𝐖𝐚𝐧𝐠 /Taekook/ [ SZÜNETEL:( ]

~𝟷𝟻. 𝙿𝚊𝚛𝚊𝚐𝚛𝚊𝚏𝚞𝚜, 𝙴𝚙𝚒𝚕ó𝚐𝚞𝚜~

Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tűz fut végig testemen. És a hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének. És remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek. És könnyek gyűlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet. És hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál.

Immáron a vacsora asztalnál ülünk, s egyszerűen nem bírom levenni a szemem a szemben ülő barnaságról. Az arany árnyalatú hajszíne is rettentően felkeltette már az érdeklődésem, mikor először megláttam, de a mostani egyszerűen gyönyörűen áll neki. Sötét a színe, már majdhogynem fekete hatást nyújt, ez nagyon illik a porcelán bőréhez, és a sötét, csillogó szemeihez. Nem értem, hogy lett ennyire sötét a haja, két hét alatt.

Az viszont rettentően rosszul esik, hogy egész idő alatt, Ő rám se hederít.

Távolságtartó, mégis udvarias, mint a legelején.

Ez pedig bosszant.

-Mesélj Kedvesem. Hogy érezted magad a Birtokon?-édesanyám mosolyogva, s érdeklődve tekint gondolataim főszereplőjére, aki miután letette az evőeszközt, illedelmesen felé fordult.

-Nagyon örültem annak, hogy haza térhetek, mégha csak egy kevés időre is. Tennivaló akad bőségesen, s a Királlyal is volt miről beszélgetnünk. Amint a Hercegnő férjhez megy, vissza költözöm a palotába.-mosolyog tovább, nekem pedig kiesik a pálcika a kezemből, majd dühösen állok fel, s hagyom el a termet, a ledöbbent arcokkal egyetembe.

Dühösnek érzem magam.

Mérges vagyok Taehyungra, de leginkább magamra.

Az, hogy vissza tért, újra összekavart érzelmileg, s most, hogy kiderült, hamarosan végleg elmegy innen, dühössé tesz.

Elárulva érzem magam, de azt nem tudom miért, hisz én döntöttem először úgy, hogy kettőt hátralépek.

Nem ilyennek ismertem meg a Herceget. Sokkal közvetlenebb és barátságosabb volt az elején, most pedig mintha az ellentéte lenne velem szemben.

Talán ezzel a távolságtartásommal váltottam ki ezt belőle?

Teljesen össze vagyok zavarodva. Beszélnem kell vele.

-Királyfi?!-a megszólító felé fordítom a fejem, ekkor pedig Taehyung lép elém, s kissé ijedten tekint rám.-Valami baj van?

Tisztes távolságban áll meg előttem, én pedig úgy érzem, menten elsírom magam.
Úgy érzem magam mint egy piciny leány.

-Nem! Minden rendben van Taehyung. Igazán nem volt szükséges utánam jönnöd.

-Biztos vagy ebben?-kezét óvatosan a vállamra teszi, s szomorúan pislog arcomra, mindeközben nekem összeugrik a gyomrom, és hírtelen megnyugvás telepszik rám.

Hihetetlen mit vált ki belőlem egyetlen gyönge érintése.

-Persze, csak tudod, nagy a nyomás rajtam az esküvő miatt.-a gyengéd érzéseket hírtelen felváltja a harag, ezért ki mondtam azt, ami először eszembe jutott.

Az előbb még annyira beszélni akartam vele, de most ahogy Őt nézem, hírtelen meggondoltam magam. Nem akarok vele beszélgetni!

-Természetesen meg tudom érteni, ez hatalmas nyomást helyezhet rád. De biztos vagyok abban, hogy csodálatos életetek lesz.-Taehyung lágyan elmosolyodott, fejét pedig egy pillanatra lehajtotta, amit érdeklődve vizslattam, majd ismét rám mosolygott, s miután próbált megnyugtatni-amire egyébként nem volt szükség, ugyanis egyáltalán nem izgultam a hamarosan sorra kerülő, igen fontos esemény miatt-magamra hagyott, ekkor pedig a szívem fájdalmasan szorult össze, csak az okát képtelen voltam megérteni. Talán nem is akartam.