Mon Chéri

12. Scott

A hetem olyannyira be volt osztva, hogy hétvégére azt mondtam, hogy most már mindenki hagyjon a faszomba békén!
Minden nap vettük fel a számokat, utána a masterelésekk bajlódtunk napokig, interjúkra jártam, és még az egyik rádióhoz is behívtak.
Ezen felül még haza is járkálhattam, mert fater eltörte a lábát és én intéztem a kerti melókat, amikkel félbemaradt. Nem is ezzel lett volna a gond, habár szívesen fizettem volna meg egy kertészt, hogy ne nekem kelljen az a kurva elszáradt almafát kiásnom.
Dehát otthon nem zenész voltam, esetleg híresség, csak Scott, akit lehet ilyenekkel ugráltatni. De megcsináltam, még ha sűrűn káromkodtam is közben. Nem mondtam volna nekik nemet, mindig számíthattak rám. Úgy ahogyan én is rájuk.
De minden este úgy zuhantam az ágyba, mint egy hulla. Steph keresett hétközben, már a napot sem tudnám megmondani, talán szerdán, de még őt is le kellett passzolnom, mert esélytelen volt még vele is beszorítani egy találkát. Kellet is ez az idő, hogy őt is, fejben egy kicsit helyre tegyem. Akármennyire is kedvem lett volna elmélyíteni a kapcsolatunkat, egész pontosan, hetente többször ágyba csalni, a múltkori eset után egy kicsit elgondolkodtam. Nem normális, hogy enyire vissza kell fognom magam a társaságában. Az én köreimben már rég átértékelődött annak fogalma, hogy mi helyes. A nők nem kérették magukat, legalábbis túl hosszan, én pedig nem futottam senki után. Amit kínáltak azzal éltem, és elégedett voltam ezzel az életvitellel. Nem vágytam megállapodni, vagy lehorgonyozni senki mellett. Szórakozni akartam, kiélvezni mindent amíg lehet. Mégis ez a nő... vele másképp viselkedtem.  Könnyű lett volna, ha benne lenne, hogy ágyba bújjon velem, akkor nem kellene ennyit agyalnom rajta.
De ezen a hétvégén nem vágytam másra, csak, hogy kiüljek a teraszra egy sörrel és elolvassam a magazinokat, amiket járattam. Aztán csak kötetlenül gitározni, leülni a zongorához, kikapcsolni kicsit. Hét óráig remekül el is voltam, utána kattogni kezdtem és a testem még mindig kielégületlenül háborgott. Szex reményében volt pár csaj, akiket felhívhattam, de most semmi kedvem nem volt bájologni ezért ezt, kicsit félretettem egy lehetőségként a későbbiekre. Volt egy másik lehetőség is, amivel az estémet eltölthettem volna. Soha nem vaciláltam sokat, inkább csak mentem a fejem után és ha nem akartam elcseszni az egész napot, most is ezt kellett tennem. Telefonáltam néhányat majd felöltöztem, és írtam egy tömör üzenetet.
Koncertre viszlek, fél óra múlva nálad vagyok!
Tényleg nem kellett több idő, hogy Stephanie lakásához érjek. Most a kapucsengőn csengettem ahelyett, hogy megint rátörtem volna, mint a múltkor.
-Igen? - szólt bele.
-Scott vagyok. Kész vagy?
-Ömm...- hallottam a tétovázását - Mire is kellene készen lennem? - kérdezett vissza.
Na, jól kezdődik - gondoltam
- Engedj be, és elmondom – volt egy olyan érzésem, hogy nem fog tetszeni neki az ötlet, de mégis kaput nyitott.
Mire felértem ő már a nyitott ajtóban ácsorgott, a haja leengedve a mellkasára lógott, de nem volt koncerthez öltözve. Olyan rövid nadrág volt rajta, hogy a fenekét is alig takarta, meg egy fehér trikó. Ha nem ő lett volna azonnal a hajába túrok és ahogy becsukódik az ajtó már szedem is le a ruhát róla. –Szia! - pillogott rám szemérmesen, egyértelműen nem számított rám.
–Szia! – mondtam és már léptem is be – nem olvastad az üzenetet, amit küldtem?
Zavartan a füle mögé tűrte a haját.
– Nem néztem a telefont. Valami baj van? - kérdezte, mert kezdtem egy kicsit toporogni. Azonnal a telefonjáért sietett és elolvasta az utolsó üzenetet, amit kapott.
–Hogy érted, hogy nincs semmi hátsó szándékod? Ezt most értenem kellene? – pillázott rám.
Elvettem tőle a telefont és elolvastam.
–Ezt még a futam előtt írtam – néztem felé, és egyre kevesebb kedvet éreztem a koncerthez. Én ki voltam éhezve, rajta meg olyan kevés ruha volt.
– Akkor most mit írtál? – kérdezett tovább.
– Azt, hogy koncertre megyünk, készülj el.
–Mi? – nevetett – Én már pizsamában vagyok!
– Én időben írtam, nem tehetek róla, hogy nem kaptad meg, na öltözz és menjünk! - sürgettem.
– Várj már! Egyáltalán nem mondtam, hogy veled megyek!
– Miért? Nem volt más programod, ha jól látom.
– Éppenséggel... - mondta és a tévé előtti asztal felé nézett, ahol egy üveg bor, borospohár állt és egy tál popcorn. 
– Aha, szóval a tévé előtt akartad leinni magad. Ráadásul egyedül – néztem felé, hogy ez nem lehet kifogás, hogy eljöjjön.
– Egy kellemes estét akartam eltölteni! – dacolt velem – Itthon.
– És, ha jobbat mondok?
– Már mondtad koncertre akarsz menni. De kösz, nem érdekel a dolog – mondta és tüntetőleg hátat fordított nekem és a kanapéjára kucorodott.
Rátámaszkodtam a háttámlára és a füléhez hajoltam. Egy pillanatig becsuktam a szemem míg beitta az orrom az illatát aztán erőt gyűjtve egy szót suttogtam a fülébe.
–Disaster.
Olyan gyorsan fordult felém, hogy még időm sem volt elhúzódni és most egészen közelről néztem az érdeklődő, majd megszeppen szürke szemekbe. A számon éreztem a leheletét, és azt is, hogy gyengülök.
– Disaster? - kérdezett vissza. Ez elég volt hozzá, hogy kizökkentsen, ezért elnyomtam magam a kanapétól.
– De ha ott üldögélsz, le fogjuk késni, úgyhogy öltözz! Ha csak nem így akarsz jönni – ezt nem javasoltam volna, mert az tuti, hogy már a taxiban rámászok.
Felugrott a helyéről aztán amikor már azt hittem sínen vagyunk, megtorpant.
– Ez most komoly, vagy csak hülyítesz? Csak hülyítesz igaz? Láttad a múltkor a felsőm és most idejöttél, hogy szekálj vele...
Felhúztam a szemöldököm, ezen a hülyeségen.
– Igen, ekkora seggfej vagyok... – feleltem szarkasztikusan – Akkor nem jössz?
– Ha nem csak behülyítesz, akkor miért engem akarsz vinni?
– Mert otthon unatkoztam, egyedül meg nem volt kedvem menni... – vontam vállat.
– Oké, de miért engem?
–Azért Steph, mert senki máshoz nem volt kedvem – sóhajtottam.
– Scott én... – kezdte, és tudtam hova akart kilyukadni. Hogy nem akar velem randizni. Hát, randizni én sem akartam.
– Azért, mert egész héten hajtottam, mint az állat és elfáradtam. Ma olyan emberrel akartam lenni, akivel nem kell plusz köröket futni – feleltem.
Mérlegelt, pedig őszinte voltam. Félig, arról nem kellett tudnia, amit nem mondtam ki. De most tényleg azért őt kerestem, mert valahogy úgy gondoltam egyszerűbb lesz most vele, mint bármelyik másik csajjal. Ha nem kaphatom meg, is el tudunk tölteni egy estét, de azért reméltem, hogy majd máshogy alakul.
–Szóóóval, nincsenek barátaid?
Elnevettem magam és megmasszíroztam a halántékomat.
–Vannak barátaim. Ne kombinálj, inkább öltözz!
–Miből gondolod, hogy velem nem kell plusz köröket futnod? – most már csak húzott, volt az arcán valami huncut kifejezés, de jólvan, belementem.
–Mert téged láthatóan nem hatlak meg.
Ismét elgondolkodott, majd elmosolyodott.
–Igaz. Tényleg elviszel egy Disaster koncertre? – kérdezett tovább, de már kezdtem besokallni a sok kérdéstől.
–Az csak attól függ, hogy hajlandó vagy‐e, végre elkezdeni öltözni.
Most valami pánik félét láttam nála kialakulóban.
–Mit vegyek fel? – fordult hozzám ijedten, majd végig mért, gondolom azért, hogy valami támpontot kapjon, de ha nem azért, akkor se zavart túlzottan.
–Rossz embernek tetted fel a kérdést Szivi! – tájékoztattam, majd át sétáltam a kanapé túloldalára és a popcornos tálat az ölembe véve leültem. Ő nem lett nyugodtabb de elrohant a hálójába. Kedvem lett volna végig nézni az egész készülődést, de nyugton maradtam a seggemen. Látatlanban is megmondtam, hogy farmert vesz meg valami zenekaros pólót.  Negyed óra múlva még sehol sem volt.
–Steph, mi van már? Indulnunk kéne! – kiáltottam be neki, közben az órámat néztem.
–Megyek, még kell egy pár perc, a nőknek több idő kell készülődni – hallatszott ki.
Öt perc múlva elém libbent egy szürke szerű ruhában, egy nő biztosan meghatározta volna a pontos árnyalatot, de tőlem csak erre futotta. A ruha, valahol a feneke után nem sokkal elfogyott, a jó kis combjait és a lábát, fekete csipkés harisnya fedte. A szemem csak úgy siklott egészen a vékony bokájáig. Aztán újra fel, hogy jobban is megszemléljem a láncokat a nyakában, a ruhát, ami nem feszült a testére, de így is mindent mutatott, amit látni akartam. Még a szemét is kifestette, sötétre, de csak módjával, mégis valami elképesztően szexi volt vele. A hajával nem tudom mit csinált, de az is tetszett.
–Jó leszek így? Ezer éve nem voltam koncerten –aggodalmaskodott.
–Nagyszerű, csak most már induljunk! – feleltem, és nem fejtettem ki, hogy mennyire bejön a ruhaválasztása, meg úgy egészében véve ő maga.
Az ajtó felé még egyfolytában izgatottan csacsogott.
–Nem túl rövid a ruha?
–Hát, ha ennél is rövidebb lenne...–ugrattam, mindazonáltal, de, piszok rövid volt.
–Van alatta rövidnadrág– mondta és felhúzta, hogy szemléltesse. Ezen csak nevetni tudtam. Miss Szemérmes...
–Nyílván van... – vigyorogtam –ha esetleg megint bugyi nélkül keverednél haza.
Steph gyilkos pillantást mért rám én meg azonnal visszavettem.
–Olyan még egyszer nem lesz –közölte kimérten. Én is ettől tartottam –A hajamat már nem volt időm megcsinálni, de így is elmegy...
–Jó leszel így nyugi! Nagyon csinos vagy! –feleltem sürgetve.
–Kösz! – mondta és kissé elpirult.
Azért az valahol sértette a büszkeségem, hogy nem miattam csípte ki magát, hanem Hillnek. Mondjuk én dugtam vele nem Hill, szóval mindegy.
A helyre nem az én autómmal mentünk, hanem azzal a sofőrrel, akivel nyilvános eseményekre máskor is megyek. A hétköznapokhoz semmi szükségem nem volt biztonságiakra, de azért egy zsúfolt koncert egészen más eset.
–Ne idegesíts, még sofőröd is van? – képedt el, a csinibaba.
– Ez most nem volt komoly, ugye? – kérdeztem. Azért ez elég alap dolog volt.
– Eddig mindig saját kocsival mentél mindenhova – mondta zavarban. A sofőr ajtót nyitott, mi meg beszálltunk.
–Ő Jason, és nem csak sofőr, hanem testőr is – magyaráztam – Nincs mindig mellettem, csak ilyenkor.
–Akkor jó nagy kamu, hogy a sztárokat mindig testőrök kísérgetik – dünnyögte.
–Ez csak, amit a tévéből látsz. A sarki kisboltba, azért testőr nélkül is le tudunk menni, elintézni a bevásárlást.
– Fel szoktak ismerni? – kérdezte.
– Változó, de ahova mindennap járok, ott már nem vagyok különösebb látványosság.
– Értem – mondta, és észrevettem, hogy nagyon gyűrögeti a táskájának a pántját.
– Mi a baj? Ennyire nem akarsz jönni?
– Nem! Nem! Akarok... csak... nem lesz gáz, hogy együtt megyünk?
– Hogy érted?
– Hát a kis videó után, nem fognak kombinálni, ha együtt látnak minket?
– Túl sokat foglalkozol mások véleményével. Kit érdekel mit gondolnak?
– És mibe fog ez nekem kerülni? – fordult felém és ezen meg is sértődhettem volna, de inkább elvigyorodtam. Nem oldottam a feszültségét nem is volt célom. Izguljon csak!
–Jaj Steph! Lazulj már el! Semmibe. Cak kapcsoljunk ki egy kicsit. Azt hiszem rád is, rád fér!
–Szarul nézek ki? Vagy mi? – kérdezett vissza csípősen.
– Nem, istenien nézel ki –csúszott ki a számon, meglepve ezzel őt is – csak, kicsit mindig be vagy feszülve.
– Nem gondoltál rá, hogy esetleg azért, mert a múltkori után kicsit kényelmetlen veled lennem?
Nem számítottam rá, hogy ezt ilyen nyíltan kimondja.
–Azért, mert amúgy utálsz? Vagy mert lefeküdtünk? –kérdeztem rá lényegre törően.
– Nem utállak. Most nem lenne célszerű ilyet mondani, nem igaz? - mosolyodott el.
– Akkor az utóbbi – következtettem, de magától értetődő, hogy az volt a baja.
–Hát, igen – most teljesen kivörösödött az arca, amiből tudtam, hogy ez nagyon kellemetlen neki.
–Neked nincsenek laza kapcsolataid? – érdeklődtem.
Szinte felháborodva nézett vissza rám.
– Nem, Scott nincsenek! – háborodott fel.
–Jól, van, nyugi, nem lekurváztalak! De  ez normális, hogy időnként úgyis együtt vagy valakivel, hogy nem fogadsz neki örök hűséget.
– A te világodban biztos!
Erre megingattam a fejem, de igaza volt, ebben különböztünk. Ő el sem tudta képzelni, hogy csak a szórakozás kedvéért feküdjön le valakivel, nekem meg ez volt természetes.
–Az bánt, hogy nem fér bele az erkölcsi normádba, de tulajdonképpen nagyon is élvezted? Tudom, hogy így volt, nem lehet mindent megjátszani. Vagy az izgat megint, hogy mit gondolnak erről mások?
Látszott, hogy megint feszegetem a határokat  de szerettem volna a végére járni. Steph dühösen fújtatott.
–Nem tudhatod mennyire jól színlelek.
–Kár, hogy eddig olyanokkal voltál, akikkel egyáltalán kellett – vágtam vissza lazán.
–Amúgy könnyebben tudnék erről bármit mondani,  ha lenne összefüggő emlékem.Viszont, ebben az esetben, meg sem történt volna!
–Biztos vagy benne? – hajoltam hozzá egy kicsit közelebb.
–Igen! Biztos! – puffogott, én meg jót szórakoztam rajta –Egyébként, én miért nem tudok róla, hogy játszik itt a Disaster?
–Mert ez egy privát buli. Mondjuk, hogy a barátoknak.
–Privát? – nézett rám elkerekedett szemekkel.
–Csak nem izgulsz? – kérdeztem amikor az ujja végét kezdte rágcsálni.
–Talán mégsem kellene mennem...
–Miért? –sóhajtottam.
–Mert nem vagyok se a barátnőd, se a gruppid, se valami szerencsés rajongó –rajongónak, rajongó volt, csak nem az enyém.
–Szeretnéd, hogy azt mondjam, hogy az unokatesóm vagy? –vigyorogtam.
–A videó után....
–Igen, beteg lenne. Barátként megyünk, ennyi! Tényleg, ne feszülj már ennyire!
–Soha nem voltam még Disaster koncerten... –vallotta be.
–Miért nem? Gyakran játszanak Washingtonban.
–Nem vagyok nagy koncertre járós... –vonta meg a vállát.
–Igen,  már van elképzelésem róla, hogy szoktál szórakozni... tévé... bor...
–Egyszer próbáld ki, lehet neked is bejönne! – vágta vissza dacosan.
–Nekem nincsenek problémáim a lazítással... – pillantottam rá, és vagy sikerült felhúznom, vagy tényleg nagyon izgatott volt már, mert nem nézett rám többet, míg oda nem értünk.
Attól, hogy az esemény zártkörű volt, még koránt sem volt családias. A rajongók, tömegével szállták meg az üres placcokat. Nem mintha válthattak volna jegyet, de tapasztalatból tudom, hogy egy‐egy szerencsés hölgyemény, azért mindig bejuthat.
–Ha kiszállunk, itt fog várni Jason munkatársa Robert, ő kísér majd be minket. Egyenesen haladj majd a bejárat felé és el ne mozdulj mellőlem. Érted? – kérdeztem komolyra fordítva a szót.
–Miért, lerohannak minket az őrült rajongók? – kérdezte epésen.
–Csak figyelj!– vontam vállat. Kár lett volna ragozni, úgyis mindjárt meglátja.
Először én szálltam ki a sötétített üveges kocsiból, majd nyújtottam a kezem Stephnek. Elfogadta, és Bob már ott is volt jogy helyet csinálva nekünk utat törve bejuthassunk. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjenek ki vagyok azután eszement sikongatásba kezdjenek és tülekedve próbáljanak lerohanni. Tetszett neki vagy sem, átkaroltam a derekát és a saját testemhez szorítva vezettem be. Majd bent kiakadhat rajta, de nem akartam, hogy elszakadjon tőlem, esetleg a tömeg elsodorja. Vakuk villantak a szemünkbe kezek kaptak utánam és csimpaszkodtak a ruhámba. Nagy neheze túljutottunk az ajtón, ahol a biztonságiak beazonosítottak minket, és kaptunk egy‐egy passt, Steph pontosan olyat amilyet én, ahogy meghagytam a menedzseremnek, amivel zavartalanul közlekedhettünk az épületen belül. Steph még mindig egy kicsit riadt volt, én már hozzászoktam ehhez, de neki így elsőre durva lehetett. Annyira, hogy az egyik kezével el nem engedte, volna a pólóm szélét. Komolyan, mint egy kisgyerek.
Egy idő után azért megelégeltem.
–Figyelj, ez így nem lesz jó! –lefejtettem magamról a kezét és inkább megfogtam. Ha már csimpaszkodni akar akkor ez legalább nem zavar. Nem, ez jól esett. Nem tudom miért, de jó érzés volt a finom kis kezét fogni. Nem sokáig élvezkedhettem, mert Steph kihúzta a markomból és inkább a táskája pántját szorongatta. Szem forgatva megingattam a fejem, és közben, de sóhajtottam egy nagyot a makacsságán. Mennyivel kezesebb volt részegen...
– Ne adjunk okot a félreértésre. Barátok. Oké? – láttam az arcán sok mindent, de azt hiszem főleg bizonytalanságot.
– Ja, barátok – feleltem közönyösen. Őszintén mindene szívesebben lettem volna, mint a barátja – Na akkor, gyere barátom, igyunk valamit! – nem vártam meg míg reagáltam elindultam a bár felé, ahogy lenni szokott úgyis összetalálkozok majd valami ismerőssel, de egyelőre csak idegen követő szemeket láttam. Nem igazán érdekelt.
– Mit kérsz, kislány? – pillantottam hátra, volt egy olyan sanszom, hogy alkoholt nem fogad el tőlem többet, ezért hozzátettem –Egy üdítőt?
– Valami tömény jobban esne – mondta határozottan.
Oké, rajtam ne múljon, és már előre mosolyogtam magamban. A legjobb whiskeyből kértem mindkettőnknek. Figyeltem ahogy kézbe veszi a poharat és azt is, hogy rám emeli a sötét szempillái alól a szexi kék szemeit. A gyomrom egy kicsit megugrott, talán előre izgultam, hogy milyen jól fog telni az estém.
– Köszi! – mondta, én meg az övéhez koccintottam a poharam.
– Ja, nem ezt...  jó ezt is! Azt, hogy elhoztál! Jó fej, dolog volt tőled!
–Jó fej vagyok – mosolyodtam el.
– Tényleg ritkán járok el otthonról. Régebben többször mentem, aztán John miatt már egyre kevesebbet.
– Annyira dúlt a szerelem? – kérdeztem és a bárpultnak dőltem.
Steph ivott az italból és a legkevésbé sem látszott rajta, hogy erősnek találná, vagy, hogy nem az ő ízlésének való. Ez tetszett.
– Féltékeny volt, aztán a béke kedvéért inkább otthon maradtam.
A féltékenységet még megértettem, valahol természetes dolog, de azért vannak határok.
– És utána? Ilyenkor a csajok nem kezdenek el vadul pasizni?
– Lefeküdtem egy rocksztárral, ezt te minek neveznéd? – hajolt hozzám, kacéran mosolyogva. De tudtam, hogy csak viccelődik, nem célzásnak szánja.
–Jogos. De komolyan, biztos vagyok benne, hogy nem ilyen minden hétvégéd....
– Scott, a legtöbb embernek nem olyan az élete, mint a tiéd! De nem tudom mit magyarázom, ezzel te is tisztában vagy.
– Jó, konkrétan az érdekel, hogy egy ilyen csaj miért nem jár el pasizni, miért nem élvezi az életet?
– Ilyen csaj? Milyen? – kérdezte szinte poénra véve.
Ezen elnevettem magam.
– Tényleg azt szeretnéd, hogy kifejtsem?
– Miért ne? Érdekelne a véleményed.
Hát, ha tényleg ezt akarja...
Közelebb hajoltam hozzá annyira, hogy közvetlenül a fülébe beszélhessek, hogy ne nyomja el semmi külső zaj a hangom.
– Egy, érzéki, izgató csaj, csodás testtel, akivel fenomenális a szex.
Kipirult arccal nézett rám, párat pislogott, míg újra megtalálta a hangját.
– Nem mindenkivel szex-szel kezdem az ismerkedést – mondta, és baromira tetszett, hogy nem bújt a csigaházba és elfogadta a bókomat – Én, nem is tudom, néha csak a hibáimat látom, a plusz kilókat, hogy le van lapulva a hajam, hogy nem tökéletes mindig mindenem...
– Plusz kilókat? Mi bajod magaddal?
– Az, hogy … Semmi... csak még időbe telik míg újra szeretni fogom magam.
– Aha, szóval megint John...
Steph vállat vont.
–Tudod azok a dolgok, amiket mondasz. Azokat csak te látod. Mindenki más téged lát. És hidd el nekem, jó rád nézni!
– Ezt fejezd be, mert a végén még azt kell gondolnom rólad, hogy kedves vagy! - mosolygott édesen. Kedvem lett volna megcirógatni az arcát, vagy a füle mögé tűrni a haját, de egyiket sem tettem.
– Healey! - hallottam, majd megláttam közeledni, néhány ismerőst. A buli még nem kezdődött, de a szokásos arcok már gyülekeztek Mike-al és a barátnőjével Rose-al gyakran összetalálkoztam. Mandy slepjéhez tartoztak, jó arcok voltak.
– Helló! – kezeltünk, Rosenak meg nyomtam egy puszit az arcára.
Stephet, jóbarátként mutattam be, de a pillantásaikból ítélve nem ették meg. Most erre mit mondjak, csajokkal ritkán barátkoztam.
– Meglep, hogy itt vagy. Mandy azt mondta, hogy hét vége felé már nem lehetett hozzád szólni. Ilyenkor inkább bezárkózol – mondta Mike.
–Nem bezárkózom, hanem pihenek, és igen, kicseszettül sűrű volt a hét, úgyhogy most lazítok. Mondjuk, ha Mandy átvállalt volna egy pár interjút, vagy bármelyikőjük... - jegyeztem meg.
– Te vagy a frontember tiéd a meló is! – ugratott, de pontosan úgy volt, ahogy mondta.
Míg mi pár szóban összegeztük a hetet úgy hallottam a lányok is beszélgetésbe elegyedtek. Azt amikor már nevetgéltek is, jó jelnek tekintettem, és elérkezettnek az időt, hogy kicsit magára hagyjam.
– Egy kicsit itt hagynám veletek a hölgyet, figyeljetek rá! – mondtam majd rákacsintottam az érintettre és elindultam az egyik ajtó felé, ami az öltözők felé vitt. Ha már elhívtam legalább legyen neki emlékezetes, ezért be akartam mutatni Jacenek. De még koncert előtt szerettem volna mert utána már semmi esélyem se lett volna nyugodtan félre hívni.
Persze Hill-t senki se látta, de cserébe belefutottam pár olyan arcba, akibe nem akartam és mind feltartott. Jó negyedóra talán húsz perc is eltelt mire Hill nélkül vissza keveredtem a bárhoz. Se Steph nem volt már ott, se Mike-ék.  Most már kezdtem egy kicsit feszült lenni, hogy most még utánuk is kajtathatok. 
A párt, hamar megtaláltam, egy másik ismerős zenekar társaságában, de Steph sehol.
– Hol van Stephanie? – tettem fel a kérdést köszönés nélkül.
Megrántották a vállukat én meg egyre idegesebb lettem.
– Azt kértem, hogy figyeljetek rá! Kurva élet! – akadtam ki, és vadul kutattam merre lehet.
– Nem kislány, feltalálja megát! – legyintett Mike.
– Kussoljál jó! - torkoltam le, és inkább a nő nyomába eredtem.
Nem véletlenül nem akartam egyedül hagyni Stephet ebben a társaságban. Azért, mert mind magam fajták voltak, és Steph tényleg nem volt kislány, és féltem, hogy ez másnak is feltűnik. Egy magányos szépség egy ilyen helyen... De a faszomért csatangol el ő is! Vagy jó tízpercig rohangáltam utána amikor végre kiszúrtam, de akkorra már tiszta ideg voltam. Az elém táruló látvány sem lazított a hangulatomon. Steph pironkodva tűrögette a haját a füle mögé, ami úgy, hogy nem nekem csinálja, kicseszett ingerlő volt. De Steph éppen azzal beszélgetett, vígan kacarászva, akit én készültem bemutatni neki.
– Mi az istenért tűntél el, itt kajtatok már mióta utánad! – közöltem bizalmasan hozzáhajolva, mintegy jelzésképp.
–  Szeva Healey! - üdvözölt Jace én meg összeütöttem vele az öklömet.
– Helló – mondtam kimérten.
– Nem számítottam ma rád, azt mondtad nem jössz.
–Baj, hogy itt vagyok? – vontam fel a szemöldököm.
– Inkább kellemes meglepetés, de látom, hogy szar napod volt – közben cinkos pillantást váltott Stephel.
– Téged nem vár otthon az asszony? –kérdeztem kimértem, mire Hill elvigyorodott, majd elnevette magát.
–Szóval féltékeny, vagy, hogy stoppolom a csajod? – nézett kihívóan a szemembe.
– A francokat, de Avery gondolom nem örülne...
– Igazából nem vagyok a csaja –szólt közbe Steph is, közben, valaki Hillt szólította.
– Majd találkozunk még Stephanie! – biccentett felé, engem meg képen röhögött, és ott hagyott.
– Ez most mi volt? Miért bunkóztál vele? – esett nekem.
– Nem bunkóztam – szögeztem le – Úgy látszik vagy könnyebben ismerkedsz, mint gondoltam, vagy elfelejtettél szólni, hogy ismered Hillt.
– Nem kérdezted – vont vállat könnyedén.
– Szóval igen. Vele is lefeküdtél? – mardosott az indulat.
– Te mekkora egy tahó vagy! – közölte, égő szemekkel – Igazából Averyt ismerem, de Jace-el is találkoztam néhányszor. És nem, nem feküdtem le vele! Nem mintha bármi közöd lenne hozzá! De mi a fene bajod van? Az előbb még normális voltál! Mi van nem pippantott le a raktárban egy ribanc se?
Ezen most én nevettem el magam, de kicseszettül dühös voltam.
– Kurvára nem azért hagytalak ott! Hillt akartam előkeresni, hogy bemutassam, de ja, én vagyok a faszfej, belátom! Megoldottad magadtól is!
– Most az a bajod, hogy már ismerem? Vagy mi?! - vágott vissza, majd megállapodott a tekintete rajtam, és elnevette magát. Nem gúnyosan csak mintha valami felfedezést tett volna, ami mulattatná.
– Már értem mi a baj. Azt hiszed, hogy már nem vagy alfahím – nevetett.
– Mi a fasz, van? - kérdeztem homlok ráncolva.
– Itt van Jace Hill és te úgy érzed, hogy a második helyre szorultál, hogy nem alfa, hanem csak beta hím lettél.
– Hát kisanyám, asszem túl sok tiniszart nézel! - morogtam.
– Nem, te tényleg veszélyeztetve érzed a helyed.
A sok hülyeség közül, most kezdtem kihámozni valami értelmeset és ezzel egy csapásra elillant minden kellemetlen feszültség.
– A helyem? Akkor szerinted alfa vagyok
– Ja, valami tini szarba biztos –felelt nevetve. Istenem imádni való volt ahogy szívta a vérem.
– Ki jön be jobban Hill vagy én?
–Erre úgy sem fogok válaszolni! – nevetett tovább.
– Na, kislány! – noszogattam –ne félj nem viszlek ágyba akkor se, ha azt mondod, hogy én tetszek neked.
– Nagyképű barom! – mondta és még mindig csak játszott, nekem meg forrt a vérem. Nem ment volna bele ilyesmibe, ha nem jönnék be neki. Nem feküdt volna le velem.
– Csak mondd ki, hogy tetszem!
– Ne álmodozz!
– Ugyan, magadat csapod be!
– Mit érdekel ez annyira, hogy én mit gondolok rólad?
–Én is elmondtam a véleményemet.
– Ja, arra vagy kíváncsi? Oké, akkor én is elmondom a véleményemet. Jó fej vagy Scott, és időnként nem tudok veled mit kezdeni. Azt hiszem kedvellek, néha meg, mint most is egy barom vagy! Nem tudom eldönteni, hogy az édes srác, aki kiállt a gyerekek mellett, és a beképzelt barom rocksztár között hol vagy te!
Nem erre számítottam. Nagyon nem vártam tőle ilyen szavakat és meghökkentem egy kicsit. Minden én voltam és nem értettem neki ez hol vált külön. Nem értettem mit vár tőlem, hogy mi a francért csak arra tudtam gondolni, hogy meg akarom csókolni.
Felé léptem, a kezem a haja alá simítottam és a tarkóját érintve húztam csak annyira közel, hogy az ajkam az övét érinthesse. Nem csak az ajkammal  a nyelvemmel is érezni akartam és még, ha némi ellenállást éreztem is, azért nem lökött el. Hagyta, hogy megcsókoljam és istenekre azt hittem ott helyben elhamvadok. Édes volt dühös, és kívánatos. Akartam őt. Nem csókolt vissza és a tekintete is szigorú volt, amivel utána rám nézett.
– Igen, most tényleg egy barom vagy!