Nélkülem |NaruHina ff|

41: Éjszaka

„Már éppen az elalvás szélén jártam, amikor valami ismétlődő hang ébresztett fel: kopogás."

Lustán emeltem fel a fejemet, és résnyire nyitott szemmel az ablak irányába hunyorítottam. Morogva néztem az átlátszó üveget, amit ezúttal egy sötét árnyék borított, így a hold halovány fénye sem világított be a helyiségbe.

Mozdulatlanul bámultam, várva hátha történik valami, majd az árny újra ütögetni kezdte a keretet, ami minden mozdulatára berezonált. Riadtan ugrottam fel, aztán a lámpa kapcsolója felé siettem. Gyorsan felcsaptam, ezzel az egész szoba fényárban kezdett úszni. Újra az ablakom felé pillantottam, ahol eddig az alak kuporgott.

Most, hogy a lámpa megvilágította, nem tűnt holmi szörnynek, pedig teljesen fekete ruhába volt. Szőke tincsei kilógtak a kapucnija alól. Arcát kevesebb seb borította, mint amikor visszataláltunk a faluba, mellesleg egyáltalán nem volt koszos. Kék szemeibe mintha visszatért volna egy kis élet, de még mindig nem volt olyan fényes, mint régen. Halvány mosollyal nézett rám, amiről szinte teljesen megfeledkeztem. Látványa olyan hirtelen érzelmeket váltott ki belőlem, amiket nem akartam kimutatni.

- Naruto-kun? – suttogtam meglepetten.

A fiú továbbra is vidáman figyelt, az üvegre mutogatva. Lassan indultam el felé, és az ujjaim lecsúsztak a falról, így lámpa lekapcsolódott. Ahogy közeledtem felé, egyre jobban elbizonytalanodtam. Jó ötlet vajon beengedni az éjszaka közepén egy srácot a szobádba, akibe mellesleg régóta szerelmes vagy?

Hát kitudja, csináljuk!

Az ablak előtt megtorpanva pillantottam fel a fiúra, aki még mindig a tetőn guggolva bámult le rám. Egy reszketeg sóhajt eleresztve megfogtam a kilincset, majd elfordítottam. A szőke továbbra is mosolyogva belökte a keretet, aztán lazán beugrott mellém. Halkan, puffanva landolt, majd felegyenesedett.

- Szia, Hina! Mizujs? – kérdezte. Hangja sokkal inkább hasonlított annak a fiúéra, akit mindenki ismert, mintha mi sem történt volna; nem keveredtünk volna el hetekre, nem végeztek volna rajta kísérleteket...de már mindegy volt, hiszen többé-kevésbé mind túlléptünk a történteken.

Némán néztem az előttem álló kapucnis srácot, azon elmélkedve, hogy mégis miért jöhetett ide, ilyen kései időpontban. A szőke tett felém egy óvatos lépést, kezével hátra simítva az arcát takaró csuklyát, majd kócos haját összeborzolva nézett le rám. Mosolygós arckifejezése egy pillanat alatt elhalványult, a gödröcskék eltűntek a szája mellől és a szeme sem csillogott már annyira.

- Beszélnünk kell! – jelentette ki komoly hangon, éreztetve, hogy fontos dologról van szó.

Bólintva léptem el előle, így a fiú beljebb lépett, engem is magával húzva, egyenesen az ágyam felé. Éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsul és gyorsabban kapkodom a levegőt. Naruto végigsimított a karomon, majd lehuppant a gyűrött takarókra. A csuklómnál fogva maga felé irányított, aztán lehúzott az ágyra. Halványam elmosolyodott, végül a nyitva hagyott ablak felé nézett, amin hűvös levegő süvített be, meg-megmozgatva az üveget keretező függönyöket. Arca újra semleges kifejezést vett fel, kék szemei keménységet sugároztak és az állkapcsa mintha megfeszült volna.

- Naruto-kun? – suttogtam a szőke mellett ülve, aki még mindig a kezemet szorongatta. – Minden rendben? Történt valami? Figyelj, én... - Elakadt a lélegzetem, mivel a fiú befogta a számat. Az ajkaival. A hirtelen érintésre borzongás futott végig a gerincemen, megszűnt körülöttünk létezni minden, pusztán ketten maradtunk egy csókba feledkezve. Eszembe jutott, amikor Kiba-kunnal és Shino-val küldetést kaptunk, hogy keressük meg az elveszett srác holttestét. Emlékszem, mennyire el voltam keseredve, amiért életem lényege megszűnt. Aztán egyik éjjel mégis felbukkant ő, Uzumaki Naruto, és levett a lábamról. Talán szó szerint is. Most megint megcsókolt, de mégis valahogy máshogy érződött.

Éreztem, ahogy Naruto keze elindul a csuklómról, fel a karomon, ahonnan a hátamra csúszott, hogy aztán a derekamon kössön ki. Gyengéden húzott közelebb, szinte már az ölében ültem, éreztem a testéből áradó, kellemes hőt, a selymes haja puha csiklandozását és nyilván az ajkát a számon. Akartam őt, de valahogy mégsem volt ugyanolyan. Az a szőke fiú, akit szerettem és szeretek, valahogy megváltozott. Bár nem is csodálkoztam rajta, hiszen rengetek szörnyű dolgon ment keresztül. Kínzásokon át a kísérleteken túl, egészen a késelésig minden történt vele, és lehet, hogy többé-kevésbé a részese voltam a történteknek, nem tudtam megakadályozni, mindazt amin keresztülment.

A szőke srác ekkor kezeivel benyúlt a combom alá, majd a lábára ültetett, ezzel megszakítva a csókot. Fénylő, szinte éhes szemekkel nézett le rám, aztán az állam alá nyúlva az arca felé fordította a fejemet. Közelebb hajolt, tekintete lassan járt végig rajtam, mire elvörösödtem és nem voltam képes a szemeibe nézni. Rekedt kuncogást hallottam, majd a fiú ismét rávett, hogy őt figyeljem.

- Hina, - súgta, szája cirógatta a fülemet – akarod?

:3
-.,folyt.köv.,.-
<3