A császár rabjai - BTSxBTS (+18+)✔

27. Búcsúeste (Jikook, stb. +18+)

Jimin el se búcsúzhatott a hercegtől. Másnap hajnalban az őrök visszakísérték a rabszolgák szobájába, ahonnan az ablakból nézhette csak, ahogy a négy (biztonságuk érdekében jelentéktelen külsejű) hintó, bennük a két családdal és a közeli személyzettel, katonai kísérettel elindul a több hétig tartó útra Namjoon új otthona felé.

A császári család távollétében a prefektus helyettesítette az uralkodót, aki kőkemény kezű és szabálykövető ember volt. Nem nyúlt a rabszolgákhoz, de elvárta, hogy rendszeresen próbáljanak és tartsák karban magukat. A sok állami feladat mellett az eunuchon keresztül figyelt az étkezésükre és az egészségükre is. Ők pedig élvezték a több hetes „szabadságot", kivéve persze Jimint, akire gyakran rátört a szerelme hiánya.

Nappal a próbák elvonták a figyelmét, nagyon élvezte, hogy végre a többiekkel táncolhat. Yoongi kifejezetten az ő hangjára írt néhány dalt, amelyek a többiek szerint olyanok voltak, mintha „az angyalok énekelnének". Esténként a fürdőben és a szobában múlatták az időt, vicces játékokat játszottak, beszélgettek, néha vitáztak, élvezték az eunuch gondoskodását, vagyis élték a szokásos életüket, és ő hálás volt a többieknek, hogy igazi barátokra, sőt, szinte testvérekre talált bennük.

Legtöbbször éjszaka tört rá a szomorúság, ilyenkor biztatták, hogy nemsokára ő is útra kelhet a szerelme után, akkor pedig azért volt szomorú, mert örökre itt kell hagynia a barátait. Ennek hallatára Taehyung szíve is összeszorult...

A bánat közelebb hozza az embereket egymáshoz, és így történt ez Jiminnel és Taehyunggal is. Bár más miatt fájt a szívük, az érzés természete ugyanaz volt: sóvárgás valakiért, aki elérhetetlen. Egyre többször aludtak közös ágyban, akár szeretkeztek, akár csak összebújtak, és Tae néha meg is feledkezett arról, hogy Jimin valaki másba szerelmes. Élvezte az együttléteket, hogy egy külső szemlélő számára egészen olyanok voltak, mint akik összetartoznak.

A rabszolgák között volt egy hallgatólagos megállapodás, amit mindenki ösztönösen helyesnek érzett és betartott: Nem ugratnak senkit azért, mert közelebb került valakihez, nem féltékenykednek és nem várnak el kizárólagosságot senkitől. Mivel nem lehetett félrevonulni, ha egy pár együtt akart lenni, de tudták, hogy szükségük van ezekre az együttlétekre, ezek a szabályok elengedhetetlenek voltak a béke megőrzése érdekében. Ha itt szerelmi viharok és drámák alakultak volna ki, az megmérgezhette volna az egész életüket. Ilyesminek nem volt helye köztük.

Taehyung tehát némán tűrte, ha éppen valaki más „vigasztalta" Jimint, de ezzel a helyzettel nem volt egyedül. Jungkook soha nem mondta volna ki, de Yoongit szerette a legjobban, szinte rajongott érte. Yoongi érzelmeiről senki nem tudott semmit. Nem szeretett lelkizni, ő a zenélésben élte ki, ami benne zajlott, és neki ez elég is volt. Az élettörténetét is homály fedte. Annyit tudtak, hogy a hármas tartományból hozták el, egy nagy városból, de ennél többet nem volt hajlandó elmondani. Ő volt az első közülük, aki a császár szolgálatába került.

Hoseok úgy tűnt, mindenkit egyformán szeret, ahogy a nap is mindenkire egyformán süt. Mindig ráérzett, hogy kinek van éppen szüksége egy kis támogatásra vagy arra, hogy felvidítsák, és ott termett, hogy megadja neki.

Jin volt a legidősebb, emiatt magára vette a főnök szerepet, amit a többiek el is fogadtak. Ha valami konfliktus volt a fiúk között, ő tett igazságot, ha meg kellett oldani egy problémát, vagy helyre kellett tenni valakit, akkor ő vette kezébe a dolgot, de fél szemmel mindig Yoongi véleményét leste, mert bízott a fiú eszében és igazságérzetében. Ha nagy ritkán beengedett valakit az ágyába, akkor elvárta, hogy kényeztessék. A „szerencsés kiválasztott" valahogy mégis mindig megtiszteltetésnek érezte, hogy megkapja a lehetőséget, és szívesen élt vele, pont azért, mert ez nem sűrűn fordult elő.