𝐖𝐚𝐧𝐠 /Taekook/ [ SZÜNETEL:( ]

~𝟹. 𝙿𝚊𝚛𝚊𝚐𝚛𝚊𝚏𝚞𝚜~

Az úgynevezett pillangóhatás lényege: a pillangó selymes szárnyainak egyetlen, szinte észrevehetetlen rebbenése is hatalmas változásokat idézhet elő. Lehet, hogy az életemben van valahol egy szárnyait rebegtető pillangó?

Már csak hangulatok vannak, érzések, ízek, illatok és dallamok. Napszakok, évszakok és életszakaszok. Helyek, színek és emberek. Változások és állandóságok. Álmok és valóságok.

A vacsora végeztével mindnyájan kisétáltunk az előtérbe, majd miután Namjoon is bemutatkozott az új lakóknak, a szüleim megkértek arra, hogy vezessem körbe az Úrfit, míg ők elvezetik a Hercegnőt a szobájába.

Megértésképpen bólintottam, majd szemeimmel jeleztem a fiúnak, hogy kövessen az emeletre.

-Ez az én szobám.-bal kezemmel a jobb oldali ajtóra mutatok, majd azán a mellettelévőre.-Ez itt a fürdőszoba, a mellette lévő pedig a tiéd lesz.-oldalra nézek rá, Ő pedig némán bólint.-Nem igazán vagy beszédes.-teljes testemmel felé fordulok, s érdeklődve nézek a megszeppent fiatalabbra.-Ne aggódj, nem eszlek meg.-nevetek fel halkan, amit egy halvány mosollyal reagál le, majd szégyenlősen lehajtja a fejét.

Lágy tekintettel kémlelem tovább, s mos,t hogy szemtől-szemben áll velem, jobban szemügyre tudom venni alakját.

Vékony, szinte már femininim testalkattal rendelkezik, bár a Hambok takarásából túlsokminden nem látszódik rajta. Nem sokkal alacsonyabb nálam, ezért felnéznie sem szükséges rám, ha a szemeimbe akarna nézni.

Furcsa. Eddig szinte szemérmetlenül bámult rám, most viszont teljesen ellentétes a cselekedete.

-Sajnálom.-szólal meg, én pedig meglepetten nézek rá, hisz nem gondoltam volna, hogy ennyire mély orgánummal rendelkezik. Furcsa, bizsergető érzés szalad végig testemen, amit egyáltalán nem tudok mire vélni.-Új még nekem ez a környezet, de hamar bele fogok szokni. Ne haragudjon a kellemetlenségem miatt.-mélyen meghajol, ezt pedig szintén nem tudom mire vélni, hisz ő is egy Herceg, nem pedig egy alsóbbrendű.

-Kérlek Taehyung, tegezz nyugodtan, és meghajolni sem szükséges, hisz te is egy Herceg vagy.-zavartan megvakarom a tarkómat, Ő pedig rámnéz, majd ismét elmosolyodik, ez pedig belőlem is akaratlanul egy újabb mosolyt vált ki.

-Tudom, de te hamarosan Király leszel, így muszáj meg adnom a megfelelő tiszteletet.-megdöbbenve nézek rá, hisz édesanyámnak tényleg igaza volt. Igen érett gondolkodású ez a fiú, bár annak igazán örülök, hogy a magázást ilyen könnyedén elhagyta.

-Velem szemben nem kell.-kuncogok fel, majd a szobám ajtaja előtt megállok.-Tudod, én elég szeleburdi vagyok, nem véletlenül vart engem a nyakadba a Királyné. Nem mondom, nehéz feladatod lesz mellettem. Még sokszor Namjoon hyungon is kifogok.-szórakozottan rá kacsintok, Ő pedig egy félmosolyt ereszt arcára.

-Azt majd meg látjuk Felség.-rám vigyorog, miközben pimasz módon megemeli pisze orrát, majd Ő is a lakrésze felé veszi az irányt.

Az ajtóban még rám pillant, majd egy gyengéd meghajlás után eltünk a falap mögött, én pedig elképedve nézem hűlt helyét.

Ez a fiú olyan titokzatos, olyan furcsa. Egyik percben még egy tisztelettudó, szende, s megszeppent Herceget látok benne, aztán hírtelen egy pimasz kisfiú tűnik elő belőle.

Az egyik percben olyan mint én, de mégis más.

Ezt nem tudom mire vélni, de egyre inkább fel kelti az érdeklődésem. Olyan kíváncsi vagyok rá, hogy mégis milyen Ő valójában.

Meg akarom ismerni.

Alig várom, hogy mégtöbb időt együtt tölthessünk.

Ezekkel a gondolatokkal hajtom álomra a fejem, várva a holnapi napot.

-Jó reggelt Herceg!-egy ismeretlen, mégis ismerős hang szólal meg mellettem, majd elhúzza az eddig napot eltakaró függönyt, ezzel sikeresen kivakítva a még mindig csukott szemeimet.

Morogva fordulok át a másik oldalamra, magamra húzva a takarót.

-Ideje felkelni!-szól rám, én pedig a takaró alatt emelem fel kérdőn a szemöldököm.

-Te nem Namjoon vagy, szóval hagyj békén!-morgom tovább, aztán át fordulok a másik oldalamra.

Az ismeretlen kuncogó hangot hallatva lépeget valamerre, majd egyszer csak besüpped mellettem az ágy, és óvatosan lehúzza a fejemről a takarót.

Lassan nyitogatom fáradt szemeimet, hogy megszokjam a kinti fényt, majd amint realizáltam, hogy Taehyung szemezik velem, mosollyal az arcán, látószerveim szinte kipattannak a helyükről.

-Nem, én nem Namjoon vagyok. Neki dolga van a faluban, így engem kért meg a Királyné, hogy ébresszelek fel.

Meglepetten pislogok rá, hisz tegnap még nem volt velem ennyire közvetlen. Úgy viselkedik, mintha már régóta barátok lennénk.

Engem ez egy cseppet sem zavar, sőt, örülök a közvetlenségének, egyszerűen csak szokatlan.

-Értem.-zavartan köhintek, majd felülök, hisz egy darabig csak néztünk egymásra némán.

Nem értem, miért jövök zavarba ettől a fiútól, de kezd megrémíteni ez a furcsa érzés, melyet Ő vált ki belőlem.

Felkel mellőlem, majd a szekrényemhez sétál. Szemeimmel érdeklődve követem mozdulatait, melyek olyan lágyak mint a vaj. Nessztelenül kutakodik, majd kivesz egy szürke Hambokot a szekrényemből, amit érdeklődve vizslatok. Ez azt jelenti, hogy megyünk valahova.

-Hová megyünk?-kérdezek rá a fejemben motoszkáló kérdésre, Ő pedig felém forul.

-Íjászkodni.-mosolyog rám, majd amint letette a ruhámat a szék támlára, az ajtó felé vette az irányt.-Öltözz fel nyugodtan, aztán gyere le reggelizni. Utána indulunk.-a kilincsért nyúl, de mielőtt még ki lépne a küszöbön, vissza néz rám, hisz feltettem neki egy újabb kérdést.

-Ki jön még?-hátra pillant rám, majd a világ legártatlanabb arcával válaszol.-Senki más. Csak ketten leszünk.-feleli, majd el hagyja a szobámat.

Ez az arc.

Leírhatatlan volt számomra.

Hírtelen izgatottság vette át az uralmat a testem felett, amit meglepetten vettem észre magamon, majd szinte azonnal kihuppantam a kényelmes ágyamból, hogy minél előbb elkészülhessek, s kezdetét vegye a nap.

Egy olyan nap amit Taehyunggal tölthetek, így alkalmam lesz jobban megismerni.

De, hogy miért is hoz lázba ennyire ez az egész szituáció, arra szeretnék választ kapni, mert sejtelmem sincs, hogy mi történik jelenleg magammal.