Nélkülem |NaruHina ff|

27: Sötétség

A földön fekve tértem magamhoz egy nyirkos szobában. Fel akartam ülni, de a hasamon ejtett mély seb hirtelen rettenetesen fájni kezdett, így visszacsusszantam a talajra. Lépéseket hallottam valahonnan a szerintem behatárolt szoba falai mögül. A hangok egyre erősödtek, míg kivágódott előttem az ajtó, majd gyér fény szűrődött be a helyiségbe a nyíláson keresztül.

Egy magas alak lépett be, egyenesen felém tartva közelített, míg elém nem ért. A szívverésem elég gyorsan felgyorsult, szapora lélegzetvételek között próbáltam teljes csendben heverni, mozdulatlanul, amikor az árny mellém guggolt. Hideg kezével a nyakamhoz ért, majd megpróbálta kitapintani a pulzusomat. Rettegve szuszogtam tovább az ismeretlen oldalán, hátha végre elmegy, de nem tett semmit, csupán némán tanulmányozott, kezét fel és le mozgatva a hátamon.

Bármennyire is féltem a simogatásnak hála pár perc elteltével álomba merültem. Tompán még érzékeltem, hogy az illető puha léptekkel távozik, aztán becsukja maga után az ajtót, majd teljes csend és sötétség honol a szobába.

-.-

Mivel homályban aludtam el és ébredtem, fogalmam sem volt mennyi idő telhetett el. Zavartan pillogtam körbe, hátha találok valami napszakra vonatkozó jelet, de csalódnom kellett. A koromsötét, ami beterítette a helyiséget, teljesen elvette az időérzékem, így csupán remény vesztve feküdtem tovább a kemény padlón, amíg meg nem hallottam az ismerős, súlyos lépteket. Ismét benyitott a szobába, viszont ezúttal ételt hozott.

Lassan törökülésbe helyezkedett, majd felém nyújtva egy kanál akármit közelített a kezével, mire én egyszerűen elcsaptam azt. Egy kisebb sóhaj-szerűséget hallottam felőle, aztán egy újabb adag ételt tolt elém.

- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem nyugalmat tettetve, mégis idegesen.

Az alak megrándította a karját, jelezve, hogy egyek végre. Kelletlenül bekaptam a kanalat, majd egy nagyot nyelve köhögni kezdtem. Az „ételnek" titulált vacak teljesen ízmentes és száraz volt, valamilyen lével a belsőjében. Prüszkölve nyúltam volna a pohárért, ami a tálcán volt, de a mellettem gubbasztó ellökte a kezemet az útból, aztán felhörpintette az üveg tartalmát.

Szörnyülködve pislogtam a sötétségbe a nagy kortyolásokat hallgatva, éreztem ahogy szárad ki a szám belseje minden egyes nyeléssel. Remegve realizáltam, hogy az életmentő folyadék immár az ismeretlen gyomrában landolt, aki ismét egy falat moslékot próbált a számba erőltetni, de nem fogadtam el.

Nagy nehezen hátat fordítottam neki, majd vártam hátha feladja. Pár perc múlva egy halk koccanást hallottam a padlón, majd az alak felállt és végre távozott. Kíváncsian néztem át a vállaim felett a gyér fényben és megpillantottam egy pohár tiszta vizet. Mint a kiéheztetett vadállat, úgy vetettem rá magam az édes nedűre, majd mindet a számba öntve őrült módjára nyeltem le azt.

Napok ismétlődtek még így, amikor az érdeklődésem nem csillapodott, sőt egyre nőtt, így tekintetem az ajtó irányába siklott. Zsibbadt végtagokkal tápászkodtam fel, aztán elindultam a kijárat felé. Szinte hangtalanul nyitottam ki - előszőr résnyire – a kaput, majd, amikor nem láttam senkit kiléptem és behajtottam magam mögött azt.

Nesztelenül osontam a folyosókon, amikor lágy szellő suhogtatta meg a hajam. Felszabadultan indultam meg a szél irányába, hátha a természetbe jutok. Amíg arra számítottam, hogy kiérek a különös épületből, valójából csak egy magas falakkal szegélyezett udvarra érkeztem.

Tüzetesen körül néztem, de semmi gyanúsat nem láttam ezért megindultam a terep közepén álló terebélyes tölgy felé. A fa hatására régi emlékek jutottak eszembe, kellemetlen deja vut okozva. Amint elértem a növény törzséhez, észrevettem egy belekarcolt ismerős jelet. Konoha szimbóluma volt, áthúzva egy mély barázdával.

Zizegést észleltem a lombkorona közül, majd egy sötét, kapucnis alakon akadt meg a szemem, aki szemeivel engem vizslatott. Hűvös kék íriszei fénylettek az árnyék ellenére is.

Az illető az ujjaival jutsut formált, majd a hozzátartozó szavakat elmormolva egy újabb részleges kómába taszított.

Sziasztok Emberkék!
Sajnálom amiért nem volt rész, nem magyarázkodom. Úgyis tudjátok... 😶
Azért remélem vagytok még, akik követik az agymenésem... TwT
Szeretném kérdezni, hogy szerintetek lecseréljem -e a borítóképet.
(Be van rakva képnek sztem egy pillantást megér '')

Ha igen mondanátok?

Előre is köszii! ❤️☺️

Gome a késői posztért!

Na, viszlát a 28. fejezetben! 🥰

Császtok!! 😉🐥