𝐖𝐚𝐧𝐠 /Taekook/ [ SZÜNETEL:( ]

~𝟸. 𝙿𝚊𝚛𝚊𝚐𝚛𝚊𝚏𝚞𝚜~

Mi a szerelem? Nemcsak általában, hanem esszenciájában? Vágy, tomboló szükség és hiány, egy űr az ember testében, amit csak a másik tölthet be, nélküle üresen kong minden.
Mi a szerelem? Semmi sincs a világon, sem ember, sem ördög, sem semmi, amire annyi gyanakvással tekintenék, mint a szerelemre, mert az minden másnál jobban beleveszi magát a lélekbe. Nincs semmi, ami annyira hatalmába tudná keríteni, annyira le tudná nyűgözni a szívet, mint a szerelem. Amiért is, ha nincs mit szembeszegezned vele, a szerelem teljességgel a vesztébe kergeti a lelkedet. (...) Mert ha nincs kellőképp fölvértezve, és túl heves a fogadtatása, akkor a lelket átható szeretet is vagy elbukik előbb-utóbb, vagy összevissza kezd hatni. Ó, a szeretet sokféle, közeledtekor a lélek előbb ellágyul, majd megbetegszik. Mondd, mi a szerelem? Két lélek, egy gondolat; két szív, egy dobbanás.

Létezik egy kötelék. Nem látható, nem hallható és nem is tapintható. Csak érezni lehet. Már abban a pillanatban érzed, mikor először megpillantod azt a bizonyos valakit, és bizony onnantól kezdve érezni is fogod.

A szerelem akkor jön, mikor legkevésbé várjuk, és ahonnan legkevésbé várjuk.

Minél közelebb érek hozzájuk, annál inkább kirajzolódik a fiú arca szemeim előtt.
Meglepetten nézek tovább szemeibe, ugyanis feltűnik, hogy míg egyik szeme monolid, a másik duplaszemhélyú, ami errefelé igencsak ritkán előforduló szempár. De nem furcsa, sőt, tökéletesen illik hozzá.

Mikor eléjük érek, végül elfordítja a fejét, s az asztalra néz. Már rutinszerűen közelítem meg a Hercegnő mellet lévő szabad helyet, s melőtt még leülnék, udvariasan meghajolva köszöntöm őket.

A velem szemben ülő, arany hajú szinte azonnal felkel, s meglepetten figyelem ahogy meghajol előttem, majd visszaül a helyére.

A szüleim mosolyogva néznek rá, aztán a Hercegnőre pillantanak.

Felkel ültéből, s miután felém fordult, Ő is meghajolt.

-Örvendek a találkozásnak Herceg.-halvány mosollyal az ajkain néz rám, én viszont csak pislogni vagyok képes.

Igazán illedelmes testvérpárt látok a szemeim előtt.

-Én is örvendek.-ismételten meg hajolok, majd kezemmel invitálom a leányt arra, hogy nyugodtan üljön vissza a helyére. Bólint, majd teszi is amire néma szavakkal kértem, én pedig követem példáját.

-Jungkook, ők a Kim család utódjai. Kim Jennie hercegnő, és az öccse, Kim Taehyung királyfi.-miután Namjoon után az édesapám is bemutatta őket, kihozták a vacsorát.

-Nagyon jól mutattok egymás mellet Fiam.-anyám mosolyogva néz rám, amire felkapom a fejem. A mellettem lévő szégyenlősen lehajtja a fejét, én viszont a Királyfira pillantok.

Halvány mosollyal az ajkain les fel a táljából, s amint feltűnik neki, hogy éppenséggel őt nézem, azonnal vissza hajtja a fejét.

-Te is itt fogsz élni?-kérdezem, végig sem gondolva mondandómat, hisz ez volt az első ami eszembe jutott, s hajlamos vagyok gondolkodás nélkül cselekedni, ami egyébként nem igazán egy jó tulajdonságom, ahogy a kíváncsiskodás sem.

Gondolataim főszereplője nagy szemekkel emeli rám tekintetét, majd körbe néz, hogy biztos legyen abban, neki címeztem kérdésemet.

Halványan bólint, nekem pedig akaratlanul is felfele görbülnek ajkaim, majd amint ezt realizálom, zavartan vonom össze szemöldökeimet, s fejemet is halványan meg rázom.

Mi van velem?

-Taehyung lesz Namjoon mellett, a segítőd.-anyám a mellettelévő vállára simít, majd folytatja.- Mivel veled majdhogynem egyidős, úgy gondolom, hogy jobban szemmel tud tartani, és legalább össze tudtok barátkozni is, hisz a menyasszonyod testvére. Örülnék ha jól kijönnétek egymással. Ez a Kisherceg sokkal érettebb a koránál, ezért úgy hiszem, hogy némi etikát is tudsz tőle tanulni, ezzel csökkentve a szeleburdi, és szemtelen viselkedésedet.-a Királynő kissé mérges pillantást vet rám, emiatt pedig meghunyázkodva hajtom le a fejem.-Persze ez nem azt jelenti, hogy kedvedre ugráltathatod! Légy reá is tisztelettel!-szülőm hangja fenyegetően hangzik, ezért fel pillantokrá, majd bólintok.

Nem sokkal később elmosolyodik, ezzel együtt pedig folytatjuk a vacsorát.

Étkezés közben nem igazán beszélgetünk, hisz az elég nagy tiszteletlenség lenne, viszont ez a csend, úgy érzem, hogy meg fullaszt.

Torkom össze szorul, ahogy végigjár az idegesség halvány érzése, amely keveredik a kétségbeeséssel, hisz most realizáltam igazán, hogy bizony ez a Hercegnő itt fog élni, ebben a Palotában, akivel össze kell házasodnom. Nem mellesleg, a nyakamba vartak egy Herceget is. Ha tényleg olyan, mint amilyennek anyám be állítja, akkor nem fogok tudni csak úgy meg szökni itthonról, hisz félő, hogy be márt a szüleimnek, ők pedig rám küldik az örséget, akik aztán szépen haza vonszolnak, s jobb esetben csak szobafogságra ítélnek, rosszabb esetben pedig meg sürgeti a házasságunkat.

Nem szeretnék el köteleződni emellett a lány mellet sem, bár kétségtelenül szép, s illemtudónak tűnik. Nemes Hercegnő, mégsem érzek semmit vele kapcsolatban.

Annyi a szerencsém, hogy a szüleim sem adnak össze akárkivel akik nekik szimpatikusak, hisz ki kell nekik is ismerniük. Azt, hogy mivel töltik a napjukat, s arra is oda figyelnek, hogy mi egymással hogyan is bánunk. Mennyire jövünk ki egymással, mennyire van meg az összhang.

Ismét felpillantok a Hercegre, aki éppen most fejezi be a vacsoráját, majd szépen lehelyezi az evőeszközöket a táljára, ezzel tudatva, hogy Ő végzett.

A poharáér nyúl, amit lassan megemel, s bele kortyol az italába.

Ujjai hosszúak, és szépen ápoltak. Bal csuklójára egy piros fonál van kötve, mely a ruha takarásából bukkant elő, ahogy kacsóját óvatosan megemelte. Ádámcsutkája szépen emelkedi fel, majd le, miközben szemeit lehunyva tartja. Hosszú szempillái simogatják hibátlan, porcelán arcát.

Miután ki itta a az üvegpohár tartalmát, szinte hangtalanul vissza helyezi azt a helyére. Ajka csillog a víz maradványai miatt, ezt pedig Ő is érzi, ezért lassan kidugja nyelvét, hogy aztán meg nyalja száját.

Erre a látványra nekem pedig nyelnem kell egyet. Ahogy tovább nézem, a szorongásom is egyre alábbhagyott, de amikor feltűnt, hogy sötét szembogaraival engem vizslat, zavartan kaptam el róla tekintetem.

Arcom égni kezd, füleimmel együtt, mintha valami rossz dolog miatt értek volna tetten, úgy érzem magam.

Bár ahogy el gondolkodom az elmúlt perceken, tényleg úgy érzem, hogy ez nem volt helyes.