Nélkülem |NaruHina ff|

21: Gyilkosság

"Megtalállak, Uzumaki, akkor is ha az életembe kerül!"

A por már teljesen leülepedett, így nem pontosan láttam a robbanás helyét. Igaz, amikor közelebb értem, egy óriási lyuk tátongott a földben és a kereső osztag tagjai állták körül. Mégis hamarabb értek ide?

Csendesen melléjük osontam, majd úgy tettem, mintha eddig is velük lettem volna. A vezető parancsokat osztogatott, aztán két emberes csapatokat alkotott.

Amikor én következtem, kicsit fura szemmel méregetett.

- Te eddig is itt voltál? - szegezte nekem a kérdést, mire csak egy halvány bólintással válaszoltam.

A férfi vállat vont, és egy magas sráccal rakott össze. Pár perccel később már egy labirintus szerű építményben suhantunk, reménykedve, hogy megtaláljuk a keresett szőke személyt.

-.-

Hangokat hallottam. Riadtam néztem fel a fiú szemébe. Feszült tekintettel pásztázott a korom sötétben, eredménytelenül. Megrázta a fejét, majd jelzett, hogy induljunk tovább.

Még több ajtót találtunk. Mindegyik pontosan ugyanúgy nézett ki, mint az előzőek. A társam a falhoz simult és benyitott rajta. A levegő lehűlt.

- Üres. - jelentettem ki. - Mehetünk a következőhöz.

És ezt a folyamatot ismételgettük órákon keresztül. Ő nyitott, én néztem.

Mégis minden bejáratnál egyre hidegebb lett. Valami nem stimmelt.

- Te is érzed? - nézett rám a srác. Némán bólintottam a fejemmel.

Aggódó szemekkel néztem a folyosó vége felé. Hirtelen eszembe jutott az álmom. Egyre gyorsabb léptekkel futottam az elágazásig. A társam nem értette, mégis mi bajom lehetett, de csendesen követett. Ismerős irányok, világítás, hőmérséklet. Minden ugyanolyan...

Nem! Ez lehetetlen...!

Teljes erőbedobással futni kezdtem. Egyik kanyart a másik után bevéve megérkeztem az ismerős ajtó elé, ami alól földöntúli fény szűrődött ki.

Kifulladva nyitottam be. A látványtól majdnem kiadtam az aznapi gyomortartalmamat. Szétnyesett emberi maradványok mindenütt a talajon. Szervek kapszulákba zárva. És... És a füzet. De nem az álombéli helyén, hanem a lábam előtt, vérben úszva. A középső üvegbúra szilánkokra törve, darabokban borította be a padlót. A benne lévő víz is szétfolyt a helyiségben. Viszont Naruto... Ő nem volt sehol. Csak egy brutálisan meggyilkolt maszkos férfi, akinek a vére pirosra festette a falakat.

A bejárat előtt rogytam a földre. Szörnyű volt, ami ebben a szobában történt. Egyszer csak egy kar húzott fel a talajról és húzott magához. A fiú volt. Nem foglalkozva semmivel, az ölelésében fakadtam sírva. A napok megterhelő eseményeit bőgéssel adtam ki magamból.

Lassan, egyre fáradtabbnak éreztem magam, és elnyomott az álom.

-.-

Naruto szemszöge:

Megint a szobában ébredtem fel. Újra jött az ismeretlen. Felrángatott, majd maga után húzva vezetett a szokásos irányba. Már nem tiltakoztam. Mindegy volt. Úgyis lassan vége.

Elértük a helyiség ajtaját. Benyitott, majd a földre taszított. Elkezdett levetkőztetni, (senki sem képzel semmi rosszat!) aztán a csöveket belém szúrva, a kapszulába helyezett. Rám zárta a fedelet és én a számba vettem az oxigéntank pipáját, így levegőt kapva.

Ismét megnyomott valamit, aminek "hála" belém fecskendeztek valami anyagot. A fájdalomtól fennakadt a szemem. A testem egy idő után már nem bírta elviselni.

Előjött a Kyuubi énem. A körmeim megnőtek, és az üveget kezdtem el kaparni, ütni.

"Csak kérlek törj össze!"

Hatalmas robbanás rázta meg a felszínt, mire a búra szilánkokra tört. Kiszabadultam. A sípolás miatt megráztam a fejem, és az első dolgom volt a kínzóm felé ugrani. Őrült vigyor ült ki az arcomra.

- Most meghalsz, te haszontalan dög! - kiáltottam fel mérhetetlen élvezettel, majd a torkának ugrottam.

Karmoltam, ahol csak értem. De ez nem volt elég. Találtam egy kést a polcon. Megfogtam, aztán számlálhatatlanszor a testébe döftem. Már mindent a vére borított, viszont én még mindig nem álltam le. Teste maradványait a falhoz vágtam, mire még egy adag piros folyadék fröccsent rám.

Az agyam kitisztult. Minden erőszakos szándékom elszállt. Rémültem néztem végig magamon.

- Mit tettem?! - hirtelen gyors lépteket hallottam.

Remegve bújtam el az egyik ép kapszula mögé, imádkozva, hogy nem vesznek észre. Csak legyen végre vége!

Halii!! 🤗
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt vagytok és olvassátok ezt a kis semmiséget. 😍😊
Remélem tetszett!
Tali a kövi résznél! 😁😻
Szép napotttt! ❤️😘