Mon Chéri

31.Scott

Steph rosszul aludt, nem is bújt hozzám. Nem lett volna problémám azzal, ha egyszer kényelmesen akart volna pihenni, a karom biztos nem volt az. De elfordult, és úgy összegömbölyödött, hogy tudtam, hogy nem akarja, hogy hozzá érjek. Mintha egy falat húzott volna közénk. Még ha az arcát nem is láttam, tudtam, hogy ébren van. Azt is, hogy mi nem hagyja aludni. Ez engem is idegessé és frusztrálttá tett, nem tudtam megmaradni a szobában, ezért az éjszaka közepén edző ruhát vettem, és úgy döntöttem, hogy lemegyek futni. Amikor kiléptem az ajtón a szemem sarkából láttam, hogy felül az ágyon és figyeli mit csinálok, de nem szólt semmit, így én sem fordultam vissza hozzá.
Éreztem, hogy szükségem van a mozgásra, hogy megnyugodjak, a testem is már nagyon igényelte. A gondolataim viszont csapongtak és az első 3 km után sem akartak rendeződni.
Talán csak annyira, hogy rájöttem, hogy már kevés lesz a bájos pofim hozzá, hogy levegyem a lábáról. Az csak arra elég, hogy az ágyba csaljam, a kapcsolathoz kevés. Ehhez a kapcsolathoz, kurva kevés! Ezért nem volt nőm, egyszerűbb volt. Most meg kattoghatok... a fenébe!
Stephtől sem akartam többet eleinte, de most azt nem tudom elképzelni, hogy kevesebb legyen. Talán nem kellett volna őszintének lennem és kussolnom kellett volna a többi csajról. De az még azelőtt volt! Mi a faszért kell így kiakadnia rajta?
Ha ő dugott volna azzal a fickóval én sem tettem volna szemrehányást neki. A gondolat úgy marta a gyomromat mintha savat ittam volna. Nem a faszt nem! Egy idióta vagyok. Akkor is ez van! Nagyon jól tudta, hogy ilyen vagyok.
Most vissza fog táncolni? Az nem hagyja aludni, hogy mondja meg, hogy ezt nem csinálja velem?
Tudom, hogy nem bízik bennem, de akkor nem jártunk. Ha most vége lesz, esélyt sem ad, hogy bizonyíthassak neki.
Még csak el sem tudom mondani neki, úgy, hogy ne akadjon ki, hogy engem nem érdekel rajta kívül más. Hogy akikkel voltam miatta nem számítottak semmit. Hogy még élvezni se tudtam mert vele akartam lenni. Ő csak azt hallaná belőle, hogy lefeküdtem velük.
Hirtelen annyi szarság jutott eszembe, ez, hogy titkolózni akar, hogy a versenyen is csak, mint barátok jelenjünk meg. Ez kiverte a biztosítékot nálam. Végre barátnőm van, akivel dicsekedni akarok, erre kitalálja ezt a baromságot! Képes vagyok normális párkapcsolatra, vele éreztem, hogy menni fog. Egyfolytában csak az járt a fejembe mennyi mindent akarok még elmondani neki, mennyi mindent akarok csinálni vele.Izgultam, hogy fogadja majd a családom, basszus, be akarom mutatni a szüleimnek! De ha ő bele akar menni ebbe a titkolózósdiba, abba bele fogok őrülni. Már most kicsinál vele.
Nem vagyok ennyire önző, értem, hogy miért találta ki, de szerintem, az, hogy velem jár nem befolyásolná a vállalkozását. Jó, ha mondjuk nem azon kapnak minket, hogy a strand öltözőjében csináljuk... Kurva életbe! Na, most lett elegem ebből a szarságból. Mielőtt visszamentem volna, alsóra vetkőztem és fürödtem egyet a tengerbe. Élveztem, hogy rajtam kívül senki nem volt kint.
Mire visszamentem a szobába már nagyjából megszáradtam, csak a hajam volt még vizes. De már lefáradtam annyira, hogy pár órát biztosan tudok majd aludni. Halkan mentem a törölközőért hátha, el tudott már ő is aludni, de még a sötétben is hamar rájöttem a szipogásból, és hüppögésből, hogy Steph még ébren van.
Felkapcsoltam a kislámpát, ott gubbasztott az ágyon a fejét a térdére hajtotta. A gyomromba ideges görcs állt, nem biztos, hogy tudni akartam, hogy mi játszódik le benne.
Odaültem mellé és szó nélkül az ölembe vettem, nem tiltakozott, azonnal a nyakam köré fonta a karját és a nyakhajlatomba hajtotta a könnyes arcát.
Kellett pár perc, míg erőt gyűjtöttem.
-Mi a baj?
- Nem tudom... - hüppögte.
- Nagyon kérlek, ne gyere ezzel! Most nincs se erőm, se hangulatom találgatni - mondtam felkészülve rá, hogy ez most minden jó végét is jelentheti.
-Annyira utálok veszekedni! – mondta és még jobban hozzám fészkelődött. A mellkasomról egy akkora kő gördült, le, hogy túl lépve azon, hogy még mindig pityergett én felnevettem.
–Édes, te imádsz velem veszekedni! – simogattam meg a fejét.
Eltolta magát tőlem és olyan megtörten nézett rám amilyennek még nem láttam. Nem gondoltam, hogy ezzel most olyan rosszat mondok... De biztos így volt, mert szörnyen kezdtem érezni magam.
–Apám is mindig így lépett le, én... – Steph folyamatosan törölgette a könnyeit –Nem akarom, hogy az legyen, ami velük volt! Nem akarok olyan lenni, mint ők! Nem akarok vádaskodni, én... tudom, hogy nem vonhatlak felelősségre azért, ami volt, én nem is – szipogott néhányat – csak hallani, hogy... nem tudod mennyire rossz érzés...
–Tudom – sóhajtottam egyet – De jobb ez így mintha, hazudtam volna, nem? És nem leléptem, csak szükségem volt rá, hogy egy kicsit gondolkodjak.
Szipogott még párat aztán elkezdtek ömleni belőle a szavak, elmondta, hogy nem akarja, hogy a szülei a múltja befolyásolják, de nem tudja kezelni a hírnevemet nem tudja hogyan kellene ehhez hozzáállni. Elmondta, hogy fél, rosszul esett, de ez majd változik. Bryanről is őszintén beszélt, hogy nem akarja elengedni, mert fontos volt neki régen, és ha most nem is úgy gondol már rá, szeretné, ha barátja maradna. Ez sem tetszett, de megértettem. Beszélt és beszélt és olyan dolgokat mondott el, ami már régóta bánthatta. Már kezdtem érteni, hogy milyen mélyről fakadnak a könnyei.
Nem volt egyszerű élete és minden csalódása nyomot hagyott rajta. Szerettem volna, ha többet nem kell azt éreznie, hogy elhagyják, ha velem nem félelmet érez, hanem biztonságot.
Reggel már az egész éjszaka más színben tűnt fel. Már nem kétségeket éreztem, hanem erősebb köteléket.
Elkezdtünk az időmérőre készülődni, én nem vacilláltam sokat farmert meg inget vettem, belőttem a hajam, fél óra alatt megvoltam. Steph pánikolt. Ő úgy képzelte, hogy nem számít mit vesz majd fel, mert úgyse fog foglalkozni vele senki de a paddockba már nem mehet, csak úgy akármibe. Én nem aggódtam, eddig mindig jól nézett ki, de egy óra után már kezdtem elunni magam. Benyomtam a tvt és rázombultam amíg ő válogatott. Már majdnem elnyomott az álom, amikor bejelentette, hogy kész van.
Végig néztem rajta, és meg kellett állapítanom, hogy kurva jó nő a csajom. Dögös volt, egy helyes kis vékonypántos fekete ruhában dekkolt előttem, ami szépen idomult a testéhez. Nem volt szűk a szoknyája, könnyű volt és bő, alig vártam, hogy feltűrjem a combjáig. A ruha dekoltázsán és a derekán hímzés futott, ami vezette a tekintetet. Nem fogta fel a haját, hanem kiengedve hagyta, a szemeit kifestette, de alig látszott a smink. Jól állt neki, a szeme kékje jól harmonizált az ajkának rózsaszínes árnyalatával és az arca természetes halvány pírjával. Más szóval imádtam nézni, elvesztem benne, annyira szépnek láttam.
– Hát, ennél jobb ruhám nincs – állapította meg olyan fitymáló arcot vágva, hogy komolyan dühös lettem tőle. Mintha leszólt volna valamit, ami az enyém – de, azt hiszem mehetünk.
– Először is istenien nézel, ki másodszor pedig igen, tényleg mennünk kéne.
Taxit hívtam, majd a negyven perces út közben azon gondolkoztam, hogy amint megérkezünk nekem innom kell egy kávét, különben bealszom. Steph nem volt álmos, a kezeit tördelte és megint tiszta feszült volt, de azt hiszem csak izgult. Hirtelen ötlettől vezérelve, a térdére tettem a kezem, és lassan simogatni kezdtem, hogy megnyugodjon aztán teljesen magától egyre feljebb és feljebb csúszott a combján. Nekem tetszett a kontraszt amit az ő halvány hamvas bőre és az én kézfejemen lévő rózsa okozott.
Nem lett nyugodt, égő szemmel nézett rám, de nem mert megmukkanni, én meg az istennek se hagytam volna abba, amit elkezdtem. Egészen a combja tövéig besimítottam, a táskájával eltakart, és az ülés takarásában egyébként sem látszott, hogy mit csinálok. Szerencsére szólt a zene, ezért abból semmi nem hallatszott, amit a lába között műveltem. Szorosabban az ablakhoz csúszott, nehogy lebukjunk. A szemeivel azt jelezte, hogy hagyjam abba, de a lába közti nedvesség teljesen felizgatott. Végig akartam nézni, ezért nem álltam le, akkor sem, amikor a taxis beszélgetést kezdeményezett. Mire a Paul Ricard pályához értünk, egészen felébredtem, és a hangulatom is egyre jobb lett. A taxiból kiszállva Steph első mozdulata az volt, hogy jól megcsapott a táskájával.
– Teljesen elment az eszed?! – sziszegte közel hajolva.
– Viselkedj Bébi, mert itt már fotósok vannak! – nevettem rá, majd elkaptam a derekát úgy húztam az oldalamhoz. Megpusziltam az arcát majd ártatlanul a fülébe súgtam. – Élvezted mon Cherry?
A fotósok említésével elértem, hogy úgy simuljon hozzám, mint egy kiscica. Volt egy olyan érzésem, hogy nem csak a békáktól retteg.
– Ne feszülj be, jó? Gondolj arra, hogy ezt a világot te ismered és szereted! Nemsokára a boxban leszünk, ott kicsit el tudunk majd bújni.
Steph bólintott és ellépett tőlem, de a keze után kaptam és úgy kulcsoltam össze az enyémmel, hogy senkinek még csak kétsége se legyen róla, hogy a barátnőmmel jöttem.
Kérdőn nézett rám, azt sugallta, hogy nem ebben állapodtunk meg. Tudomást sem vettem róla. Őt meg már kezdte beszippantani a hangulat, és elfelejtett foglalkozni vele. A zene, a rajongók tömege, akik éppen úgy lelkesedtek a sportért, ahogyan ő vagy én. Körülvett minket a sok bódé, a csapat logós cuccokkal, a büfék és bársátrak. Mehettünk volna egy egyből a paddockba, de akartam, hogy lássa, hogy a fesztiválhangulat magával ragadja. A tömegben sétáltunk, Steph szinte ugrándozott amikor meglátta a versenyautó maketteket, vagy McLaren sátor.
– Egy ilyen kellene neked! – mutatott az egyik baseball sapkára, vigyorogva.
– Majd azért igyekezz nem túl szomorú lenni, amikor Max másodperceket ver rá Ricciardora! – vigyorogtam vissza és tovább sétáltunk, megnéztük a kiállított sport verdákat és már hallottam innen onnan, hogy a zenekar, meg az én nevemet mondogatták. Steph is észrevette, de nem tette szóvá.
Amikor már kinézelődtük magunkat elindultunk a padock bejárata felé, ahol tudták, hogy érkezünk és az istálló vendégeknek fenntartott részére kísértek minket.
Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke, egyből üdvözölt minket, bemutattam Stephet természetesen úgy, mint a barátnőmet, a pilótákat is láttuk, de ők elfoglaltak voltak hozzá, hogy minket szórakoztassanak. De Steph így is élvezett minden pillanatot. Nem zavarta, hogy nem a McLarenbe vittem, és időnként olyan gyermeki lelkesedés lett rajta úrrá, hogy én is egészen izgalomba jöttem. A kávémmal a kezemben néztem a kivetítőt, és közben hallgattam a csapatot, időnként Stephre is vetettem néhány pillantást.
– Nem olyan, mint otthonról nézni? – kizökkenve fordult felém.
–Mi? – kérdezett vissza annyira belemerült a közvetítésbe.
– Nem olyan mintha otthonról néznéd a tévén? – ismételtem. Kicsit aggasztott, hogy másra számított, hogy ingerszegény lesz neki a környezet. És jobban élvezné, ha a lelátóról nézhetné, ahogy elzúgnak előttünk az autók.
– Mi? – nevetett fel – Dehogy! Az előbb kaptam egy fülest, amiben hallottam, hogy a csapat mit beszél a pilótákkal. Viccelsz?! Ezt nézd! – fogta és kinyújtotta a tenyerét, ami remegett – ennyire izgulok! – a szavaiból csak úgy sütött az elragadtatás, és meg imádtam amiért ennyire lelkes.
Még a Q3 befejezése előtt felmentünk az emeleti erkélyre, ahonnan ráláttunk a pályára. Őszintén nem hittem, hogy én valaha nővel fogom ezt nézni. Ráadásul olyan nővel, aki élvezi is.
– Tudod, sok pletykának elejét vehetnénk – súgtam a fülébe, miközben megöleltem hátulról.
Felém fordult és várta, hogy folytassam.
– Gyere – kértem, közben a korlátnak dőltem háttal – odahúztam magamhoz, és megcsókoltam az arcát, közben lőttem magunkról egy képet, majd még egyet, amin már ő is nevetett, és a pálya is látszódott.
Ő nem tudta, de postoltam az instámon. Engem hihetetlenül feldobott, soha nem csináltam még ilyet, de most előre vártam, hogy miket kommentelnek!
–Majd átküldöd? – kérdezte, én meg mosolyogva bólintottam és újabb csókot adtam ezúttal a szájára.
A Q3 után még lézengtünk egy kicsit a pálya körül az érdekes helyeket bejártuk, néhány riporterbe is belefutottunk, aztán elvittem ebédelni. A délutánt a parton töltöttük, egymás mellett ejtőztünk egy nyugágyban, jeges koktélt szürcsölgetve, a fejünk fölött napernyő, nem tudtam volna elképzelni pihentetőbbet.
– Nem félsz, hogy megárt? – sandítottam felé vigyorogva.
– Miért, a múltkor is milyen jól sült el, nem? – kuncogott felszabadultan.
– De, jól sült el... – jegyeztem meg, bólogatva, majd elővettem a telóm bekapcsoltam az instát és az ölébe dobtam.
Érdeklődve vette kézbe, először nem értette mit akarok vele, de hamar rájött, amikor a koncert fotók között ott volt ő is. Hangosan olvasta fel a mellé írt szöveget.
– Franciaországban a Szerelmemmel – majd elkomolyodva nézett rám – Te ezt tényleg kitetted?
– Ühüm – bólintottam – Haragszol?
Megrázta a fejét és a száját szorosan összezárta. Most nem értettem mi történik, nem szólt egy szót sem, se jót, se rosszat csak némán nézte a telefont. Letettem a poharat és mellé ültem.
– Mi a baj akkor? – simogattam meg a karját.
– Semmi – rázta meg a fejét és a hangja elcsuklott. Nagyon nem vágtam mi van most.
– Steph beszélj hozzám, mert kezdek megijedni! – figyelmeztettem, ő meg elnevette magát és kitörölt egy könnycseppet a szeméből.
– Semmi baj sincs, csak ez nagyon cuki dolog volt tőled! – mondta és megcirógatta az arcom.
– Akkor... minden rendben? – kérdeztem újra – nem fogod leharapni a fejemet, mert a megkérdezésed nélkül raktam ki?
– Azt írtad, hogy a szerelmed vagyok, hogy mondhatnék ezután bármi rosszat? – mosolygott.
Én is megsimogattam az arcát és most nagyon is éreztem ezeknek a szavaknak az igazát.
– Akkor erre gondoltál? Amikor azt mondtad, hogy elejét vehetjük a pletykáknak?
– Nem lesznek találgatások, ha én előbb közlöm a világgal.
–Akkor hivatalos. Most már mindenki tudja! – jelentette ki, mintha súlya volna.
– Nem mindenki – vontam vállat – csak, aki követi az oldalamat! – elvigyorodtam, ő meg újból elnevette magát. 
Annyira jól éreztem magam vele, hogy szavaim sem voltak rá. Vártam a másnapot vártam a következő hetet, vártam a következő pillanatot és mindegy mi lesz, csak ez a tündér velem legyen!