Mon Chéri

42. Stephanie

Izgatottan bújtam az ágyba. Már minden készen áll azt esküvőre, a legapróbb dolgok is a helyükön voltak, a sütemények szállításra készen, a torta is csak az utolsó simításra várt. Mary és Irene na meg  Maggie, rengeteget segítettek a díszítéssel, tényleg tökéletes lett. Carennek szinte nem is marad semmi, csak, hogy magától a házasságkötésétől rettegjen.
Nagyon izgultam a másnap miatt, hogy fog majd kinézni, hogy érzik majd magukat, mit szólnak ahhoz, amit kitaláltunk nekik. Sokat dolgoztunk vele, hogy olyan legyen minden, ami tényleg illik hozzájuk. Végül is Scott is kivette belőle a részét.
Egy hónap telt el, azóta, hogy Pete meghalt, és Scottal elváltunk. Nem találkoztam vele többet, de a tévében láttam párszor és egyszer a dj miatt is beszéltünk telefonon. Rövid hívás volt és személytelen. Hallottam, hogy a legénybúcsúra beugrott, de nem maradt sokáig. Jess azt mondta, hogy sokkal jobban nézett ki, mint legutóbb. Én csak reméltem, hogy jobban is van.
Egy hónap alatt sok időm jutott arra, hogy gondolkodjak az életemen. Mit akarok, és milyen ember vagyok valójában. Scotton is, Bryanen... Beszéltem vele, és tisztáztam vele mindent. Azt is, hogy szerelmes vagyok, de nem belé, és még ha ez az érzelem úgy látszik viszonzatlan is marad, vele nem kezdhetem újra. Elmondtam azt is, hogy lefeküdtem Scottal, tudtam, hogy dühös lesz majd. Jobban fájt, hogy nem dühös volt, hanem csalódott. De az idő kerekét nem lehet így visszaforgatni. A mi szerelmünk már annyira régen volt, hogy egy szép emlék lett belőle, de a lángja teljesen kihunyt. Legalábbis számomra. Sokkal boldogabb lesz ő is, ha olyan ember társaságát keresi, aki tényleg képes viszont szeretni. Olyannak, mint például a húgom. Istenem mennyire vak voltam...
Én végül egyedül maradtam, annyira, hogy még az esküvőre is kísérő nélkül készültem. De nem számított... Ezt már akkor tudtam, amikor Scott házában felhívott Bryan, hogy végül egyedül fogok maradi. Hogy Bryant nem tarthatom talonban, és Scott pedig el fog hagyni, ha lejár az időnk.
Igyekeztem csak a szépet felidézni és úgy gondolni az együtt töltött időre, mint egy gyönyörű, kissé fájdalmas kalandra. Nem haragudtam rá, nem haragudhattam, mert csak azt vette el, amit önként odaadtam neki. Magamra sem akartam, csak azért mert engedtem, hogy egy kicsit elvegye az eszem a szerelem.
Még utoljára végig jártam gondolatban az elvégzett teendőket, biztosan minden meg volt-e. Lehetetlen lett volna, hogy bármi kimarodjon, hiszen a listák nagy mestere voltam. De megnyugtatott egy utolsó leltárt végezni. Azután a saját teendőimet vettem leltárba, mivel kezdem a másnapot, őszintén már alig vártam, hogy felvehessem az ezüst színű ruhámat.
A telefonomat vettem kézbe, mert pittyent egyet, Maggie írt, hogy másnap átjön készülődni, hozz majd piát is. Akkor láttam, hogy nem csak tőle érkezett üzenet. A másik név láttán sokkal izgatottabb lettem. Azonnal rányomtam.
*Na milyen volt a lánybúcsú? Tetszettek a vetkőzős hapsik?
Elmosolyodtam, hogy írhat ilyen hülyeséget.
*Jól sikerült. A hapsiktól mindenki bezsongott. Nem gondoltam volna, hogy Caren, ennyire lelkes lesz!
*A mindenkibe te is beletartozol. Megnéztem volna, hogy tűzködöd lóvét a tangájukba.
*Engem nem nagyon hoznak lázba az ilyen pucérkodós pasik. Aki mást állít az hazudik!
*Kár, hogy nem hallom a hangod, hogy tudjam milyen hangsúllyal mondod!
Megremegett a kezem, a szívem, mindenem.
*Hívj fel Scott! - írtam és közben felültem és az ujjaimat tördeltem. Vajon felhív? Nem sokáig kellett várnom, hogy kiderüljön, mert a telefon tényleg megcsörrent. Majdnem elejtettem, annyira remegtek a kezeim.
- Szia! - szóltam bele.
- Szia – felelt vissza, azon a mély dallamos hangján. Jó volt hallani –Szóval? –kérdezte szinte kacéran.
–Mi szóval? – húztam, pedig tudtam, hogy mire gondolt. Ő is tudta és belenevetett a kagylóba.
–Tényleg nem jöttek be a sztripperek?
– De, tök jó pasik voltak... – feleltem, ő meg belehümmögött a telefonba. Jó kedve volt, örültem neki – De azt hiszem többet nem megyek...
–Miért? Azt hittem ezután rákaptok a csajokkal – mondta viccelődve.
– Maximum Caren. Ő tényleg nagyon élvezte – nevettem.
– Csak Jess meg ne tudja.
– Miért neki talán nem tetszett a cicis bár? – kérdeztem gúnyosan.
–  Sajnos erről nem mondhatok semmit.
– Aha... nem is kell – tudtam én anélkül is, hogy neki is bejött neki a dolog. – Hogy vagy Scott mostanában?
– Jobban. És te? – kérdezett vissza nyugodt kellemesen búgó hangon. Egyre jobban élveztem ezt a beszélgetést, szinte olyan volt hallgatni most őt, mint egy ajándék.
–Megvagyok. Minden rendben. Holnap? Jössz az esküvőre? – kérdeztem, és magamban nagyon, nagyon reméltem, hogy igazából ez volt az eredeti indok, hogy pont most keresett meg.
– Nem hiszem. Azok után, hogy kihúztam magam a szervezkedésből, mindent rád sóztam, a tanú szerepét is visszamondtam, nem lenne pofám hozzá.
–Ugyan Scott! Ez téged nem tartana vissza!
A vonal másik végéről nevetés hallatszódott.
–Túl jól ismersz igaz?
– Csak a rossz oldalad – viccelődtem.
– Igen – a hangja most nagyon szomorkásra váltott. –A rossz oldalamat azt elég jól ismered – sóhajtott egyet, én pedig vártam mit fog mondani. Most nem éreztem azt, hogy kibúvót keresne vagy meg akarna pattanni, ha forróvá válna a talaj.
–Meg a szexit is – toldottam hozzá, hogy azért ne legyek vele olyan  igazságtalan.
Most csendben volt egy pillanatig, pedig azt hittem, hogy sikerül megnevettetni.
–Sikerült, mindent összehozni, amit megálmodtál?
–Még az esküvőről beszélünk? Mert ha nem...
–Igen Steph az esküvőről. De, hallom vicces kedvedben vagy.
–Nem vagyok szomorú, a legjobb barátnőm holnap férjhez megy! Egyébként igen, minden megvan. Remélem semmi nem siklik félre.
–Ha a menyasszony nem lép le az egyik vetkőzős hapsival, akkor minden rendben lesz. Sokat dolgoztál vele. Muszáj, hogy minden tökéletes legyen.
–Te is sokat dolgoztál vele...
–Kellett volna.
–Volt valami különleges oka, hogy írtál?– kérdeztem nem kerülgetve a forró kását.
–Nem. Semmi különleges, csak... szerettem volna hallani felőled.
–Jól van. Örülök hogy írtál, és annak is, hogy jobban vagy!
–Tényleg?
–Tényleg. Mit csináltál ma?
–Ümm– mondta elgondolkodva és elképzeltem, hogy közben elnyújtózik az ágyán –Voltam borbélynál.
–Borbélynál? Borotváltatni? – nevettem. –Hát tudsz élni...
–Nem csak, de nyilván azt is. Levágattam a hajam – közölte lazán.
–A hajad? Teljesen? – rémüldöztem. –Kérlek mondd, hogy nem vagy kopasz!
Erre Scott elnevette magát.
–Csak rövidebb lett, nyugalom!
–Jól van – fújtam egy nagyot. –Hiányozna, ha teljesen levágatnád. Nem mintha olyan sokat találkoznánk... –kezdtem makogni.–De minthogy híres vagy én azért szoktalak látni.
–Hát, a fene se gondolta volna, hogy ennyire bejött neked a hajam! – búgta derűsen. Elmosolyodtam és közben éreztem, hogy valami édes nyugalom és jó érzés oldódik ki a testemben.
–Bejött. Elég sok minden bejött rajtad – mondtam incselkedve. Éreztem most annyira fesztelennek magam, hogy ezeket elmondjam neki. –Például a nyakadon a tetoválás, azt imádtam.
–Igen, az feltűnt – hallottam a hangján, hogy mosolygott.
–Te szerettél rajtam valamit? – kérdeztem bizonytalanul. Nem azt vártam tőle, hogy ajnározni kezdjen, csak szerettem volna tudni, hogy mi tetszett neki bennem. Ha egyáltalán volt ilyen.
–Mindent szerettem rajtad. Szerettem az illatodat a nyakadnál ahol keveredett a samponod illatával– úgy mondta, mintha mesélt volna – Szerettem a hajadban a hullámokat, és hogy mindig olyan puha volt.  A szemed különleges színét, és azt is, hogy nem festetted magad sokat.
Ezen elnevettem magam, de közben valahogy olyan zavarba ejtő volt tőle ilyesmit hallani.
–Nem is tudtam, hogy bajod van a sminkkel – kuncogtam.
–Csak a túlzásokat, meg a mű dolgokat nem szeretem.
–Nahát, akkor neked nem jönnek be a feltöltött szájú műcicis lányok?
Ezen ő nevette el magát. –De, imádom őket!–poénkodott.– Nem, és azt is nehezen tudom elhinni, hogy egyáltalán van akinek az bejön.
Viccesen sóhajtottam egyet.
–Jól van, azért ez megnyugtató.
–Neked egyébként sem lenne szükséged egyikre sem. Az ajkad és a melleid is gyönyörűek. És a tested...mindened tökéletes – egy nehéz sóhajjal zárta, én meg azt éreztem hogy ezzel túl messzire mentünk.
–Jó tudni, hogy ilyen tökéletes vagyok! – mondtam, és próbáltam elvenni az élét, az előbbi szavainak. Nem akartam olyasmibe beleélni magam, ami elmúlt. –Egyébként, mióta találkoztunk, fogytam egy kicsit.
–Mi? –kérdezte felháborodva –De miért?
–Hát... igazából nem szándékosan...Csak, tudod... – nem akartam neki elmondani, hogy nem volt könnyű elengedni őt. –Így alakult.
Scott nem szólt és bántam, hogy emiatt most megfeneklett a téma. 
–Azért jól vagy, ugye? – kérdezte. A hangjából meg tudtam mondani, hogy kitalálta a fogyásom okát, de legalábbis lehetett róla valami sejtése.
–Persze, nem vág földhöz, hogy vékonyabb lettem – feleltem neki kerülve azt, hogy komolyan keljen beszélni.
–Csak mondd,  hogy nem tettelek tönkre! –váltott egészen komoly hangnemre, keresztül húzva a számításaimat.
–Nem tettél Scott... –ennyit tudtam mondani, mert minden egyéb szóval már túl sokat mondtam volna.
–Mert... nem akartalak! Soha nem akartalak bántani!
–Tudom. Ez így alakult, nem kell, hogy bűntudatod legyen miatta.
–Tényleg nem? Mert én úgy érzem, hogy...
–Ezért hívtál? Mert bűntudatod volt?
–Nem, én csak szerettem volna veled beszélgetni.
–Akkor beszélgessünk! Ezt is szerettem...a beszélgetéseinket.
–Azokat én is szerettem – mondta halkan.
–Mi a helyzet a zenekarral? Láttam, hogy lemondtátok az összes koncerteteket. Játszotok már azóta?
–Pete elvesztésével, fel kellett értékelnünk sok mindent. Úgy néz ki Eric-et leszerződtetjük hosszútávra. Úgyis ez volt Pete terve. És jó a srác... nem Pete, de tényleg jó. Most búcsú koncertet szervezünk neki...
–Örülök, hogy rendeződnek a zenekar dolgai. És gondolom, hogy milyen nehéz lehet most valaki mással együtt dolgozni. Biztos Eric-nek sem könnyű egy ilyen zenész után csatlakozni hozzátok.
–Biztos nem... –mondta belátóan.
–És... turné? Terveztek ilyesmit?
–Nem. A közeljövőben biztos nem. A meglévő ötleteken dolgozunk és új számokat akarunk felvenni. Eric-el is be kell gyakorolni a meglévőket, van mit csinálni. Meg a zenekarnak is össze kell rázódnia. Nem könnyű most... semmi.
–Hagyj időt magatoknak! Idővel könnyebb lesz minden!
–Lehet –sóhajtotta.
– Hidd el, hogy így van...
Még egy órát beszélgettünk, a legkülönfélébb dolgokról, például, hogy milyen lesz az esküvői torta, és hogy milyen színű lesz a ruhám. Ő kérdezett én pedig beszéltem. De azt nem kérdezte, hogy kivel megyek, talán nem akarta tudni, talán nem is érdekelte.
–Jól van azt hiszem most már le kellene feküdnöd aludni – mondta lassan.
–Igen, ideje lenne – értettem egyet, de biztos voltam benne, hogy most órákig képtelen leszek elaludni. –Biztos nem jössz holnap? Jess is örülne neki...
– Nem Steph, jobb, ha én nem megyek.
Szerettem volna valahogy rávenni, olyan jó lett volna, ha láthatom másnap, ha tudunk személyesen is beszélgetni, de könyörögni nem akartam. Nem lehetek telhetetlen, örülnöm kell annak is, hogy hallhattam a hangját. De mégis olyan szomorúság telepedett rám. Olyan csalódott voltam, mert meg tehette volna, hogy eljön... De talán amiatt voltam a leginkább csalódott, hogy nem akar látni. Csak...beszélgettünk egy kicsit, be kell érnem ennyivel.
– Sajnálom – mondtam – Jó lett volna, ha te is ott vagy és te is látod, mit szólnak hozzá...
– Majd egyszer elmeséled...
– Rendben – mondtam, pedig ez pont úgy hangzott, mintha soha többé nem látnám őt. Olyan szörnyű rossz érzésem támadt, és most valahogy kicsit sem akartam lerakni a telefont. Ha lehetett volna inkább reggelig hallgattam volna, vagy szóval tartottam volna, mindegy csak halljam őt.
– Szép álmokat Steph! Érezd jól magad holnap!
– Kösz. Neked is szép álmokat Scott!
Nem várt tovább, nem hallgatott hosszan a telefonba egyszerűen letette. Sokáig jártak még a gondolataim körülötte, mire el tudtam aludni végre.
Másnap akkor keltem, amikor Maggie kivert az ágyból, azaz alaposan elaludtam. De az esküvő napjára már nem hagytam feladatot, a torta végső díszítésén kívül, amit úgyis a helyszínen kell majd. Annyi dolgom volt, hogy elkészüljek, kipihent, nyugodt és szép legyek. Na meg, hogy Maggie-vel, az esküvőig kicsit lelazuljunk. Ezalatt azt az üveg martinit értettem, amihez már csavartam is le a narancsokat meg a citromot.
–És eldöntötted már, hogy melyik ruhában fogod lenyűgözni Bryant? - kérdeztem, közben töltöttem is az italt.
– Igen, el – mondta határozottan, majd kicsit elbizonytalanodott – Neked tényleg nem gáz, hogy vele megyek?
Vállat vontam. – Miért, ha gáz nem vele mész? – kérdeztem vissza komolyan. Maggie arca teljesen megnyúlt, és mielőtt elkezdett volna össze-vissza habogni, elvigyorodtam. – Nem gáz.
– Nekem olyan furcsa... – mondta miközben az ujjával dörgölte a pohara szélét. Feltűnt, hogy az alkalomra rendesen meg is csináltatta a körmét. Ez nem volt Maggie-re jellemző, de nagyon jól szemléltette, mennyire szeretett volna tetszeni Bryannek.
– Miért? Bryan jó pasi. Miért ne tetszhetne?
–Nem az. Mindig is tetszett, csak, hogy régen te jártál vele... Basszus... Ő vette el a szüzességed...
Hálát adtam az égnek, hogy most nem jutottunk el odáig, hogy lefeküdjek vele.
– Az már nagyon régen volt Magg, és ha szeretnél tőle valamit, azt javaslom, hogy ezt felejtsd is el.
–Jó, de neked nem rossz vele látni engem? – kérdezte kétségbe esett szemekkel. Azt hiszem, ha azt mondtam volna hogy rossz , rövid úton megvált volna tőle.
–Nem rossz. Egy kicsit furcsa, de nem azért, mert érzéseim vannak iránta. Inkább azért, mert nem is feltételeztem eddig, hogy tetszik neked Bryan. Most kicsit olyan mintha a legjobb barátommal járnál, talán ez, amitől kicsit olyan fura érzés. De örülök nektek! Őszintén!
Maggie szomorkásan mosolygott, amire csak forgattam a szememet, és belekortyoltam a savanykás, fanyar italomba. A szemeibl tudtam, hogy mire gondol, hogy sajnálkozik rajtam és az állandóan félresikló szerelmi életemen. De nem akartam erről beszélni, vagy azt hallgatni, hogy mi a véleménye Scottról. Azt sem akartam elmondani neki, hogy tegnap beszéltünk. Nekem viszont gyakran eszembe jutott, és még mindig volt miatta egy kis rossz, szorongó érzésem.
–Megmutassam, hogy én mibe megyek? – kérdeztem és a háló felé indultam, mielőtt tényleg úgy érzi, hogy muszáj sajnálkoznia.
Figyeltem az arcát amikor meglátta a ruhámat. Teljesen elámult, nekem is nagyon tetszett.
– Ez nagyon dögös! Ebben tutira bepasizol! – mondta miközben a finom anyagot simogatta.
– Nem akarok bepasizni – szögeztem le.
– Pedig lehet, hogy jót tenne.
Erre majd hogy nem felnevettem, mert annyira előttem volt, amikor Scott tömte tele a fejemet hasonlókkal. Mondjuk, az igaz, Johnra nem sokat gondoltam azóta, de azt sem éreztem, hogy kint lennék a vízből.
– Nem akarom, hogy elkezdjetek összeboronálni mindenféle pasikkal, rendben? Azért nem akarok semmibe sem belebonyolódni, mert még mindig Scottba vagyok szerelmes. Tudom, hogy nem tetszik, tudom, tudom – mondtam az elsötétülő arckifejezése láttán – De akkor is ezt érzem, és a legnagyobb baj az, hogy nem is akarok mást szeretni.
– Te mazochista vagy. Egy ideje már sejtettem... - mondta fintorogva.
–Jaj, hagyjál már! Foglalkozz inkább a te szerelmi életeddel.
– Csak azt szeretném, tudni, hogy mi a célod ezzel?
– A célom? – nevettem el magam. – szerinted ez olyan dolog, amit irányítani tudok?
– Szoktad az instáját bújni? Vagy a videóit nézni?
– Nem... – mondtam azzal a hangsúllyal, mintha azt mondtam volna, hogy “igen” – Jó időnként ránézek. De azért ne haragudj, elég nehéz lenne tudomást se venni róla mert, mert mindig feldob róla valamit a net.
– Tudod, hogy az internet algoritmusokkal dolgozik? Amire a legtöbbször keresel, azt fogja neked feldobni. Szóval, ne! Ne nézd az instáját, meg videókat, ne olvasgass róla cikkeket, mert akkor esélyt sem adsz magadnak, hogy kiszeress abból az emo-s rocksztárból.
– Scott nem emo-s! – tiltakoztam hevesen.
– Látom felfogtad a lényeget. Mindegy, majd rájössz. Remélem.
Rájöttem. Már réges-régen rájöttem, de nem akartam mást szeretni, akkor sem, ha vénlány maradok örökre. Amit Scottnak javasoltam, hogy az idő megoldja majd a gondjait, reméltem, hogy majd az enyémeket is megoldja, de még nem most. Most még nem akartam, hogy megoldódjanak. Legalábbis nem úgy, hogy elfelejtem őt. Főleg nem azt, hogy valaki elfelejtesse velem. Őt nem is tudná senki sem elfelejtetni, tényleg csak az idő, amikor már megkopnak róla az emlékeim.
A taxiba már kicsit spiccesen ültünk be, nem voltunk még dülöngős részegek, de már mindenen csak röhögcséltünk. A továbbiakban is ezt terveztem, nevetni fogok, táncolni, jókat eszem és amennyire csak lehet jól érzem magam. A taxival felvettük Bryant is, é most csak egy kicsit volt furcsa, hogy a húgommal ment az esküvőre nem velem. De így kellett lennie, és hálás lehettem Maggnek, hogy megvigasztalta, és miatta nem kellett elvesztenem Bryan barátságát örökre.
Aztán az esküvő helyszínen külön váltunk én a torta után néztem, nyugtáztam, hogy a sütemények a helyükre kerültek. Kötényt kötve befejeztem a torta díszítését és aznapra le is adtam a kötelező teendőimat. Innen már tényleg csak egy dolgom volt, jól érezni magam.
Még bőven jó időben voltunk, és hamarosan Caren is megérkezett, a családjával. A testvéreivel készülődött ő is, és amikor megláttam azonnal elbőgtem magam. Gyönyörű volt és annyira meghatódtam, hogy egy órán belül asszony lesz. Túl nagy változást ugyan nem hoz majd az életébe, hiszen régóta együtt éltek már Jessel, de azért ez mégiscsak óriási dolog egy nő életében.
Még nem látták a lagzi helyszínét csupán a szertartás teremet, amit nem mi, hanem az esküvői dekoratőr díszített.
Miután felkészülten lesimogattam az örömkönnyeket menyasszony szeme alól, elrejtettem, hogy Jess majd várhassa őt.
– Minden rendben? – kérdeztem a kipirult arát.
– Nem tudom. Hányingerem van, de azt hiszem az normális – pillogott rám, rémülten.
– Minden rendben lesz! Letudjátok a nehezét azután indulhat a buli!
– Úristen... Valamit tuti el fogok rontani! Steph, ne hagyd, hogy megbotoljak a szőnyegben!
– Nincs szőnyeg, csak rózsaszirmok, az meg még tőled is nagy mutatvány lenne, ha megbotlanál benne. 
– Köszönöm, hogy itt vagy velem Steph!
– Hol máshol lennék most? – nevettem. – Persze, hogy itt vagyok!
– A te helyedben én már az első pillanatban kereket oldottam volna. Már akkor, amikor kitaláltam ezt a hülyeséget! – vallotta és a szája sarkai már biggyedtek le.
– Dehogy is! Nem tetted volna.
– Jó, lehet, de azt se csináltam volna végig, amit te! Sajnálom, a nyakadba zúdítottam az egész esküvőt! És köszönöm, hogy nem utálsz érte! Ugye nem utálsz érte?
– Dehogy utállak! – nevettem tovább. Szegényem, annyira rémült volt, és úgy tűnt most akarja megvallani az összes bűnét.
–Mert én nagyon szeretlek! Tényleg!
–Jól van, jól van! Én is szeretlek, de el ne sírd magad! – megöleltem, és kicsit megigazgattam a göndörített fürtjeit. – Gyögyörű szép vagy! Jess nagyon szerencsés fickó!
Ha azt akarod, hogy ne sírjak, akkor hagyd abba! - mondta félig sírva, félig nevetve.
Kopogtattak az ajtón én pedig felálltam mellőle.
– Akkor... kezdődik! - kacsintottam rá. Majd kimentem és átadtam az apukájának. Ideje volt, hogy én is elfoglaljam a helyemet. Oldalról mentem a padsorok elé, és elmosolyodtam amikor megláttam Bryant és a húgomat ahogy éppen összesúgtak. Aranyosak voltak. Talán nekik összejön, ami nekem nem. Jó volt végig nézni a tömött sorokon, az izgatott embereken, akik már türelmetlenül várták a csodaszép menyasszonyt.
Jess is nagyon fess volt, tőle szokatlanul, a jól szabott öltönyében, a szépen fésült hajával. Már megszoktam, hogy általában farmerben és melegítő felsőben feszített. Látszott, hogy nehezen veszi a levegőt, és izgalmában egyik lábáról a másikra állt, én meg csak elmosolyodtam rajta. Annyira szép volt ez az egész, ahogy egymásra vártak, izgultak, és a boldogság, ami most a betöltötte a termet, szinte kézzel fogható volt. Találkozott a pillantásom Jessével, és bíztatóan rá mosolyogtam, aztán tekintetem tovább siklott a mellette álló férfire. Sötétkék, elegáns öltönyben állt, a hajtókájára pont olyan vörös rózsa volt tűzve, ami Jess öltönyét is díszítette. Makulátlan külsővel, és olyan pimaszul falt fel a tekintetével, hogy muszáj volt elmosolyodnom rajta. Tartottam a pillantását és a szívem egyre hevesebben vert. Elképesztően jó képű férfi volt, a szemem én is végig futtattam rajta, tetszett a látvány, az oldalt rövidebbre nyírt haja, ami a feje tetején nem volt túl hosszú, de azért össze-vissza állt. Már megszólalt a zene, amire Caren kezdte meg a bevonulását a terembe, de mi még most is rendületlenül csak egymást figyeltük. Már minden tekintett a menyasszonyra szegeződött, csupán a kettőnké nem, mert mi továbbra is egymás kellemes és izgalmas látványába fürdőztünk.