𝐖𝐚𝐧𝐠 /Taekook/ [ SZÜNETEL:( ]

~𝟸. 𝙺ö𝚝𝚎𝚝, 𝟿. 𝙿𝚊𝚛𝚊𝚐𝚛𝚊𝚏𝚞𝚜~

Ajándék az is, amikor a Nap megsimogatja az arcodat. Ajándék az is, ha egy esőcsepp a tenyeredbe hull. Ajándék az is, ha felragyog az égen a szivárvány. És amikor a szél belekapaszkodik a hajadba, az is ajándék.

-Na és most hogyan tovább?-Taehyung kérdőn néz rám, miután kiértünk az üzletből, én pedig mosolyogva nézek rá, majd elindulok.

-Menjünk Íjászkodni.

-Tessék?-nagy szemeket mereszt rám mikor beért, ez pedig nevetésre késztet.

-Jól hallottad! Jó kedvem van. Tanulnom is kell valamit.

-Valamit tervezel?-szemeit össze húzza, mire csak fejem rázom.

-Komolyan beszélek! Te mondtad, hogy előbb a tanulás, aztán a szórakozás, szóval jobb ha igyekszünk.

-Aha! Szóval erre megy ki a játék!-megvilágosodva bólogat, én pedig megállok előtte, s meg fogom a kezét. Tettem miatt pedig kissé lefagy.

-Kedvellek!... És szeretnék veled sok időt tölteni, kettesben. Szóval igyekezz.-megbököm az orrát, ám tettem miatt megrezzenik, én pedig előre szaladok.

-Hé! Várj meg!-nevetve fordulok hátra, a látvány pedig mintha lelassulna. Mosolyogva fut utánam, világos haja pedig csak úgy csillog, ahogy rá süt a napfény.

Ez a pillanat örökre beleégett az emlékezetembe.

***

-Jólvan, most hunyd be az egyik szemed, és koncentrálj a tábla közepére.-leeresztem a karom, és sóhajtva emelem rá a tekintetem.

-Tae, tudom hogyan kell Íjászkodni.-elmosolyodom, de amint meg látom döbbent arcát, kissé kétségbeesek.
-Mi a baj? Valami rosszat mondtam? Tudod mit? Segíts! Nem megy nekem ez! Jobb lesz, ha elmagyarázod.

Taehyung hirtelen megrázza a fejét, majd a kezemre teszi az övét.

-Nem, semmi baj. Tudom, hogy te is tudod mit kell csinálni, csak meglepődtem, hogy Tae-nek neveztél.

Hanyagul vállat ránt, de én látom az arcán, hogy zavarba jött.

-Ezek szerint tetszik ha így hívlak?-széles mosollyal vizslatom, ő pedig lassan néz rám.

-Bevallom... Tetszik. Nagyon is.-mosolyog végül ő is, ettől pedig csak még boldogabbnak érzem magam.

-Rendben. Akkor így foglak szólítani.-rá kacsintok, amit pironkodva reagál le, majd vissza fordulok az íjász tábla felé.

Néhány óra gyakorlás után, és sok nevetéssel később, Tae úgy dönt, hogy most már abba hagyhatjuk az íjászatot, és csinálhatunk valami mást is.

-Miért nevetsz még mindig?-felfuvalkodva nézek a mellettem sétálóra, aki vagy már öt perce a hasát fogva nevet.

-Majd..majdnem el találtad azt a Fácánt.-nevet tovább hangosan, én pedig meglágyulok tőle, s egy kis mosoly nekem is felkúszik az arcomra.

-Ha eltaláltam volna, akkor lett volna mit megsütni.-vállat rántok, majd leülök a fűbe, ugyanis megérkeztünk a kis titkos vízesésünkhöz.

-Igazad van.-mutat rám mosolyogva, majd helyet foglal mellettem.

-Tudod Tae, sokkal tisztábban látok már kettőnkkel kapcsolatban, de tanácstalan is vagyok. Kavarognak bennem az érzések, és a gondolatok.-sóhajtva nézek fel a felhős égre, s mintha saját magam látnám belülről.

-Ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz?-Taehyung a kezét az enyémre helyezi, s meg is szorítja nyomatékosítás képpen.

Mosolyogva fordulok felé, a szívem pedig mintha megnyugodna. Olyan szeretet és biztonság érzet kap el, mint még talán soha. Ez a fiú maga a megtestesült jóság és nyugalom.

-Szerencsésnek érzem magam, amiért rád találtam és amiért megszerettelek.

-Én is megszeretlek Jungkook.-lágy mosoly jelenik meg arcán, én pedig magamtól húzódom közelebb hozzá.

Lassan lehunyom szemem, vele együtt, míg már orra hegyét megérzem enyémen, s aztán ajkainkat lassan egymáséra illesztjük.

Lassú csókunk közben, megérzem, hogy egy eső csepp az arcomon terül el, majd egyre több, emiatt szétválunk egymástól, s az égre pillantunk. A nap süt, de az eső egyre jobban esik. Egymásra nézünk, s elmosolyodunk, hisz mind a ketten tudjuk mi következik a napsütötte eső után, majd Tae arcára fogva húzom magamhoz vissza, egy sokkal érzékibb, szenvedélyesebb csókra.

Nem sokkal később elválunk egymástól, s ledőlünk a vizes pázsitra, majd nevetve nézünk fel a kék égre. Az eső megáll, felettünk pedig egy gyönyörű szivárvány jelenik meg.

-Jungkook!-kérdőn fordítom a fejem Tae irányába, aki meglepetten néz még mindig felfele, én pedig össze ráncolom a szemöldököm.

-Mi a baj?

-Nézd! Két szivárvány van az égen.

Nagy szemeket meresztek, majd én is jobban vizsgálni kezdem az égboltot, s jobban koncentrálva, én is észre veszem a második, kissé halványabb árnyalatú szivárványt.

-Ez gyönyörű, akárcsak te.-mosolyogva figyelem meglepett reakcióját, s aztán az ő ajkai is felfele görbülnek, végül kezét az enyémre helyezi.

-Azt hiszem ideje haza menni, mielőtt még megfázunk.-Taehyung felül, en pedig szomorúan pislogok rá.

-Nemár Tae! Hisz olyan jó idő van. Maradjunk még, hamar megszáradunk. Vagy, ha már itt vagyunk, miért nem fürdünk a tóban?

-Nem! Ez most nem olyan jó ötlet.-fejét elfordítja, én pedig felhúzom szemöldököm.

-Csak nem zavarban vagy Taehyung?- mosolyogva ülök fel, ő pedig hirtelen kapja rám nagy, kerek szemeit, arca pedig enyhén pirosasan virít.

-Nem! Csak..most nem jó, meg fogunk fázni. Kérlek inkább menjünk haza.-kérlelően néz rám, én pedig mosolyogva bólintok végül.

Leporoljuk koszos ruháinkat,-elég kevés sikerrel-majd elindulunk haza.

Jókedvűen beszélgetve, s nevetve ballagunk végig a falun, aztán mikor beérünk a kapun, arcunkról lefagy a vigyor.

-Megtudhatnám merre voltatok?-kérdezi anyám mérges hangon, keresztbe font karokkal.

-Az Íjász pályán.-válaszolok, de ő megrázza a fejét.

-Már három órával ezelőtt elküldtem Namjoont érted, de nem voltál ott, szóval ne hazudj Jungkook! Taehyung azért van itt, hogy téged segítsen, de ahogy látom ez nincs így! Nem egy barátot szereztem neked, hanem egy Tanárt, de azt hiszem ő sem követi a parancsomat! Borzasztóan szemtelenek vagytok mind a ketten! Talán az lenne a legjobb, ha vissza küldeném a hazájába!

Sokkoltan nézek Taehyungra, aki ugyan olyan arccal néz rám, mint én rá.

Hogy micsoda?

Két ember találkozása egyszerre lehet isteni adomány és embertelen szenvedés forrása. Mert csak a mesében fordul elő, és a valóságban soha, hogy két ember minden bonyodalom nélkül, szabadon szeretheti egymást és egymáséi lehetnek. Ha ez így volna, nem lenne annyi félrelépés, válás, titkos románc, boldogtalanság. Ám az emberek szeretik a bonyodalmakat, különösképpen a szerelemben.