Nélkülem |NaruHina ff|

19: Váratlan találkozás

„Elhatározottan felnéztem, és egy hosszú, fárasztó útnak tekintettem elébe."

Már egészen besötétedett. A félhomályban egy kisebb üreget pillantottam meg. Körbe kémleltem a környékén, majd elkezdtem gallyakat gyűjteni egy kisebb tűzhöz.

Miután sikeresen fényt, és meleget csináltam, elkezdtem a táskámban kutakodni. Egy pillanatra teljesen lefagytam. A nagy sietségben elfelejtettem eleséget pakolni. Nem szokásom, de káromkodtam egyet. Pedig elég éhes voltam. Nem volt mit tennem, korgó gyomorral hajtottam álomra a fejem.

-.-

Reggel morgásra ébredtem, de nem a hasam volt. Álmosan hunyorogtam az előttem álló hatalmas állatra. Egyből kipattant a szemem. Egy farkas vicsorgott le rám. Egyből a sziklához hátráltam, mire a kutya még jobban ráncolta az orrát. A hátam mögé pillantottam, és egy halom farkaskölyköt láttam meg.

Nem tudtam mit tegyek. A falhoz préseltem magam, lassan felemeltem a cuccaimat, a vállamra akasztottam azokat, aztán óvatos léptekkel a nőstény felé meneteltem. Az állatt továbbra is morgott, de ahogy egyre távolabb értem a kicsinyéitől, annál kevésbé tette. Végül már a farkas mellett álltam. A szemeimet összenyomva léptem tovább, míg ki nem értem az üregből. Óvatosan hátra pillantottam, majd elégedett arckifejezéssel indultam el.

Már elég messze járhattam, amikor újra rám tört az éhség. Megtorpantam, és valami ehető után néztem. Pár perccel később találtam egy málnabokrot. Leszakítottam az egyik gyümölcsöt, aztán a számba véve ízlelgettem. Isteni volt! Mohón ettem le a kis bogyókat a növényről, mire egészen megtelt a gyomrom. A maradék leszedett málnát a táskám zsebébe csúsztattam ebéd gyanánt, és tovább indultam.

-.-

Naruto szemszöge:

Újra az egyik kapszulában ébredtem. A tarkóm még mindig lüktetett az ütéstől, de már nem volt olyan vészes. Sokkal inkább tartottam attól, hogy a mai alkalommal mit fognak csinálni velem. Talán megint csak a rutinellenőrzés. Nyugodtan lebegtem a zöldes folyadékban, várva, mi fog történni.

Az egyik maszkos csávót láttam meg az üvegen keresztül. Valamit mutatott, de sajnos torzítva érzékeltem a búra miatt. Az irányító pulthoz lépett, majd megnyomott egy gombot. A testembe bekötött kábeleken keresztül lila folyadék folyt át, egyenesen az ereimbe.

A hirtelen fájdalomtól, ami szét akart feszíteni felordítottam. Buborékok hagyták el a számat, és vonaglani kezdtem. Nem létező emlékképek árasztották el fejem, ölésre bíztatva. Éreztem, hogy megint elvesztem az irányítást a testem felett, majd fennakadt a szemem, és megszűnt minden körülöttem.

Egy fehér helyen álltam. Nem volt se eleje, se vége. Kicsit arrébb sétáltam, hátha akkor találok valamit. Kattanást hallottam valahonnan mögűlem, kétségesen megfordultam, és egy nyitott ajtót láttam. Magabiztosan beléptem rajta. Amint bent voltam, az becsapódott mögöttem, de nem nagyon bántam, mert már egy sokkal szebb helyen voltam.

Kis idő elteltével egy emléket láttam. Nem is... valakinek a szemével néztem ezt a fájdalommal teli, rút világot. Az illető megtorpant, és sötétkék haja a vállára omlott. Valahonnan ismerős volt, de nem tudtam volna felidézni honnan. A fejem hasogatni kezdett, zuhanni kezdtem, aztán már a sötétségen kívül nem láttam semmit.

Hinata szemszöge:

Megálltam az egyik ágon. Elővettem a térképet, és megkerestem, pontosan merre lehetek. Már nem volt hátra sok. Gallyak recsegését hallottam magam alól. Ijedten néztem le, és egy állarcos alakot pillantottam meg. Vajon ki lehet?

Feljebb húzódtam a levelek takarásába, majd onnan figyeltem az ismeretlen mozgását. Gyanúsan körbe nézett, aztán rohanni kezdett.

- Francba! – kiabáltam suttogva, és követni kezdtem.

Nyílegyenesen egy irányba haladt, eszméletlen tempóval. Fogalmam sincs hogyan csinálta, de aztán idővel lerázott, és már nem láttam merre járhatott, még Byakugannal se. Csalódottan futottam, amerre a koordinátákat reméltem, közben sikeresen lefejeltem egy kisebb faágat. Elvesztettem az egyensúlyomat, de nem zuhantam nagyot. Sziszegve a homlokomhoz kaptam, amin egyből egy púp keletkezett. Igen, ilyen „ügyes" is csak én lehetek.

Zajra lettem figyelmes, aztán megláttam a férfit. Felém tartott. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Nem vehetett észre, hisz szinte teljesen hangtalanul követtem. Kivéve amikor fejbe csapott az az ág. Ahj istenem, mit csináljak?

Az ismeretlen még mindig közelített, de a kezében már egy zsebkést tartott. Még mindig a földön fetrengve hátráltam. A férfi hirtelen ledobta a maszkját, én pedig majdnem elájultam.

- N...- Naruto... -kun? – motyogtam sokkosan magam elé.

A fiú szemei pirosan izzottak, démoni mosollyal az arcán közeledett felém, pengélyét egyre magasabban tartva. Már előttem állt, a kést a torkomnak szorítva, amikor teste megmerevedett, az íriszei újból kékbe váltottak, a kunait elejtette a fejéhez kapott, és ordítva futott az ellenkező irányba. Nem tudom, hogy mi történt, de egy biztos: Valami borzalmasat tettek Uzumaki Narutoval.

Sziasztok!
Remélem már vártátok a fejezetet! 🥰😅
Csak úgy mondom, hogy lassan a story végére érünk, és akkor minden fényre derül. 😉
Szeretném jelezni, hogy lassan elkezdek egy újabb könyvet. A címe Lépteid nyomában. Majd kukkantsatok rá! (Még nincs kint, de igyekszem!) Thx! 😊
Sietek a kövi résszel!
Szeretek mindenkit! ❤️❤️😘
Bye!!