Why exactly her?- BEFEJEZETT

chapter twelve

Tessa Davis
December 25
14:07

Nagyon meglepődtem, hogy Arthur oda adta az ajándékát vagy egyáltalán az, hogy vett nekem. Mivel én vettem neki csak nem adtam oda neki hanem Charles szobájában hagytam.

Amikor kinyitottam nem hittem a szememnek. Az a rose gold szemüveg volt benne amit hónapok óta nézegettem az egyik üzletben csak sosem vettem meg mert már volt egy ezért nem találtam olyan okot ami miatt vegyek mégegyet. De most Arthur megvette nekem.

- Ez gyönyörű!- mondom, majd kicseréltem a sima fekete szemüvegemet a rose goldra.

- Hát az! Ezt nem néztem volna ki Arthurból...- mondja Charles mire én nevetve vállon csapom.

- Kisfiam!- szól rá az anyja.

- Jól van anyu de komolyan. Mikor láttad te azt, hogy ilyen személyes ajándékot adott volna valakinek!?

- Ebben igaza van- helyeselt Enzo.

- Mindegy!- legyintettem- Hát akkor én is oda adom neki az ajándékot- sóhajtottam majd felálltam eddigi helyemről és felmentem az emeletre. A szobából kihozva a kis dobozt sétáltam át Arthurhoz. Bekopogtam majd egy "gyere" után benyitottam.

- Szia- mondtam neki mire megfordult az ablakból és rám nézett.

- Miért jöttél?- kérdezi unottan.

- Először is megköszönni a szemüveget,- amit már most imádok- másodszor pedig ezt oda szerettem volna adni- adtam át a kis ajándék dobozt neki.
Lassan kibontotta és kivette a dobozból a neki vett karkötőt. Még nem szólalt meg csak némán felhúzta a bal karjára.

- Köszönöm- mosolyodott el egy pillanatra majd én szó nélkül távoztam volna de ezt ismét megakadályozta.

- Tényleg szereted?- kérdezte egyhangúan.

- Igen!- mondtam határozottan.

- Akkor szia Tessa- eresztett el egy szomorú mosolyt majd kisétáltam a helységből.

Lementem a földszintre majd tovább beszélgettünk Charlesszal, Lorenzoval és Pascaleal.

- És Tessa, mész valamerre még a téli szünetben?- kérdezi Pascale. Elmondjam nekik? Vagy ne? Úgy döntöttem felszínesen elmondom.

- Hát igazából Cha..- kezdtem bele de félbeszakítottak.

- Annyi a lényeg, hogy holnap el megyünk együtt síelni- fejezte be Charles. Pascale és Lorenzo mosolyogva halgatták végig a rövid kis tervünket.

- Hát ez remek! Jó szórakozást nektek!- mondja a fiúk anyukája.

- Charles ne bazd el!- nevet Enzo.

- Nem fogom!- ad egy puszit az arcomra.

Még körülbelül egy órát maradtam majd úgy döntöttem haza megyek a hatalmas üres házba. Kinyitottam az ajtót majd bementem.

Felmentem a szobámba és bedőltem az ágyamba. Telefonomat bekapcsoltam;

charles.leclerc üzenetet küldött önnek

2 nem fogadott hívás Charles

El sem olvasva az üzeneteket rányomtam a hívás gombra. Kettő csengés után fel is vette.

- Charles! Fél órája se volt, hogy eljöttem- nevetek.

- Tudom de hiányzol- sóhajt.

- Te is nekem de, majd holnap találkozunk- mosolygok.

- Jó de nem mehetek át?- kérdezi mire nekem egy hatalmas vigyor terült el az arcomon.

- Át akarsz jönni?- nevetek.

- Aha de ha te nem akarod akkor csak kibírom valahogy- látom magam előtt ahogy vállat vont.

- Gyere- forgatom meg mosolyogva a szemeimet.

Ezek után még picit beszéltünk, majd végül elköszöntünk egymástól és bontottuk a vonalat. Szekrényemhez sétálva kipakoltam mindenféle ruhát amit az utazásra viszek holnap.

Éppen végeztem a pakolással és indultam le a konyhába, hogy keressek valami ehetőt vacsorára amikor csengettek. Így hát első utam az ajtóhoz vezetett. "Hatalmas meglepetésként" ért mivel Charles állt előttem. Így hát nem az volt az első, hogy köszönök mint egy normális barátnő á nem! A nyakába ugrottam és megcsókoltam, amit ő egy győztes mosollyal díjjazott.

- Ennyire hiányoztam?- vigyorog önelégülten.

- Miaz, hogy!- adtam egy utolsó csókot neki majd leszálltam róla.

- Szeretlek Davis!- motyogja egy újabb csókba. Kimondta. Kimondta, hogy szeretlek.

- Én is szeretlek Leclerc!- mosolygok, majd elválok tőle.

·🌺·