Why exactly her?- BEFEJEZETT

chapter sixteen

"Gyűlöllek, mert én téged választottalak, de te megfosztottál ettől."

-Nicholas Sparks

____________________________________

Vajon lehet egy embert egyszerre szeretni és gyűlölni?

Hogy mennyi idő telt el a az a bizonyos nap óta? Amikor megtudtam, hogy csókolóztak Charlotteal? Tudjátok mennyi? Egy év. Egy kibaszott év. És tudjátok mi a rosszabb? Hogy azalatt az egy év alatt egyszer sem találkoztunk. Nem viccelek, egyszer sem. Ami pedig a 2023- as szezont illeti... gondolhatjátok, hogy ezek után nem mentem vele. De ő sem keresett meg ez ügyben szóval...

2024. január 7- ét írunk. Hazafele tartottam az egyetemről amikor a házunk előtt egy túlzottan is ismerős autót pillantottam meg. Szívem a torkomban dobogott amikor megpillantottam, Őt. Ott állt a kocsi oldalának neki dőlve. Egyszerre éreztem gyűlöletet és szeretetet ugyan az az ember iránt. Létezik ez? Az agyam azt diktálta, hogy forduljak meg és inkább üljek be egy kávézóba de a lábaim külön életet éltek és tovább vittek a fiú felé. Szépen, nyugodtan próbáltam elsétálni az autó mellett és bemenni a házba csak, hogy ez nem így működik.

- Tessa! Beszélhetünk?- fut utánam.

- Szerintem egy évvel ezelőtt mindent megbeszéltünk!- nem állok meg hanem ugyanúgy a ház felé veszem az irányt.

- Azt mondtad ha sikerül megváltoznom keresselek meg. Nem igaz?- ekkor hátra fordultam.

- Charles! Az egy évvel ezelőtt volt és csak azért mondtam mert felhúztam magamat! Te sosem változol!- vágom a fejéhez.

- Tessa csak adj egy esélyt és bízz bennem! Csak ennyit kérek! Kérlek!- néz rám vörös szemekkel. Sírt?

- Miért bízzak benned? Hiszen átvertél!- szememet már könnyek égetik.

- Tess az egy éve volt és amúgy is! Nem vertelek át csak nem akartam elmondani mert tudtam, hogy ekkora ügyet csinálnál belőle!

- Ne becézgess kérlek! Te nekem nem jelentessz már semmit! Te számomra egy senki vagy!- kezdenek el potyogni a könnyeim. Fájt. Fájt kimondani ezeket a szavakat mert hiába akarok rá dühös lenni egyszerűen nem megy. Nem megy mert szeretem Őt! Mindennél jobban csak bízni nem tudok benne....

- Ne csináld ezt velem- jön közelebb de én hátráltam.

- Mit ne csináljak? Ezt az egészet?- kérdezem mire Ő bólintott- Chh bazdmeg ezt mind Te csináltad! Te csináltad saját magadnak!- vágom hozzá a táskámat ami egy hangos puffanással földet is ért.

- Még mindig nem érted, hogy miattad? Miattunk, csináltam?- halkult el a végére.

- Hagyj engem békén Charles! Menj el! Örökre!- suttogom az utolsó mondatot. Menekülni akartam. El. A fájdalom elől.

- Nem megyek! Maradok! Egy évvel ezelőtt hülye voltam és elmentem Lottiehoz mert ő hívott ezzel elengedve téged! Nem fogom mégegyszer megengedni magamnak, hogy kicsússz a kezeim közül- fogja meg a kezemet amit fájó szívvel de elhúztam tőle.

- Hát igen ott kezdődött az egész, hogy őt választottad- potyognak a könnyeim.

- De most téged választalak- néz mélyen a szemembe.

- Egy kapcsolatban a bizalom a legfontosabb csak sajna ez köztünk nem működik. Viszlát Charles- fordulok sarkon és zokogva futok be a házba és zárom magamra az ajtót nehogy utánam jöjjön. Sírva rogytam le a földre.

- Kislányom te vagy az?- hallom meg apa hangját. A francba! Ma jött haza. Gyorsan letöröltem a könnyeimet és felálltam.

- Igen! Szia apa!- ölelem szorosan magamhoz.

- Mi történt Tessa?- kérdezi aggódva.

- Semmi- rázom meg a fejemet- ha csinálsz nekem olyan finom forró csokit amit kiskoromban akkor megnyugszom.

- Majd Arthur csinál neked- mosolyodik el halványan én pedig megfordultam. Arthur állt ott az ajtónak neki dőlve. Több sem kellett nekem karjai közé futottam.

- Itt volt Arthur!- zokogok.

- Shhh! Nincs baj!- simogatja a hátamat.

- Ígérd meg, hogy ma itt alszol- nézek fel rá.

- Ígérem- puszilja meg a homlokomat.