A császár rabjai - BTSxBTS (+18+)✔

10. Amit nem lenne szabad... (Minjoon +18+)

- Sajnálom, ne haragudj... bocsáss meg, kérlek, annyira sajnálom! - zokogta Taehyung Jimint ölelve, miután visszaértek a szobájukba.

- Nem a te hibád, nem volt választásod! És nem is fájt annyira, én... nekem nem kellett volna... így kiakadni... - szipogott Jimin.

Jungkook, Hoseok és Yoongi értetlenül és döbbenten nézték a jelenetet. Jin félrevonta őket, és halkan elmesélte, mi történt.

- A herceg emiatt most lemondhat az király lányáról és Atlantiniáról? - kérdezte aggódva Hoseok.

- Valószínűleg igen... - felelte Jin.

Jimin felkapta a fejét erre a párbeszédre. Kihátrált Taehyung öleléséből, és kiment a szobából. A többiek utána kiáltottak, kérdezték, hova megy, de hiába. Kilépett a folyosóra, és egyenesen a herceg szobája felé szaladt, a könnyeit törölgetve. Namjoon épp akkor érkezett meg, éppen készült kinyitni az ajtaját. Jimin sírva térdre vetette magát előtte, két kezébe vette és megcsókolta a kezét. A herceg zavartan nézett körbe, majd felemelte a rabszolgát a földről.

- Jimin...

- Felség! Most elveszíti miattam a király lányát és az országát, egy ostoba rabszolga miatt, egy porszem, egy senki miatt! Nem kellett volna ezt tennie, ez... ezt nem lett volna szabad! - zokogta, még mindig a kezét szorongatva.

- Meg akarod mondani nekem, hogy mit szabad tennem és mit nem?! - tépte ki a kezét Namjoon.

- Dehogy, felség, én nem...

- Helyes!

- De annyira sajnálom, bocsásson meg nekem! Vagyis ne bocsásson meg, inkább ne, nem... nem érdemlem meg!

A herceg megint körülnézett, hogy látja-e őket valaki, majd idegesen kinyitotta a szobája ajtaját, betuszkolta rajta Jimint, aztán becsukta maguk mögött. Megragadta a fiú vállait, és közel hajolt hozzá, hogy az orruk majdnem összeért.

- Ide figyelj! Akinek bocsánatot kellene kérnie, az a király! Érted?! Én pedig pontosan azt tettem, amit kellett, és újra megtenném!

Ellökte magától Jimint, az íróasztalához ment, és összevont szemöldökkel rátámaszkodott. Jimin a kezeit tördelve állt ott, ahol hagyta.

- Köszönöm... - motyogta.

A herceg gondterhelten meredt maga elé az asztalra. Jimin továbbra is a szoba közepén álldogált. Majdnem egy perc is eltelt így, mire Namjoon megfordult.

- Te még mindig itt vagy?

Jimin zavartan meghajolt, és a kijárat felé hátrált. A szeme még mindig piros és könnyes volt. Apró kezével a kilincsért nyúlt, hogy kinyissa a hatalmas, díszes, kétszárnyú ajtót, amely mellett most még kisebbnek tűnt az alakja.

- Várj... - szólt rá a herceg.

Odament az ajtóhoz, megfordította benne a kulcsot, majd megfogta Jimin csuklóját, és maga felé fordította. Kezét felcsúsztatta a meztelen karján, át az arany karpánton, fel a vállán, a nyakán, egészen az arcáig. Ott megállt, és hüvelykujjával letörölte a könnyeit. Lehajolt, és gömbölyű ajkait Jimin szájára nyomta, és hosszan megcsókolta. A fiú átkarolta a nyakát, összeszorította a szemét, nagyot sóhajtott az orrán keresztül, miközben mohón szívta be a herceg puha ajkát. A férfi a dereka köré fonta a karjait, magához szorította, hogy a lábai elemelkedtek a talajtól, és az ágyhoz vitte. Anélkül, hogy megszakította volna a csókot, ledöntötte a matracra, és fölé feküdt, a könyökére támaszkodva. Hátrasimította a fiú haját, csókolta a homlokát, a halántékát, az arcát, a nyakát... Jimin teljesen elolvadt, nem gondolt sem következményekre, sem a múltra, csak arra, hogy most éppen a mennyben jár. Hátrahajtotta a fejét, ajkai szétnyíltak, és halk nyöszörgés hagyta el őket. Mellkasa le-föl hullámzott, úgy vert a szíve, mint egy harci dob.