Nélkülem |NaruHina ff|

42: Kiba

„- Hina, - súgta, szája cirógatta a fülemet – akarod?"

Gyűrött takaró és szerte hajigált ruhák hevertek szanaszét a besötétített szobában. Néhány üveg darabon még megcsillant a kósza fény ezzel ismét visszaemlékeztetve a múlt éjjel történt dolgok sorozatára. Elég volt csupán a csukott ablakra pillantanom, vagy az éjjeliszekrényemről lehajigált, cserepekre tört képekre vagy vázákra néznem. Az ágyam mellett elkenődött kézformájú vérfolt árulkodott annak a bizonyos szőke fiúnak a dühkitöréséről, bár jobban belegondolva az egész szobámon látszott. Naruto feldúlta az egészet. Mindent tönkre tett, ami a kezébe akadt, még a közös fotónkat is. A szekrényem ajtaja félig tárva volt, a fiókból kilógó, összegyűrt ruhák kandikáltak ki.

Fáradtan hajtottam vissza a fejem a puha párnámba, reménykedve, hogy amikor a szüleim be találnak jönni, valami hihető okot találok majd ki a szobámban uralkodó káoszt illetően. Őszintén, ötletem sincs, hogy nem hallottak semmit, hiszen rettenetesen nagy zaj volt. Kimerülten hunytam be a szemem, hátha tudok aludni még pár órát.

Halványan a tudatomban volt, hogy Kiba-kunt ma is meg kéne látogatnom, de a gondolatiam mégis a kékszemű srác felé terelődtek. Keserű mosollyal az arcomon nyugtáztam, hogy mindig ugyanazt mondogattam magamnak. „Nem vagyok már szerelmes belé!" „Aki bántja a csapattársaimat, az az ellenségem!" „Már minden érzésem feledésbe merült." Közben pedig állandóan rá gondoltam. Miután Sakura említette, hogy a központban volt éppen, hazafelé úton nem egyszer fordult meg a fejemben az irányváltoztatás. Valahogy mindig a fejemben járt, tett róla, hogy csakis rá gondoljak, ezért nem vettem észre másokat. Főleg Kibát nem.

Igaz, nem értettem miért csókolt meg, amikor mindenki visszatért, de most már teljesen tisztában vagyok vele. Rájöttem, hogy amikor sétálni mentünk még a háború előtt, el akarta mondani mit érez irántam, de én akkor is csak Narutora tudtam gondolni, senki másra nem. Kiba nem csak egy barát volt. Többé nem.

Átfordultam a hátamra, aztán újra becsuktam a szemem, mire a tegnap esti emlékek villanásként játszódtak le ismét előttem. Élveztem ahogy hozzámért, és én is megérintettem őt, valahogy mégsem volt az igazi. Emlékszem, hogy az ajkai halványan simogatták a fülemet, amikor feltett egy kérdést, ami az egész kapcsolatunkat romba döntötte. Valójában nem is a kérdés, hanem a válaszom.

- Hina, - súgta, szája cirógatta a fülemet – akarod?

Halvány remegés futott végig a gerincemen. Lepkék hada szállta meg a gyomromat, ahogy a srác a kezeit a pulóverem alá csúsztatta, így ujjai a csupasz bőrömet simították. Naruto puha, szőke haja a nyakamat cirógatta, ahogy fejét a vállamba ékelte. Szája lusta csókokat lehelt, miközben a kulcscsontom felé haladt.

Megmarkoltam a ruháját, és összepréseltem az ajkaimat, nehogy bármilyen hangot hallassak.

- Na...ru... - inkább csendben maradtam, hiszen még a nevét sem voltam képes kimondani.

A fiú eközben a nyakamat kényeztette, én pedig már lassan elértem a határaimat, hiszen előtte sosem volt barátom, bár abban sem voltam biztos, hogy most mi egyáltalán párt alkottunk -e. Halkan sóhajtva díjaztam a gyengéd érintéseket, aztán azon kaptam magam, hogy a kezeim automatikusan elengedik a pulcsiját, majd az anyag alá csúsznak és végig simítják a fiú kidolgozott hasát.

Az érintésemre Naruto-kun erősebben szívta meg a bőrömet, amire hevesen reagáltam. Ujjaim lejjebb vándoroltak, feltérképezve a kékszemű srác derekát közvetlenül a nadrágja felett. A fiú újra az ajkamra tapadt, ezúttal sokkal szenvedélyesebben, mint korábban. Saját szájával szétfeszítette az enyémet, így elmélyítve a csókot. A lábaimmal átkulcsoltam a szőke derekát, aki nyöszörögve húzott még közelebb, egészen addig, amíg valahogy felettem kötött ki és a testével feszített az ágyhoz.

- Hinata... - suttogta rekedtes hangon a számra. Kifújta a levegőt, amit így én lélegeztem be. – tudod,... szeretlek – akadozva beszélt, szemeiben a vágy tüze lángolt. A kezével végigsimította az arcomat, aztán megint találkoztak az ajkaink.

Ködös tekintettel néztem fel, az ujjaim a fiú ruhája alatt kalandoztak, a lábaimmal szorosabban fogtam Naruto-kun csípőjét. Két csók közben, levegő után kapkodva elmosolyodtam.

- Én is szeretlek, Kiba!

Naruto megmerevedett. Nem csókolt többé, kezeit elkapta a testemről, kitágult szemmel bámult le rám. Arcán fájdalom, csalódottság és hitetlenség látszott, de leginkább harag. Rémülten pillantottam rá. Fogalmam sem volt, hogy miképp fogom ezt meg magyarázni. Elengedtem a fiút, aki egyből fölpattant, majd az ágyam végéből nézett felém.

Kezeit ökölbe szorította maga mellett. Megrázta a fejét és felállt. Ijedten kiáltottam utána, talán magyarázkodtam is, de ez csak még jobban feldühítette. Megragadta az éjjeliszekrényemre kirakott, bekeretezett képet. Ketten voltunk rajta. Régebben készült, és egy nagyobb fotóból vágtam ki. Közelebb lépet, és felemelte a tárgyat.

- Mit jelent ez neked, Hinata? Minek tartogatod egyáltalán? Kiba miatt?! – ezzel földhöz vágta. A keretben lévő üveg szilánkjaira robbant a padlón. Földbegyökerezett lábbal álltam és csak a szőke srácot néztem. Lebiggyesztettem a számat, próbáltam visszapislogni az előtörő könnyeimet.

A fiú ezután felborított mindent ami a keze ügyébe akadt, én pedig lefagyva figyeltem. Vázákat, poharakat tört szét és földre söpörte az asztalom tartalmát. Az egyik cserép megvágta, ekkor került a vérpaca a falamra. Ezután feltépte a szekrényemet, kidobálva a ruháimat. Kis híján sikítva löktem el a fiút, mert pontosan tudtam mit keresett.

- Ezt nem teheted! Naruto, kérlek nyugodj le! Fejezd be... - Naruto arrébb taszított és kikapott egy szakadt, megviselt fekete pulóvert a fiókból. Hasonlót viselt most is, mint akkor is. Még akkor adta nekem, amikor a rejtekhelyen voltunk, én pedig fáztam.

Könnyek áztatták az arcomat. Biztos voltam benne, hogy csak túlreagálja az egész helyzetet. Indulatosan megindult az ablakom felé. Kezét a kilincsre tette, amikor elkaptam a karját.

- Kérlek Naruto-kun, ne menj el! – szipogtam. A fiú izmai megfeszültek, aztán elernyedtek. – Meg tudom magyarázni.

A kékszemű srác felém fordult, ujjait elvette a keretről, aztán kisimított egy kusza tincset az arcomból. Ajkait összeszorította, és elfordult.

- Engedj el! – szólt határozottan, de kissé remegett a hangja. Nem mozdultam. – Azt mondtam, hogy engedj el!

Lassan engedtem a szorításon és a fiú egyből kirántotta a karját a kezemből. Elfordította a kilincset, majd egy gyors mozdulattal felugrott a párkányra. A hold fénye ezüstösre színezte a haját, eközben hideg levegő áramlott be a helyiségbe. A lábaim feladták a szolgálatot, és zokogva rogytam az ágyamra. Fátyolos tekintettel bámultam a tetőn guggoló Narutot, aki bizonytalanul fürkészett. Kezével megdörzsölte az arcát, aztán kinyitotta a száját, de nem szólalt meg.

- Nah...ruto-kun! – szipogtam, miközben egész testemben remegtem.

- A kurva életbe, Hinata! – suttogta feszülten. – Én szerettelek, érted? De te csak kihasználtál a saját céljaidra! Mégis mit vársz tőlem?! – arca merő fájdalom volt, tekintete könyörgött, hogy fejezzem be, állkapcsa megfeszült, és bevitte a kegyelemdöfést – Remélem nem találkozunk többet! Legyen szép életed, Hina!

Aztán elrugaszkodott, és beleveszett az éjszaka sötétjébe.

Örülök, ha tetszett! 🪄⭐
Kövi rész már epilógus, ha minden jól megy.. 🥲
Köki, hogy olvastok meg minden!! 🥰❤️🤗
Puszii 😎👈😋