Nélkülem |NaruHina ff|

4. Fejezet: Végtelen mélység

A világító szempárban rengeteg érzést lehetett felfedezni. Köztük a magányt is. Valahogy furcsállottam tekintetét, mintha nem is evilági lenne. 
Gyorsan elfordította fejét és tovább menetelt, egyre beljebb a sötét barlangba.
- Várj! - kiáltottam utána, de erre még jobban gyorsított a tempón.
Végül teljesen elfedett minket a sötétség. Egyszer csak valami hozzáért a csuklómhoz. Halkan felsikkantottam, de csak az ismeretlen keze volt. Csendesen magával húzott egyre lejjebb, a hatalmas sziklát tömege alá. 
Nem tudtam pontosan mennyi ideje mehettünk, így egymás kezét fogva. Lépteink zaja visszaverődött a nyirkos falakról. Mondani akartam valamit, de végül nem tettem. Némán meneteltünk, amíg egy kis fénycsóva fel nem bukkant. Hunyorogni kezdtem, mert a hirtelen fény bántotta a szemeimet. Amikor kiértünk a napsütésbe, az idegen elengedte a kezemet, majd amilyen hirtelen jött, úgy is tűnt el.
Miután megszoktam az  éles világosságot, körbe néztem, hogy hova érkeztem. Egy kis tisztáson álltam, aminek belseje felé egy kis tavacska volt, benne egy parány szigettel. Az apró szárazföldön egy gyönyörű fa ágaskodott. Zöld levelei közt, kis fénylő bogarak repkedtek. Ahogy egyre lejjebb nézten, pár szőke tincset láttam meg.
Tettem felé egy lépést, majd kettőt. Már a tó szélénél álltam, amikor a  fiú hátrapillantott. Csodálkozva nézett. Egy pillanatra ijedtség suhant át az arcán. Komótosan felállt, és a tó másik oldalához gyalogolt. Közelebb akartam menni, érezni a közelségét, az illatát, látni a mosolyát. Ekkor tűnt fel, hogy valamiért most nem vigyorgott. Sokkal inkább szomorúan nézett rám. Aztán összeszorította ajkait és megszólalt:
- Hinata kérlek ne gyere a  közelembe! Menj innen! Hinata!!
Nem hallgattam rá. Beleléptem a vízbe. Hírtelen mérhetetlen fájdalmat éreztem a lábamban. Felsikítottam és a tóba buktam. Csak süllyedtem, egyre mélyebbre. A vízfelszín távolodni kezdett. Hallottam, hogy Naruto-kun még a nevemet kiáltotta. Aztán leértem a tó legaljára. A levegőm elfogyott és lehunytam a szemem.

-.-

Az egyik kórházi sátorban ébredtem fel. Amikor megpróbáltam felülni, éles fájdalmat éreztem. Hangosan felszisszentem. Élesen lüktetett a fejem, valahol a homlokom környékén. Óvatosan megérintettem és egy kötést éreztem. Megpróbáltam elképzelni, hogy mi is történt velem, de nem emlékeztem. Az egyetlen dolog ami eszembe jutott, egy csodálatos, zöldlevelű fa volt. Egyszer csak felnyílt a sátor ponyvája és egy kb. velem egykorú lány lépett be rajta.
- Ó, Hinata! Felébredtél? - hirtelen minden eszembe jutott.
A reggeli Sakurával, Tenten fura köszönése, Naruto-kun érdekes viselkedése.
- Sakura! Mi történt? - kérdeztem.
- Hát, nem is tudom. Ugye Tenten elment az asztalunk mellett és köszönt. Te pedig visszafordultál felém, aztán lefejelted az asztalt, széttörted a homlokoddal a bögrédet, aminek a szilánkja a fejedbe szúródott és leestél a székről. - sorolta a barátnőm.
Amint ezeket elképzeltem teljesen piros lett a fejem. Sakura észrevette a zavaromat és megnyugtatott, hogy senki sem látta.
Végül adott gyógyszert és elment a többi sérültet kezelni.
Csendesen néztem az asztalon a kis színes tablettákat, aztán töltöttem magamnak vizet és bevettem őket. Pár perc múlva enyhűlt a fejfájásom, bár egy kicsit nyomottnak is éreztem magam. Vártam amíg a barátnőm vissza nem jött.
- Jobban vagy már, Hinata? - kérdezte.
Válaszként csak bólintottam. Sakura elmosolyodott és hazaengedett. Azt is elmondta, hogy merre találom a Hyugák számára fentartott sátrat.
Némán gyalogoltam hazafelé, egyenesen magam elé bámulva.
A kórház romjaitól csak pár utcányira voltak felálítva a sátrak, egymás hegyén-hátán. Nehezen, de végül megtaláltam a Hyuugák számára felállított ideiglenes ponyva kupacot.
-

Öhm... itt meg mit történt? - kérdeztem Nejitől, aki éppen akkor lépett ki az összedőlt "házunk" alól.
- Amint látod szétesett. - mondta szűkszavúan. - Segíthetnél...! - kérte erőlködve.
Mellé léptem, így már együtt húztuk vissza a helyére a tartórudakat és az anyagot. Miután megjavítottuk lakásunkat, Neji a kezembe nyomott egy adag instant rament. Hevesen tiltakoztam, hogy még csak most reggeliztem, de gyomrom korgása tiltakozni kezdett. Zavartan elfogadtam az ételt és enni kezdtünk.
Estefelé megcéloztam valamelyik erdeji folyót, hogy fürödni tudjak. Találtam egy viszonylag jobban elfedett részt. Körbe néztem és mivel nem láttam senkit, levetettem ruháimat és óvatosan ellenőriztem a víz hőmérsékletét, aztán beleléptem. De aztán férfi hangok ütötték meg a fülem, nem volt mit tennem...

Sziasztok!
Bocsi, hogy nem reggel raktam fel! Meg, azért is hogy kicsit hosszabb lett!
Azért remélem tetszik!
Igyekszem a kövivel!
❤