi felém szavait, én pedig az egyik távoli dobozra mutatok.

-Abban a dobozban volt.

Arca azonnal megváltozik, dühösből, kétségbesetté.

-Ezt nem szabadott volna elolvasnod! Ez egy elég titkos iromány! Sajnos nem beszélhetek róla!

Azzal el is fordul, hogy faképnél haggyon, viszont megragadom alkarját, maradásra bírva.

Leveszem fejfedőmet, az idős árus pedig szája elé teszi kezét.

-Kérem Uram! Tudnom kell miért írt ilyen történetet a nagyapám!

Az öreg hebegve néz körbe, majd lassan az alkaromra fog és egy eldugottabb helyre vezet minket.

Leültünk egy kisebb asztalhoz, az Úr pedig mélyen meghajolt előttem.

-Elnézést kérek Trónörökös! Nem tudtam, hogy maga az!! Iszonyúan röstellem a viselkedésem! Kérem bocsássa meg!

Taehyungra pillantok, aki szája előtt tartja tenyerét, nehogy észre vegye a boltos, hogy kissé mulatságos a viselkedése, emiatt pedig nekem is felfelé görbül ajkam.

-Nincs semmi probléma, Ne aggódjon Uram! Nem tudhatta! Kérem üljön le!-a székre mutatok, az idős eladó pedig felkel a földtől, majd helyet foglal velem szemben.-Kérem! Mondja el mit tud!

Mélyen nézek szemeibe, ő pedig állja pillantásom, aztán nagyot sóhajt.

-Uram, nem hiszem, hogy én lennék erre a legalkalmasabb ember. Miért nem a szüleit kérdezi meg erről? Ha ez kiderül, engem azonnal kivégeznek!- kétségbeesetten néz rám, én pedig gondterhelten dörzsölöm meg az arcom.

-Kérem ne aggódjon! Ez köztünk marad. Egyébként is én kérem erre. Minden áron meg védeném magát! Emiatt ne féljen. Egyébként is van jogom tudni róla, a szüleim pedig nem véletlenül hallgatták el előlem eddig. Vegyük úgy, hogy ez egy parancs tőlem.-biztató mosolyt küldök felé, emiatt pedig gondolkodóba esik, végül aztán bólint.

-Az amiről a nagyapja mesél a könyvében, a ferdehajlamúság. Azaz, vonzódás az azonos nemű emberek felé. Sokan úgy tartják, hogy ez egy betegség és elítélendő, van aki szerint pedig genetikai eredetű. Mivel az ön nagyapja is ilyen volt, eszerint előfordulhat később a családban ilyen... Úgy tudom a mai napig ellenzi az emberek többsége, bár vannak körök, akik elfogadják ezt a formát, mivel úgy vélik, hogy nem számít egy szerelemben ki, milyen nemhez vonzódik, ha a szerelem tiszta, kölcsönös és erős. A nagyapja hűséges típus volt a férfi párjához.
Mivel királyfi volt, meg kegyelmeztek neki, de a szerelmét megölték. Ezután töröltette el a homofóbia törvényét. Nem vagyok már fiatal, és buta sem. Tudom jól, hogy élnek itt is ilyen emberek, de inkább lapulnak, hisz félnek, hogy megköveznék őket. Mindenesetre a nagyapja egy nagyon bátor ember volt, amiatt, hogy felmerte vállalni a másságát abban az időben. Szerintem igazán tiszteletre méltó tett volt tőle.-az árus mosolyogva néz rám, ebből pedig látszik, hogy komolyan gondolja a szavait, ennek pedig rettentően örülök, hisz ezekszerint ezzel kapcsolatban nem maradi felfogású a kora ellenére.

-És maga szerint?

-Tessék?-néz rám kérdőn.

-Maga szerint ez mitől alakulhat ki egy emberben? Mitől lesz valaki más?

Karjait össze fonja mellkasa előtt, aztán hátra dől a székében, úgy gondolkodik el kérdésemen.

-Ez szerintem egy nehéz kérdés, és úgy gondolom erre sok év múlva sem lesz megfelelő válasz. Az ember egy furcsa lény, és biztos volt oka annak, hogy a szerelem ilyen fajtája is létre jött, hisz már az istenek körében is előfordult ilyen dolog. Véleményem szerint ez nem egy betegség, ezzel nem lehet megfertőzni senkit. A genetikai hajlamosság egyel értelmesebb feltételezés, de ez sem megalapozott. Szerintem teljesen mindegy ki az akibe beleszeret az ember, ha a teljes szívét kitárja neki, ha mellette áll jobban s rosszban is egyaránt és boldogok együtt.-elmosolyodom szavain, majd Taehyungra nézek.

Meghatott arcát látva, szívem megdobban, azután ismét vissza nézek az öreg árusra.

-Köszönöm a segítséget!

Felállok az asztaltól, a másik kettő pedig követi a példám. Az eladó a melletemlévőre néz egy pillanatra, majd rám, végül elmosolyodik.

Meghajol, mi pedig távozunk.

Ismét van mit emésztenem magamban, de azt hiszem sokkal tisztábban látok már.

Más vagyok mint más. Magasan, tüskésen,
így kell már élnem, s ha te nem volnál itt,
tán nem is látnék melegebb szemet zord
csillagokénál.