𝐖𝐚𝐧𝐠 /Taekook/ [ SZÜNETEL:( ]

~𝟸. 𝙺ö𝚝𝚎𝚝, 𝟻. 𝙿𝚊𝚛𝚊𝚐𝚛𝚊𝚏𝚞𝚜~

Érezni fogod legbelül, ha megértél a találkozásra. Becsülni fogod magad annyira, hogy tudd csak azt elfogadni, akire szívből vágysz. Nem beérni kevesebbel, csakis a legjobbal. Csak akkor és csakis akkor fog értelmet nyerni a milliónyi kiontott könnycsepp, és a be nem teljesedett, szappanoperásdis kapcsolatok. Érteni fogod, hogy velük miért nem volt rózsaszín köd, és vele miért van. Ugyanis ha bármelyikkel jött volna a nagy rózsaszín felhő, soha, de soha nem ülhetnél most ott mellette.

A legmegbízhatatlanabb dolog a világon az emberi szív. De egyben a legmakacsabb is. Akik összetartoznak, azok akár a világ végén is találkozni fognak. Az élet csupán egy szempillantás.

Taehyunggal még egy ideig feküdtünk a paplanon, s néztük a hullócsillagokat. Csendben voltunk mind a ketten. Ő is, és én is emésztgettük a nemrég történteket. Nagyvalószínűséggel egyikünk sem tudott volna mit mondani, hisz ez egy igen furcsa, és nem mellesleg szinte tiltott dolog az, amit mi az imént tettünk. Ezt nem lehet normálisként kezelni. A legelején teljesen elzárkóztam ettől a furcsa vágyamtól, vonzalmamtól, de minél többet agyaltam rajta, minél többet mérlegeltem magamban, egyszerűen elfogadtam azt az oldalamat.

Nem lett volna szabad csókolóznunk, hisz mind a ketten fiúk vagyunk, ráadásul királyi sarjak, de őszintén szólva, nem bántam meg, s újra meg tenném bármikor, akkor sem éreznék bűntudatot, hisz Taehyung különleges számomra, és szeretem.

Kissé nyugtalan vagyok vele kapcsolatban, hisz azóta nem szolt hozzám, még rám sem nézett. Lehet, hogy ismét át léptem volna egy határt?

Nem hinném, hisz megvoltam róla győződve, hogy nincs ellenére, és azt is tudom, érzem, hogy legalább ugyan annyira élvezte, mint én.

-Min agyalsz?-kezdeményezem végül én a beszélgetést, ugyanis nem szeretnék kétségek között maradni, és elfelejteni, vagy nem beszélni róla.

Felé fordulok, fejemet megtámasztom tenyerembe, s úgy nézek rá le, viszont Ő nem viszonozza tekintetem. Tovább kémleli azt a kevéske, sötét, csillagos égboltot.
Kezei összekulcsolva pihennek a hasán, s elég nyugodtnak tűnik, de én tudom, hogy őrlődik magában.

-Ez nem helyes Jungkook.-a nyilvánvalót ejtette ki a száján.-Én..nem tudom mit érzek, mit akarok. Nem akarok önző se lenni, hisz a testvérem a feleséged. Senkinek sem akarok csalódást okozni, és se téged, se magam nem szeretném veszélybe sodorni. Nekem ez elég hírtelen jött, pedig általában tudom mit miért csinálok. Tisztában vagyok a saját érzéseimmel és gondolataimmal mindig. Tudatosan teszek mindent az életben, megfontoltan és szabályosan. De te most elvetted teljesen az eszem. Nem tudtam gondolkodni, csak hagytam mindent úgy történni, ahogy a szívem akarja. Az elmém teljesen kikapcsolt miattad.

Az utolsó pár mondata elégedett mosolyt csal az arcomra, hisz imádom ha valakinek eltudom venni az eszét, bár ez nem sűrűn fordult elő eddig, és nem is szoktam kihasználni. Csak bizonyos esetekben..khm.
Tetszik Taehyung kipirosodott arca. Azt hiszem az egyik kedvencem lesz, bár nehéz rangsorolni, hisz nekem mindene, az egész lénye tökéletes.

-Taehyung. Te egy nagyon jó ember vagy. Túl jó.-érdeklődve fordul végül felém, én pedig folytatom mondanivalómat.-Nagyon kedves és odaadó vagy, a lelked odaadnád azokért akiket szeretsz, de néha magadra, a saját boldogságodra is gondolnod kell, mert ez a hatalmas szíved fogja okozni így a veszted. Ha mindenkit magad elé helyezel, sosem leszel igazán boldog. Néha meg kéne makacsolod magad és nem csak az eszedre, hanem a szívedre is hallgatnod kellene. Azt tudni, hogy neked mi a jó, neked mi okoz boldogságot, hogy te mit akarsz most és az életben. Hogy mire van neked szükséged, hogy neked mi lenne a legjobb, nem csak másoknak. Egy életed van, kikell használni amíg lehet. Boldognak és szabadnak kell lenni, meg kell élni a pillanatot ahhoz, hogy igazán éljünk.

Monológom közben Taehyung szívére böktem többször is, hogy nyomatékosítsam szavaimat. Elmerengve vizslat egy ideig, majd egy nagyot sóhajt.

-Időre van szükségem, hogy ezt az egészet megemésszem és felfogjam a szavaidat.-komoly tekintettel néz rám, én pedig halványan elmosolyodva bólintok, majd belesimítok a hajába, amit zavartan, de hagy.

-Nem szeretnék semmit rád erőltetni, csak azt szeretném, ha boldog lennél. Mert én az vagyok veled. Ez a simogatás is ösztönösen jött. Én már egy ideje őrlődöm magamban, és kezdek hozzá szokni ehhez az oldalamhoz, így, hogy velem vagy. Soha senkivel nem voltam ilyen felszabadult és vidám mint veled, ezért vigyáznom kell rád.-Taehyung homlokára egy gyönge puszit lehelek, amit szintén hagy, ez pedig roppant jól esik, és különös forrósággal tölt el. Úgy érzem még többet akarok belőle, ezért nem távolodok el tőle annyira. Arcára is adok egy puszit, aztán a szája sarkába, végül ajkait is újra birtokba veszem, bár sokkal hosszabb és érzelmesebb csókkal ajándékozom megy, amit szintén hagy, sőt még viszonoz is.

Arcomra helyezi egyik tenyerét, melyet tűzforrónak érzek, s bizsergetőnek is egyaránt. Jobban magához húz, nekem pedig eszem ágában sincs ellenkezni, inkább sokkal közelebb húzódom hozzá. Nem sokkal később végül az alattam fekvő húzódik el, amit csalódottan vizslatok, de ne szólok érte.

-Azt hiszem ideje lenne haza menni.-lágyan mosolyog rám, amit viszonzok, majd bólintok, s felkelünk a pokrócról. Elég későre jár, biztos, hogy ezért kapni fogok, bár abban nagyon reménykedem, hogy Jennie már alszik.

Csendesen sétálunk a palota felé, néha egymásra pillantunk, s mikor tekintetünk találkozik, mosolyogva fordulunk el.
Mint két nagyon fiatal szerelmes.

Halkan settenkedünk végig a folyosón, majd megállunk Taehyung ajtaja előtt.

-Meddig maradsz?-kérdezem suttogva.

-Kivételesen most elég sokáig.-mosolyog rám.

-Ennek roppantul örülök. Így sok időt tölthetek veled.

-Abban biztos lehetsz, ugyanis holnap íjász órád lesz.-gúnyos mosolyt ölt magára, de ez egyáltalán nem érdekel.

-Hiába mosolyogsz ilyen ördögien, én ennek akkor is örülök. Majd mást csinálunk helyette.-halkan felnevet gondolatmenetemre, aztán szemeit is megforgatja.

-Ne is reménykedjen Őfelsége! Előbb a kötelesség, aztán a szórakozás.-végig hatalmas mosollyal magyaráz, nekem pedig azt hiszem elolvadt a szívem.

-Majd meglátjuk.-felhúzom a szemöldököm, majd körbenézek a folyosón, s miután meggyőződtem arról, hogy egy lélek sincs a környéken, gyorsan adtam Taehyung szájára egy puszit, s mielőtt még felocsúdott volna a döbbenetből, gyorsan a szobám felé iszkoltam.

Az ajtó előtt megálltam, s rá néztem, Ő pedig csak mosolyogva megingatta a fejét, majd intett egyet, s besétált a hálóba.

Nagy levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam, majd halkan lenyomtam a kilincset és óvatosan besétáltam a szobába, viszont abban a pillanatban megis torpantam, ahogy kettő lépést tettem előre.

-Merre jártál Kook?

~~~~~~~~~~~~~~~
Mindig a Chase Atlantic számok ösztönöznek az írásra.💜