Nélkülem |NaruHina ff|

14: Az igazságot akarom!

- „Akkor hova lett Naruto-kun?"

Lassacskán visszaértünk a sátrainkhoz. Kiba-kun óvatosan lerakott a földre és adott egy köteg kötszert.

- Bekötöd magadnak, vagy... - nézett rám reménykedve, mire csak bólintottam.

A fiú ajkait egy csendes sóhaj hagyta el, majd arrébb sétált és elfordult. Nagy nehezen beerőlködtem magam az egyik ponyva kuckó alá és a szakadt pólómat felhúzva szemeztem a derekamon lévő sebbel. Fertőtlenítő után kutattam, majd elkezdtem kitisztítani a területet. Az alkohol csípett, de nem foglalkoztam vele, hisz volt fájdalmasabb tapasztalatom is. Amikor végeztem, fogtam a gézt és körbe tekertem magam hastájékon.

Fel akartam állni, de az oldalamba nyilalló fájdalom nem engedte. Megdermedtem, dehogy újra felszakadjon a seb. Végig mértem magam, aztán gyorsan ruhát cseréltem.

- Hinata megvagy? – kérdezte Shino-kun a tőle megszokott, unott hanglejtésben. – Indulnunk kéne.

Fájdalmak közt felkászálódtam és kiléptem a sátorból. A két fiú már indulásra kész volt. Mintha csak rám vártak volna, mellém ugrottak és összepakoltak nekem is.

-Tudsz már járni? – kérdezte Kiba.

Gyanakvóan bólintottam és tettem pár lépést, hogy bebizonyítsam. A fiú bólintott és Shino-kunhoz csatlakozva röhögve meneteltek előttem. Csendesen battyogtam utánuk, amíg fel nem tűnt, hogy beértem a fiúkat.

Nem különösen érdekelt, mert inkább a genjutsun járt az eszem. Naruto hamis lett volna? Az éjszaka a ragyogó ég alatt és amikor a sátorban találkoztunk... mind hazugság lett volna?

Az emlékek összefolytak a fejemben. Már tényleg nem értettem semmit, pedig biztos voltam benne, hogy találkoztam a fiúval. A könnyeimet visszatartva fordultam Akamaru gazdája felé.

- Kiba-kun! Elmesélnéd pontosan, hogy mi is történt? – kérdeztem az Inuzukát. A fiú felsóhajtott, aztán bólintott.

- Hosszú lesz, de van időnk. – mondta. – Viszont nem emlékszem mindenre. – itt kérdőn rám nézett, hogy ez így megfelel -e nekem. Bólintottam, mire folytatta. – Szóval ugye kaptunk egy küldetést, miszerint meg kell találnunk Naruto holttestét. Erre még emlékszel igaz? – újabb bólintással helyeseltem. – Tábort vertünk és engem bíztatok meg, hogy keressek fát a tűzhöz. Nos, semmi nehéz nem volt ebben, csak megbotlottam és lefejeltem egy követ, aminek hála felrepedt a homlokom. – Kiba megakadt egy pillanatra. – Öhm, itt van egy kisebb kiesés, mert legközelebb egy sátorban tértem magamhoz. Te voltál mellettem és mondtad, hogy gyógyfüvekért mész az erdőbe. Ja, meg még sétálni is voltál. – tette hozzá.

Elgondolkodtam a hallottokon. Először az erdőben találkoztam Uchiha Itachival. Akkor biztos a szemébe néztem és genjutsuban voltam. De azt nem tudom bizonyítani, hogy ki is törtem belőle. Fáradtan felsóhajtottam és hálásan néztem Kiba-kunra.

A nap már lenyugodni készült, így mi is tábort vertünk egy kisebb tó mellett, közepében szigettel, amin egy terebélyes fa állt. Nagyon ismerős volt valahonnan, de nem tudtam volna megmondani miért. Túl kimerült voltam hozzá. Aznap éjjel nem kértem vacsorát, egyszerűen csak a sátromba vetettem magam, be a puha takarók közé és szinte egyből elnyomott az álom.

- „Hinata! Hinata!"

- „Ki az?"

- „Én vagyok az!"

Megint ez a hely? Miért kerültem ide? Megint hallottam, ahogy egy ismerős hang a nevemet kiabálja.

Újra a fa tövében ültem, kinyújtott lábakkal, mint a régebbi látomásomban. Az alak ismét felém tartott, de ezúttal közelebb jött.

- „Naruto-kun?"

Újra összezavarodtam. Mi történik? Miért jelenik meg mindig a fiú? Ezer és ezer kérdésem lett volna, de az Uzumaki odaért hozzám. Mosolyogva leguggolt elém. Kék szemei most fényesen csillogtak. Találkozott a tekintetünk és elvesztem a ragyogó szempárban. Kezemet felé nyújtottam, de mielőtt hozzá érhettem volna, darabokra foszlott és megint az a pár perc játszódott le előttem, mint amikor meghalt.

Aztán a közös pillanataink, hol lelassítva, hol felgyorsítva. Az agyam a genjutsu alatt történteket is elraktározta. Elég szomorú, de azok voltak a legszebb emlékeim kettőnkről.

Később egy sötét folyosón sétáltam. Nem én irányítottam a testem, magamtól mentem. Egyszer csak bekanyarodtam jobbra, majd ballra és megint jobbra. Egy laboratóriumi szobában kötöttem ki. A helyiségben vízzel töltött kapszulák voltak, természetellenes fénnyel megvilágítva. Találomra az egyik mellé léptem és a kezemet az üvegre tettem. A henger előtt egy állvány állt, rajta egy nyitott füzettel, aminek a jobb sarka hiányzott. Hasonló formájú szakadás volt az én papír fecnimhez mérve. A könyvben kísérletek voltak leírva.

Egy gyors átolvasás után újra az üvegre néztem és egy ijedt, reményvesztett szempárral találtam szembe magam.

Kon'nichiwa!
Remélem tetszik!
Szerintetek kivel találta szembe magát?
(Én véletlenül sem tudom 😅)
Majd meglátjátok!
Have a nice day! 😀❤️