𝐖𝐚𝐧𝐠 /Taekook/ [ SZÜNETEL:( ]

~𝟾. 𝙿𝚊𝚛𝚊𝚐𝚛𝚊𝚏𝚞𝚜~

Szereted, és ez ellen nem tehetsz semmit. Semmit! Se az eszeddel; se az akaratoddal. De nem is akarsz tenni ellene. Pontosan tudod, hogy ez a szerelem nem olyan érzés, ami ész-okoktól vagy elhatározásoktól függ. Ez az érzés öntörvényszerű vonzódásból, emlékek sokaságából ötvöződött össze, és nem te uralkodol rajta, hanem te vagy alárendelve neki.

Amikor egy új, izgalmas személlyel találkozunk (...), olyan folyamatokat indít el, aminek vonzódás, gerjedelem, mánia a vége. Elvonja a figyelmet, és az ember folyton arra a bizonyos valakire gondol... de nem csak gondolunk rá: felépítünk egy belső modellt. Adódik a kérdés: valóban a másik személybe szoktunk szerelmesek lenni, vagy csak a róla alkotott képbe?

Egy csak a lényeg, ne add fel a lényed
Hisz kacér az élet, tedd magadévá és élvezd.

Kelletlen sóhajjal az ajkaimon vetem bele magam az ágyamba, a vacsora után.

Namjoon érdeklődve néz rám, majd összefonja karjait maga előtt, s közelebb merészkedik hozzám.

-Valami baj van?-kérdezi gyanakodva, s szemöldökeit összevonja. Fáradt szemeimet rá emelem, majd tenyerembe temetem arcomat, s szenvedő nyöszörgéssel válaszolok kérdésére.-Ennyire rossz volt?-valószínűleg feltűnt neki ismerős cselekedetem, mivel elég sűrűn vetítem rá ilyen formában a válaszom, egy aktuális Hercegnővel töltött étkezés után.

-Oly' annyira nem érdeklődőm felé, ahogy a többi nemes hölgy iránt sem.

-Mi történt? Nem volt jó?-kérdezősködik tovább, majd leül az ágyam szélére.

-Igazság szerint nem volt vészes.-válaszom után össze ráncolom szemöldököm, hisz vissza gondolván az eseményre, egészen kellemes volt.

-Nem értelek. Jungkook, szerintem te már rögeszmésen elutasítod a hölgyeket. Annyira meg szoktad már, hogy mindenkit elutasítasz, és senki nem felel meg neked, hogy már azt sem tudod el dönteni, milyen volt?-meredten pislogok magam elé, ahogy fogadom be elmémbe a Namjoontól hallott információkat, s talán igaza van.

-Talán igazad van.-szólalok meg néhány perc némaság után, Ő pedig érdeklődve vizslat.-Nem hazudok, nem volt olyan vészes mint általában, egészen kellemes volt, de ez nem változtat azon tényen, hogy nem érzek iránta semmit.

-Jungkook, te mindenkit elutasítasz. Szerinted mi lehet ennek az oka?

-Talán az, hogy nincs meg az az érzés, amit szerelemnek hívnak. Sosem voltam még szerelmes Namjoon, mond milyen?-kérdésem után be hunyom a szemem, a mellettem lévő pedig gondolkodva felsóhajt.

-Ha az ember a nap minden percében együtt akar lenni valakivel, ha úgy érzi, hogy hiányzik egy része, amikor a másik nincs a közelében, ha képtelen elképzelni a másik nélkül az életét, vagy nem tud normálisan funkcionálni, mert állandóan a másikra gondol, ha minden célja az, hogy boldoggá tehesse a másikat, ha azt az illetőt helyezi előtérbe maga helyett, s ha vele van, akkor csak boldogságot érez a szívében. Talán ezt nevezném szerelemnek.

Csendben hallgatom végig a monológot, s ez után csend is telepszik a szobára. Namjoon hagyja, hogy meg emésszem a dolgokat, nekem pedig akaratlanul is egy homályos arc rajzolódik ki szemeim előtt.

Még saját magam is meglepem azzal, hogy volt kire gondolnom ez alatt, viszont, hogy ki lehet az a személy, az egészen biztos, hogy nem a Hercegnő volt.

Vele inkább barátságot tudnék elképzelni jelen pillanatban. Első benyomásra, s találkozóra mi mást is várhatnék?

Talán nem első látásra szerelem, de nem kilátástalan a helyzet.

-Lehet, hogy ha több időt töltök a Hercegnővel, bele is szerethetek.-hangosan fejezem be gondolat menetemet, ezzel meg szakítva az eddig békésen fenn tartott csendet.

Namjoonra nézek, aki meglepetten pislog rám, majd elmosolyodom.

-Ő az első akinek esélyt tudnék adni.-Nam néhány percig még sokkoltan mered rám, majd jókedvű mosolyra húzza ajkát.

-Ennek igazán örülök. Mindenki megérdemel egy esélyt, bár már az is nagy szó, ha úgy könyveled el az estét, hogy nem volt rossz.-a dada megpaskolja a lábam, majd Jó éjszakát kíván, s kisétál a szobából.

Nem sokkal később, halk kopogás üti meg a fülem, majd meg sem várva válaszom, hangtalanul benyit, s fejét bedugja az ajtórésen.

Taehyung ártatlan arcát látva elmosolyodom, szívem pedig a szokottnál gyorsabban ver.

-Oh, ne haragudj, azt hittem már alszol.

-Nem, még nem. Nyugodtan gyere be.

-Hogy érezted magad?-mosollyal az arcán fürkészi vonásaimat, majd megáll előttem.

Ahhoz képest, hogy csak úgy be nyitott a szobámba engedély nélkül, most egészen tisztelettudó a hozzáállása.

Pedig volt olyan megérzésem, hogy helyet foglal mellettem. Olyan kiismerhetetlen. Talán ezért is kedvelem.

-Meglepően jól.-válaszolok mosolyogva, bár nem azért, mert tényleg olyan jól éreztem magam. Szimplán örülök, hogy láthatom.

-Ennek örülök.-mosolya kissé hamiskásan fest, bár lehet, hogy csak képzelgek. Miért ne örülne neki Ő is?-Ez azt jelenti, hogy elnyerte a szíved?-zavarta megvakarja tarkóját, közben pedig elpillant rólam.

-Azt nem mondanám, de úgy hiszem neki adhatok egy esélyt. Ha jobban megismerjük egymást, talán kialakulhat a szerelem is, s nem érezném annyira kényszernek a házasságot.

-Valóban így van.-tömör válasza után bólint, majd enyhén meg hajol, amit pislogva nézek végig.-Nos, tényleg örülök. Remélem úgy lesz, ahogy szeretnéd. Én szurkolok. Viszont már késő van, hagylak aludni.-válasza halk, s enyhén szomorú a hangzása. Ez alkalommal  fájdalmasan facsarodik össze szívem, mintha meg bántottam volna.

El indul az ajtó felé, én pedig kétségbeesve figyelem, remélve azt, hogy nem hagy magamra.

-Taehyung?!-szólok rá, talán hangosabban a kelleténél, de úgy érzem, muszáj valamivel itt marasztalnom még. Oly' kevés volt ez a pár perc. Többet akarok!

-Tessék?-érdeklődve néz rám, mire ficánkolni kezdek ültömben, hisz fogalmam sincs mit mondhatnék neki.-Ha azt gondoltad, hogy alszom, miért jöttél be?-kérdezek rá az első olyan dologra, ami eszembe jut, s talán nem is kérdeztem butaságot, hisz eléggé érdekel.

Nagyokat pislog rám, nekem pedig önkéntelenül is egy félmosoly kúszik arcomra.

-Csak nem az én társaságomat szeretted volna élvezni? Elég késő van. Tán' rosszat álmodtál?

Taehyung meghökken kérdéseimre, s már várnám pirult reakcióját, de helyette egészen mást kapok.

-Szeretnéd te, hogy veled töltsem az éjszakát.-kacéran fel húzza szemöldökét, majd egy mosoly kíséretében elhagyja a hálót.

Bizsergető érzés fut végig az egész testemen, s ami a legmeglepőbb, hogy az alsó tájékomon is. Arcom enyhén kipirul, szívem pedig izgatottan verdes ketrecében.

Zavartan próbálom végiggondolni a történteket, s az érzéseimet, de egy idő után annyira bele fájdul a kobakom, hogy végül álomra hajtom fejem.