Why exactly her?- BEFEJEZETT

chapter twenty

Minden olyan volt mint a régi és ekkor megpillantottam Őt.

Többször is megdörzsölte a szemét mert nem hitte el amit lát. Hogy itt vagyok előtte.

- Tessa?- szólal meg suttogva.

- Igen itt vagyok.

- Miért jöttél el? Mert ha még jobban tönkre akarsz tenni, csak tessék! Ennél már úgysem lehet rosszabb a helyzetem- néz bele a szemeimbe amiben oly sokszor elvesztem.

- Ne, hogy azt mondd, hogy Te nem tettél engem tönkre! Ugyan olyan szar napjaim vannak mint neked! Nem alszom, nem eszek az egyetemre sem járok be mert nem tudnék fejben ott lenni! Mert mind végig rád gondolok! Arra, hogy mennyire is hiányzol!- kiabálom neki és érzem, hogy a könnyeim útnak eredtek.

- Egy szóval sem mondtam, hogy én nem tettem veled ilyeneket! És basszameg minden egyes percben azon agyaltam, hogy mi van veled! Azt, hogy miért nem próbáltuk meg mégegyszer!? És, hogy miért nem bízol bennem!?- emeli fel a hangját ő is.

- Mi előnyöm származott eddig abból?- kezdenek el potyogni a könnyeim.

- Tessa! Mit kellene még tennem, hogy elhidd nekem csak te kellesz! Hogy te vagy számomra a boldogság! Mondd meg!- látom, hogy szemeiben könnyek gyűltek.

- Charles! Nincs olyan, hogy mi! Nekünk soha nem lesz közös jövőnk! Csak tönkre tesszük egymást ha együtt maradunk!- kiabálom sírva.

- Miért nem küzdessz értünk?- néz rám.

- Mert már nem bírom Cha! Annyi fájdalmat okoztál nekem!- zokogok.

- De én szeretlek még mindig!

- Én is téged de érsd nekünk nincs közös jövőnk- fogom meg az arcát.

- Miért teszed ezt velünk? Szeretjük egymást, nem ez a lényeg? Az, hogy nem tudunk egymás nélkül élni és tönkre basszuk a saját életünket ha nem vagyunk együtt?

- Tovább kell lépned! Ahogy nekem is!- nézek rá vörös szemekkel.

- És mi van ha én nem akarok?- csordul ki egy könnycsepp a szeméből.

- Muszáj lesz Charles!- patakokban folynak a könnyeim.

- Ne menj el Tessa! Szeretlek!- dönti a homlokomnak a sajátját.

- Ne nehezísd meg nekem ezt jobban!- zokogok.

- De szükségem van rád Tess! Arra a lányra aki kivezetett a sötétből és megmutatta milyen szerelmesnek lenni! Hogy milyen ha az ember igazán szeret valakit! Ha mindent meg akar adni neki és boldoggá tenni! Te vagy a mindenem Tessa! Egy senki vagyok nélküled, mindent és mindenkit el űztem magam körül mert már bele őrültem abba, hogy semmit nem tudok rólad és senki sem mondott rólad semmit! Nem bírom ezt Tess! Sohasem szerettem még így senkit! Soha nem éreztem még így! Egyszer sem akartalak bántani! Ezért is írtam azt a levelet mert azt hittem, hogy mindkettőnknek az lesz a legjobb ha nem találkozunk többé, mert nem akartam, hogy bajod essék melettem! De rájöttem, hogy ezzel csak mégjobban megbántalak és eltaszítalak magamtól. Szeretlek téged és nélküled nincs értelme az életemnek! Veled akarok maradni!

- Annyira szeretlek de nem lehet! Nem bírnám ki ha mégegyszer vissza mennél Lottiehoz!- engedem el az arcát és letöröltem a könnyeimet a sajátomról.

- Gyerekek! Ebéd!- jön be Pascale a nappaliba mire mi ijedten oda kapjuk a fejünket.

- Sajnálom Pascale de nekem ez nem fog menni!- ölelem magamhoz.

- De most hova mész?- kérdezi aggódva.

- El! El akarok tűnni innen! Nem bírom tovább!- mondom és zokogva kirohantam a házból.

Legyen ma még rész?

Nem fogok hazudni, végig sírtam ezt a részt amíg megírtam. Lehet csak én vagyok ennyire érzékeny de szerintem ez az egyik legszomorúbb része ennek a történetnek.🥺